Magyar gyűrűs dankasirály Bulgáriában

mainpaycheckfield

Szeptember közepén egy magyar gyűrűs dankasirályt figyeltek meg a Fekete-tenger partján, Burgasz közelében (megfigyelő: Zbigniew Swiacki).

A megfigyelt dankasirályt idén január 22-én gyűrűzték Vácon, a Duna parton (gyűrűző: Lukács Katalin Odett). A madár a fémgyűrű mellé egy piros jelölőgyűrűt is kapott, ez alapján sikerült azonosítani Bulgáriában. Korábban, március közepén is sikerült megfigyelni Vácon, így feltételezhető, hogy az egész telet a Dunakanyarban töltötte.


A Bulgáriában megfigyelt dankasirály (bal oldalt) a gyűrűzéskor (Fotó: Karcza Zsolt)

Nem ez az elő eset, hogy Bulgáriában kerül meg magyar gyűrűs dankasirály, de az összes adathoz viszonyítva meglehetősen ritka. Az eddig, Magyarországon meggyűrűzött közel hatvanezer dankasirály közül 2382 példány került meg külföldön, elsősorban a Kárpát-medencétől délnyugati, nyugati és északi irányban. Bulgáriában eddig összesen 9 hazai gyűrűs példányt azonosítottak, nagy részüket (7 madarat) az 1970-es évek előtti időszakban ejtették el. 2015 telén Várna közelében figyelték meg az első hazai példányt, ami színes gyűrűt viselt. Ezt a madarat 2011 telén gyűrűzték a Szegedi Hulladéklerakóban. A most megfigyelt dankasirály a második olyan magyar gyűrűs példány, amit befogás nélkül azonosítottak Bulgáriában.


A Bulgáriában megfigyelt dankasirály megkerülési térképe (Madárgyűrűzési Központ)

A hazai fészkelő dankasirályok rövidtávú vonulók, a telet az állomány jelentős része a Földközi-tenger középső és nyugati partvidékein tölti, de nagy számban a Kárpát-medencén belül maradnak, különösen enyhe teleken. Az észak-európai dankasirályok nagy számban húzódnak délebbre, Európa folyói, nagy tavai, tengerpartjai mentén. A most megfigyelt dankasirály is nagy valószínűséggel egy északi fészkelő madár, ami ezt a telet nem a Dunakanyarban készül eltölteni, hanem a Fekete-tengernél, vagy akár még délebbre.

További információ és megkerülési térképek a dankasirályról a Tudástár Magyarország madarai oldalon:

https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-larrid

Sandstone madaras pólók

mainpaycheckfield

Köszönjük a Sandstone márkának, hogy a madaras pólók bevételéből Egyesületünket támogatja! A Sandstone pólókat a Mountex üzleteiben lehet megvásárolni, vagy a sandstone.hu webshopban. 

Örölünk, hogy egy olyan ruházati termékeket forgalmazó cég keresett minket, amely nagy gondot fordít a termékek előállításának fenntarthatóságára. A Sandstone nem csak 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás, de a termékeket is elsősorban magyar és európai gyárakban készítik elő prémium anyagokból. 


 

A Sandstone termékeknél elengedhetetlen a prémium anyaghasználat, továbbá törekednek arra, hogy a termékekhez szükséges alapanyagokat Európából szerezzék be, így a szállításból fakadó többlet lábnyom csökkenthető, sőt az az európai munkaerőpiacot is támogatja.  Több mint 25 éves tapasztalattal a hátuk mögött tudják, hogy a prémium anyaghasználat eredménye a tartósság és a hosszú távon elégedett felhasználó. Minél tovább van használatban egy ruhadarabb, annál kisebb az ökológiai lábnyoma. 

 

Keresd a női és férfi fazonban elérhető madaras pólókat a sandstone.hu webshopban, vagy személyesen a Mountex üzleteiben. Minden póló megvásárlása után a Sandstone 300 ft-ot adományoz Egyesületünknek!

 

Köszönjük az együttműködést! 

 

Felhívás a barátrécék és cigányrécék közös őszi felmérésére

mainpaycheckfield

Az MME Vízimadár-védelmi Szakosztálya idén másodszor hirdeti meg a barátrécék és a cigányrécék országos szinkronfelmérését. A két faj felmérésére ezúttal egyazon alkalommal, szeptember 16-19. között kerül sor hazánk legfontosabb vizes élőhelyein.

Az MME Vízimadár-védelmi Szakosztálya által szervezett tavaszi országos szinkronfelmérések során március közepén a barátrécék (Aythya ferina), április közepén pedig a cigányrécék (Aythya nyroca) létszámát vették leltárba önkéntes felmérőink. A Vonuló Vízimadár Monitoring hóközepi területbejárásaival egyidőben meghirdetett országos felméréssel így akkor kaphattunk pontosabb képet a két faj területi eloszlásáról, amikor azok nagyjából a legnagyobb számban tartózkodnak hazánkban a tavaszi vonulás során.


Cigányréce (Fotó: Mészáros Csaba)

A két récefaj vonulási dinamikájában az őszi, dél felé irányuló vándorlás során is megfigyelhető egy jellegzetes ún. vonulási csúcs, ekkor „tetőzik” a hazánkban egyszerre tartózkodó madarak mennyisége. A cigányréce esetében ráadásul – a barátrécével ellentétben – az őszi vonuláson lényegesen több madár keresi fel a Kárpát-medence vizes élőhelyeit, mint a tavaszi időszakban. A barátréce és a cigányréce őszi vonulási csúcsa egyaránt szeptemberre esik, így az őszi országos szinkronfelmérés is a Vonuló Vízimadár Monitoring hétvégéjére időzítettük.


Barátrécék (Fotó: Mészáros Csaba)

Az adatközlés legegyszerűbb módja, ha a megfigyeléseket a Madáratlasz Program internetes adatbázisába töltik fel a felmérők, melyre asztali számítógépről (map.mme.hu) és okostelefonról (Turdus applikáció) egyaránt lehetőség nyílik. Amennyiben valaki nem rendelkezik hozzáféréssel e felületekhez, megfigyelési adatait a Vízimadár-védelmi Szakosztály elektronikus címére (vvsz@mme.hu) is elküldheti. Ekkor kérjük a megfigyelt barátrécék és cigányrécék pontos száma mellett a megfigyelés időpontját, a terület nevét és koordinátáját is tüntesse fel az adatközlő! A récék számára alkalmas tavakon az ún. nullás adatok közlése is ugyanolyan fontos, amikor a megfigyelők nem észlelik a faj jelenlétét az adott területen!

 

A felmérés eredményeiről az adatok összesítését követően fogunk beszámolni. Ezúton szeretnénk egyúttal előzetesen is megköszönni minden felmérő munkáját!

 

Csibrány Balázs

MME Vízimadár-védelmi Szakosztály

 

 

Magyar gyűrűs havasi partfutó Finnországban

mainpaycheckfield

Nemrég adtunk hírt az első finn gyűrűs havasi partfutótól, ami megkerült itthon. Most egy másik havasi partfutó adata érkezett a Madárgyűrűzési Központba, éppen Finnországból. Egy hazai gyűrűs példányt figyeltek meg a Botteni-öbölben (Ralf Ekqvist).

A most megkerült havasi partfutót első éves korában, az őszi vonulása során gyűrűzték 2021 szeptemberében a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, a Mekszikópusztai Madárvártán (Dr. Hadarics Tibor) és idén augusztus 13-án fényképezték le az Åland-szigeteken (Ralf Ekqvist). Ez az első magyar jelölésű havasi partfutó, ami megkerült Finnországban.


A Finnországban megfigyelt havasi partfutó megkerülési térképe (Madárgyűrűzési Központ)

Az itthon ezidáig megjelölt 5157 havasi partfutó közül 232 példány került meg külföldön, a legtöbb a Kárpát-medencétől nyugatra, valamint északra fekvő területeken. Európán kívül két hazai gyűrűs példányt figyeltek meg, egyet Cipruson és egy példányt Algériában. Ez utóbbi madarat két egymást követő évben is megfigyelték a telelő területén.


A magyar gyűrűs havasi partfutók külföldi vonatkozású megkerülései (Madárgyűrűzési Központ)

A havasi partfutó Magyarországon rendszeres vonuló madárfaj. Hozzánk ősszel, elsősorban a Baltikum felől érkeznek és DNy-Európába, elsősorban a Földközi-tenger nyugati partvidékére, valamint az Atlanti partvidékre vonulnak tovább. Tavasszal, a fészkelőhelyekre vonuló madarak észak, északkeleti irányban szelik át a kontinenst.


A Finnországban megfigyelt havasi partfutó jelölőgyűrűi (Fotó: Ralf Ekqvist)

További információ és megkerülési térképek a havasi partfutóról a Tudástár Magyarország madarai oldalon: 
https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-calalp