A kis kárókatonák és a halászat

mainpaycheckfield

A kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus) a Nyugat-Palearktisz déli, illetve délkeleti részén elterjedt vízimadárfaj. A gödényalakúak rendjébe tartozik, a legritkább európai kárókatonafaj: a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo), és a tengerpartokon gyakori üstökös kárókatona (Phalacrocorax aristotelis) mellett. A legkisebb termetű kormorán, méretre mindössze fele nagy rokonának, farka hosszú, szárnya lekerekített, gyors szárnycsapásairól és siklás nélküli, jellegzetes repülésmódjáról könnyen felismerhető.

Telepesen fészkelő madár, gyakran költ együtt kis kócsagokkal, üstökösgémekkel, kanalasgémekkel és batlákkal. Fészkét fákra, bokrokra, gyakran nádba rakja. Fészekalja átlagosan 4-6 tojásból áll. Fiókái nagyon lassan fejlődnek, 60-70 napos korukban válnak röpképessé. Elsősorban halevők, de elfogyasztanak rákokat, kétéltűeket, adott esetben akár vízben úszó kószapockokat is.

Kis kárókatona (Fotó: Lóki Csaba).
A kis kárókatona jóval kisebb, rövidebb csőrű és kurtább
szárnyú a következő képeken látható nagyobb
rokonainál (Fotók: Lóki Csaba)
.
Kárókatona (Fotó: Máté Bence).
A hazai tavak és folyók egyik leggyakoribb madara
a (nagy) kárókatona (Fotó: Máté Bence).
Üstökös kárókatona (Fotó: Orbán Zoltán).
Az üstökös kárókatona a tengerpartokon gyakori
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

Elterjedése és világállománya
A XIX. század második felében Európa nagy részében lefolytatott jelentős méretű vízrendezési munkák radikálisan csökkentették a faj természetes élőhelyeit, elterjedési területe hosszú évekre elsősorban a Fekete-tenger környékére, a Balkán-félszigetre, az Azovi- és Kaszpi-tenger mellékére, Azerbajdzsán, Törökország és Irak egyes részeire korlátozódott. 1999-ben a BirdLife International „Kis kárókatona Nemzetközi Fajmegőrzési Tervet” állított össze abból a célból, hogy a faj állományának csökkenését megállítsa, valamint annak történelmi elterjedési területén a korábbi állományviszonyokat visszaállítsa. 2004-ben a kis kárókatona „mérsékelten veszélyeztetett” fajként került fel a Vörös Listára, illetve a BirdLife által összeállított regionális Európai Vörös Lista (SPEC) 1-es csoportjába. Azonban az elmúlt két évtizedben jelentős terjeszkedési folyamat indult el, amely azzal járt, hogy a világállomány az 1996-os becsléshez (13 000 pár) képest napjainkra a duplájára nőtt, jelenleg közel 30 000 párra becsülhető. Ezzel egy időben a Kárpát-medencei populáció is jelentősen megerősödött. Ez azonban olyan helyzetet teremtett, amely újabb frontot nyitott az ember és madár közötti konfliktusok hosszú sorában.

Kis kárókatona (Fotó: Lóki Csaba).
A többi kárókatonafajhoz hasonlóan a kis kárókatonának
sincs tollimpregnáló váladékot termelő faroktőmirigye,
ezért halászat után kitárt szárnyakkal kell
megszárítania átnedvesedő tollazatát
(Fotó: Lóki Csaba).

 

A faj Magyarországon régen és most
A kis kárókatona a történelmi Magyarország vizes élőhelyeinek gyakori költőfaja volt egészen az 1800-as évek végéig, azonban a XX. század elejére kipusztult hazánkból. Nem rendelkezünk pontos állományadatokkal, de a kortárs kutatók beszámolói szerint nem volt olyan elterjedt, mint a nagy kárókatona. Leggyakoribb a mai Szerbia és Horvátország területén található mocsarakban lehetett, legnagyobb telepei is ott voltak. Ezek a fészkelőhelyek akkor is megmaradtak, amikor a folyószabályozások miatt megváltozott vízviszonyok miatt az Alföldről – megfelelő élőhely hiányában – már kipusztult. Utolsó fészkelését 1901-ben dokumentálták, az azt követő két évtizedből pedig még előfordulását sem jegyezték fel. Az 1980-as évekig mindössze egyetlen bizonyított költése volt 1963-ban, a Körös-ártérben.

Kis kárókatonák nagy kócsagok társaságában (Fotó: Ampovics Zsolt).
Kis kárókatonák és nagy kócsagok
(Fotó: Ampovics Zsolt).

 

Hazánkban az 1980-as évek végén telepedett meg újra; először a Tisza-tó gémtelepén költött, azóta egyre több területen fészkel, nagyobb számban a Hortobágy halastavain és mocsaraiban (250-300 pár), de Dél-Magyarországon (Tiszaalpár környékén és a Csaj-tavon) is rendszeresen fészkelőfajjá vált. 2001-től a Kis-Sárréten és az izsáki Kolon-tavon is megjelent, az ezredforduló óta pedig már kis-balatoni állománya is jelentős (kb. 350 pár). Új fészkelőként jelent meg a császártöltési Vörös-mocsárban (2008), a Taktaközben (2008), a gátéri Fehér-tavon és a homorúdi Riha-tavon (2011). A Dunántúlon a Kis-Balatonon kívül költött már a Nagy-berekben, Soponyán, a Rétszilasi-halastavakon, a Velencei-tavon, a Dinnyési-Fertőn, a Ferencmajori-halastavakon, a hansági élőhely-rekonstrukciós területen (Nyirkai-Hany). A faj magyarországi állományát jelenleg 600-800 pár közé becsüljük.

 

Konfliktushelyzetben
A faj Kárpát-medencei populációjának összeomlását annak idején elsősorban a megfelelő élőhelyek eltűnése, a nagy kiterjedésű mocsarak lecsapolása és a hidrológiai viszonyoknak a folyószabályozások kapcsán bekövetkezett nagymérvű megváltozása okozta.

Napjainkban a vizes élőhelyek ugyan meg sem közelítik a XVIII. századi kiterjedést és a hajdani madárvilág gazdagságát, de a fokozatosan létrejövő mesterséges élőhelyek olyan élőhelyláncolatot hoztak létre, amely számos vízimadárfaj, köztük a kis kárókatona igényeit is kielégíti. Ezek között elsőként kell megemlíteni a nagy alföldi halastavakat, amelyek több ezer hektáros víz- és nádfelülettel kínálnak költő- és táplálkozóterületet a vízimadaraknak.

Az 1900-as évek elején kezdődött meg ezeknek a tavaknak a kialakítása olyan területeken, ahol az erősen szikes talajokon hagyományos mezőgazdasági tevékenységből számottevő haszon reálisan nem volt elérhető. Ezek a tavak általában a Tisza és a Körösök egykori árterén találhatóak, viszonylag nagy kiterjedésűek, sekély vízszinttel rendelkeznek és többségükben kisebb-nagyobb szigetek találhatóak. Az eltelt idővel együtt járó szükségszerű eutrofizáció miatt jellemző rájuk a gazdag vízi növényzet (nád, gyékény, sás), amely kiváló költőhelyet jelent számos madárfajnak.

Kis kárókatonák (Fotó: Ampovics Zsolt).
Áttelelő kis kárókatonák.

 

Ezeknek az extenzív módon hasznosított mesterséges élőhelyeknek a természetvédelmi jelentősége kiemelkedő, ezért korán bekerültek a védett területek közé, illetve a kiemelkedő jelentőséggel bíró vizes területek védelmét célzó nemzetközi egyezmények hatálya alá is (Ramsar 1971). Nagy részük, országosan mintegy 16 000 hektár, a NATURA 2000 hálózatnak is része.

A tavakon gazdálkodók és az állami természetvédelem érdekei között meglévő, néha rendkívül kényes egyensúly általában akkor alakul konfliktushelyzetté, amikor valamely halevő madárfaj jelenléte hangsúlyozottá válik. A kis kárókatona azonban – éles ellentétben az Európa-szerte éles vitákat generáló nagyobbik rokonával – nem kizárólag halakkal táplálkozik. Kis mérete miatt a haltáplálék mellett különböző apróbb szervezeteket: férgeket, rovarokat is fogyaszt, egyes időszakokban zsákmánylistájának jelentős részét képezik a kétéltűek és lárváik. Ez a kis kárókatona természetes élőhelyein nem jelenthet túlságosan nagy gondot, de az extenzív haltenyésztési technológia esetében jelentős konfliktusforrás lehet, mivel a tavaszi kihelyezésű halivadékban a költőállomány adott esetben nagy pusztítást tud végezni.

Repülő kis kárókatona (Fotó: Ampovics Zsolt).
Repülő kis kárókatona (Fotók: Ampovics Zsolt).

 

A másik problémát a faj életmódjának radikális megváltozása jelenti. A történelmi költőállomány rövidtávú vonulóként szeptember végén, október elején a Földközi-tenger keleti részére vonult el, és ott telelt át. Azonban a 2000-es évektől fokozatosan megfigyelhető, hogy a Magyarországon költő kis kárókatonák ugyan elhagyják szeptember végén a költőhelyüket (Hortobágyi-halastó), azonban ahelyett, hogy a Földközi-tengerhez vonulnának, a Kárpát-medencében maradnak, a Dél-Magyarországon található halastavakon próbálnak áttelelni. Ez a folyamat a szegedi Fehér-tó és a Szegedi-Fertő térségében a legfeltűnőbb, ahol a Tisza mellett fekvő, mintegy 2000 hektáros halastórendszeren telelő madarak száma a rendszeres monitoring alapján radikálisan emelkedett az elmúlt öt év során. A 2007-ben itt telelő, éjszakára az egyik tóegység nádasába húzódó madarak 300-400 egyedre tehető legmagasabb decemberi példányszáma 2011 decemberének közepére 4709-re emelkedett!

Mit jelent ez a területen gazdálkodó halászattal foglalkozó cégnek? A kis kárókatonák a vízellátást biztosító csatornákban tömegesen jelenlévő ezüstkárász fogyasztásával közvetve még hasznot is hoznak, hiszen az agresszív viselkedésű, invazív hal a tavakba jutva komoly táplálékkonkurenciát jelent a tenyésztett halfajoknak. Egyúttal azonban a teleltetőmedencék profitot jelentő pontyivadékainak elfogyasztásával komoly károkat is okoznak, egyes esetekben a kihelyezett halak 50-80%-át is elfogyasztják. Bár a haszonkiesés ilyenkor csak két év múlva jelentkezik – ekkorra érik el a halak a piacképes méretet –, ha a folyamat évről évre megismétlődik, a bevételkiesés is folyamatossá válik, ami állandó konfliktushelyzetet teremt a halgazdaságok és a természetvédelem között.

Fiatal kis kárókatona (Fotó: Lóki Csaba).
Fiatal kis kárókatonák ...
Fiatal kis kárókatona (Fotó: Lóki Csaba).
... ággal játszanak (Fotók: Lóki Csaba).

 

A gazdálkodók számára egyszerű megoldást jelentő kilövés és riasztás az uniós alapelvek (Madárvédelmi Irányelv) és a magyar jogszabályok miatt csak néhány fajnál (például sárgalábú sirály, kárókatona) lehetséges, a fokozottan védett kis kárókatonák esetében azonban nem alkalmazható. A kis kárókatona folyamatos és látványos terjeszkedése miatt mindenképpen át kell gondolni, hogy milyen egyéb módszerekkel lehet mérsékelni, kiküszöbölni a faj halivadékot érintő károkozását.

 

A konfliktus kezelésének lehetőségei
A probléma madárbarát megoldásainak keresése azért kiemelkedően fontos, mert egy olyan fokozottan védett madárfajról van szó, amelynek hazai állománya ugyan növekszik, világállományának helyzete azonban kritikus. A legfontosabb feladat az extenzív haltenyésztési technológia olyan jellegű átalakítása, hogy az figyelembe vegye, kezelni tudja a területen átvonuló és telelő, nagy létszámú halevő madár jelenlétét. A szegedi Fehér-tavon, amelyet látványosan érint a telelési folyamat, a halgazdaság szakemberei az MME Csongrád Megyei Helyi csoportjának munkatársai segítségével végzett rendszeres monitoring mellett különböző módszereket próbálnak ki.


Telelők méretének megválasztása
A kis kárókatonák nagyobb csapatainak jól kiszámítható érkezése előtt az addig használt nagy, akár 40 hektáros tavak helyett viszonylag kicsi, 0,5-1 hektáros teleltetőmedencékbe helyezik ki a halivadékot. Ezeket a kisebb vízfelületeket azután egyszerű módszer segítségével mentesítik a madaraktól: a tavakra merőlegesen, egymástól kb. 3-5 méteres távolságra kifeszített zsinórokra élénk színű zászlókat rögzítenek, amelyek a leszállást megelőzően hosszú siklást használó kis kárókatonákat elriasztják vagy megakadályozzák a leszállásban. A többi vízimadarat, így a szürke gémeket, récéket és sirályokat ez a megoldás nem tartja vissza a leszállástól, de azok nem is jelentenek olyan mértékű potenciális veszélyforrást a mindössze 8-10 cm testhosszúságú ivadékokra.

Kis kárókatonák beszállása ellen védő "rémzsinórok" (Fotó: Ampovics Zsolt).
Kis kárókatonák beszállását megakadályozó ...
 
Kis kárókatonák beszállása ellen védő "rémzsinórok" (Fotó: Ampovics Zsolt).
... "rémzsinórok" (Fotók: Ampovics Zsolt).

 

Hosszabb ivadék-előnevelés
A másik technológiai változtatást az ivadékok hosszabb előnevelése, nagyobb testméret elérését követő kihelyezése jelenti. Mivel a kis kárókatona méretspecifikus halfogyasztó, azaz egy bizonyos méretnél (8-10 cm) nagyobb halakra már nem szívesen vadászik vagy nem is képes ezeket elejteni, ezzel a megoldással is csökkenthető az ivadékállományban okozott kár. A módszer azonban nem jelent teljes védelmet a halak számára, mert a zsákmányolási kísérletek során megsérült halak sebeinek gombás fertőzése akár az ivadék elhullását is okozhatja.


Táplálkozóterület kialakítása
A halgazdaság szakemberei egy csukanevelés számára fenntartott, 10 hektáros tóba több vagonnyi ezüstkárászt telepítettek, mintegy etetőtavat kialakítva a kis kárókatonák számára. A madarak ezt gyorsan megtalálták, és nemcsak nappali táplálkozóterületnek, de éjszakázóhelynek is használták három hónapon keresztül. Előfordult, hogy napközben közel 3000 madár halászgatott és pihent egyidejűleg a kis tavacskán.


Tavaszi ivadéktelepítés időzítése
A tavaszi kihelyezést a kis kárókatonák költőhelyekre vonulásához alkalmazkodva két héttel átütemezték, március közepén végezték el, amikorra az addig nagy létszámban ide koncentrálódó telelő madarak visszatértek a fészkelőterületeikre.


Ezeknek a módszereknek, valamint a faj telelő csapatainak megfigyelésében rejlő ökoturisztikai lehetőségeknek az együttes alkalmazása segíthet oldani a gazdálkodóknál helyenként érzékelhető erős ellenérzéseket. Az MME által felkínált szakmai tanácsadás és pályázati együttműködés, a problémák megoldásának közös keresése hozzájárulhat ahhoz, hogy a gazdasági érdekeket is szolgáló mesterséges halastórendszerek továbbra is fontos szerepet tölthessenek be a fokozottan védett kis kárókatonák életében is.

 

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

 

 

Tokody Béla