Vízimadárvédelmi szakosztály

A hajdani felbecsülhetetlen nagyságú vadlúd tömegekhez képest elenyésző a napjainkban, hazánkban átvonuló ludak mennyisége. Mostanság egy jelentősen átalakult környezetben, sokkal szerényebb mennyiségben fordulnak elő és néhány fajnak teljesen megváltozott a hazai státusza is. A madarászok a jól megszokott módon, a hóközi és a kiemelt hónapokban hóvégi szinkronokkal (VVM, Soproni Egyetem stb.) veszik számba az átvonuló vízimadarak mennyiségét.

Vörösnyakú ludak nagy lilikkel (Fotó (Ampovics Zsolt)

Az átvonuló vadludak között két fokozottan védett faj is rendszeresen előfordul. A kis lilik és a vörösnyakú lúd, melyek trendje jelentősen megváltozott az utóbbi pár évtizedben. A kis lilik skandináv populációja továbbra is küzd a fennmaradásért, sajnos az utóbbi néhány évben az őszi jelenlétük mindössze néhány napra zsugorodott. Emellett viszont a Nyugat-szibériai populációból évről évre több madarat kapunk a nagy lilikek október közepi nagy beáramlását követően.

Kis lilik (Fotó: Ampovics Zsolt)

Valószínűsíthető, hogy egy vonulási útvonal átrendeződésnek lehetünk a tanúi. A vörösnyakú ludak száma is hasonló emelkedést mutat a kilencvenes évek közepétől kezdve. Egyre gyakrabban fordulnak elő, akár többszázas csapatai is hazánk jelentősebb vizes élőhelyein. Fontos ennek a két világszerte veszélyeztetett faj trendjeinek nyomon követése. Ebből kiindulva 2014-től kezdve évente egy vadlúd szinkront szerveztünk, a két faj monitorozására rugalmas időpontválasztással. A szinkron napját a két faj hazai vonulási csúcsára próbáljuk tenni, melyet az aktuális helyzet figyelembe vételével jelölünk ki pár nappal előtte. Területi lefedettség szempontját nézve, az ország összes jelentős vizes és egyben vadludas előfordulási területét próbáljuk lefedni. Az első felméréskor jogosan felmerült igényként, hogy a két célfaj mellet az összes észlelt vadlúdfajt vegyük számba. Az összesítet eredményeket, a résztvevők és az érdeklődők számára hozzáférhetővé tesszük.

Kis lilik repül nagy lilik-csapatban (Fotó: Balics Gábor)

Az évek során összegyűlt adatokból lehet következtetni a trendekre, védelmi intézkedések és fajvédelmi tervek megvalósítására és aktualizálására javaslatot tenni. Fontos a szinkron a mezőgazdasági konfliktusok kialakulásának kezelésére és a szervesen ehhez kötődő vadászati problémaforrások megvilágításához is. Sajnos ez most pontosan aktuális is, mivel most tették egységessé hazánkban a vadlúd vadászati idény kezdetét október 01-re. A keleti négy vadludas szempontból kiemelt megyében, eddig csak december 01-től lehetett vadászni.

Az idei libaszinkron időpontja: 2021. november 19. péntek

 Kérjük, hogy minél többen csatlakozzatok a speciális vadlúd szinkronhoz ezzel is segítve azt, hogy minél átfogóbb képet kaphassunk.

Kontakt:  Tar János        darassa@fibermail.hu

 

Tar János

Lovassy Sándor Márton Miklós a Pest megyei Abonyban született 1855. október 28-án. Édesapja a kiskunfélegyházi gimnázium tanára volt ekkor. A kisfiú Lovassy azonban sokat tartózkodott nagyszüleinél Abonyban, az elemi iskolát is itt végezte el. Miután édesapját a bajai főgimnáziumhoz helyezték át, Lovassy Sándor is Baján folytatta gimnáziumi tanulmányait.

Az alföldi mezővárosban nevelkedett Lovassyra nagy hatással volt a bajai Dunaág, a Sugovica vízivilága, illetve a szomszédos Pandúr-sziget kiterjedt ártéri erdőségei. Ekkor kezdődött szenvedélye a madártojások gyűjtése iránt, amely megalapozta későbbi ornitológiai érdeklődését is. 1871-ben apját Debrecenbe helyezték át, az ifjú Lovassy pedig a református kollégiumban folytatta tanulmányait. Tanára, a tojásgyűjteményéről híres Kovács János hatására tovább mélyültek madártani ismeretei, és megismerkedett a debreceni Nagyerdő, a Hortobágy, illetve az akkor még létező Ecsedi-láp madárvilágával.

A múzeum-alapító mellszobra a Balatoni Múzeum kertjében (Forrás: kozterkep.hu)

További tanulmányait Debrecenben a Gazdasági Felsőbb Tanintézetben, illetve a Pázmány Péter Tudomány Egyetem bölcsészkarán végezte. 1878-ban tanári diplomát, 1884-ben pedig doktorátust szerzett. Kezdetben a szlovákiai  Nagyrőcére került tanárként, 1889-ben pedig a keszthelyi Mezőgazdasági Akadémián kapott katedrát, melynek 1916-ban igazgatója lett. Sági Károllyal és Csák Árpáddal 1898-ban alapították a Balatoni Múzeum Egyesületet, melynek eredményeképpen megépülhetett Keszthelyen a Balatoni Múzeum.

Dr. Lovassy Sándor (Forrás: Balatoni Múzeum)

Az 1891-es második Nemzetközi Madártani Kongresszusra Hermann Ottó kérésére Lovassy készítette el a magyar gyűjteményekben megtalálható tojásanyagok jegyzékét, a kongresszus résztvevőit pedig szintén ő kalauzolta a Kis-Balatonra tett kirándulásuk során. Ekkor kezdődött barátsága a neves német ornitológussal, Alexander von Homeyerrel is.

A Nagyrőcén töltött tanári évek alatt, a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából négy évig kutatta az Ecsedi-láp madárvilágát 1885-1889 között. Az Alföld akkori legnagyobb kiterjedésű mocsárvilágát mindössze 9 évvel később csapolták le, hogy véglegesen áldozatul essen a mezőgazdasági hasznosításnak. Az utolsó években zajló kutatásokból született Lovassynak az 1931-ben megjelent Az Ecsedi-láp és madárvilága fennállása utolsó évtizedeiben című munkája.

Legjelentősebb műve kétségkívül a Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik című könyve, amely mintegy harmincévnyi munka eredményeképpen 1927-ben jelenik meg a Természettudományi Társulat kiadásában. Bár a könyv szemlélete napjainkra sok téren idejétmúlt, mégis páratlan műnek és jelentős forrásmunkának számít a magyar zoológiai irodalomban. Jól mutatja ezt, hogy Fekete István Tüskevár című regényében Tutajos érdeklődő kérdéseire Matula bácsi így felelt:

„Ha pedig többet akar tudni ezekről a madarakról, kérje el otthon azt a könyvet, amit az a Lovassy nevű tanár úr írt. Az tud mindent.”

 

Csibrány Balázs

Szeptember első felében érkeznek első nagyobb csapatai országunkba a darvaknak. A főként Skandináviában fészkelő európai állomány egyedei három jelentős vonulási útvonalan haladva érkeznek meg telelőhelyeikre.

Az első daru csapatok korán érkeznek a Hortobágyra (Fotó: Balla Dániel)

Magyarország a középső vonulási útvonal egyik fontos állomása, ahol a madarak legnagyobb számban a Hortobágyon gyülekeznek, ahonnan a Dél-Alföldön majd az olasz “csizmán” keresztül érik el dél-olaszországi és észak-afrikai (főként tunéziai és algír) telelőhelyüket. A másik két fő vonulási irány a Nyugat-Európán majd az Ibériai-félszigeten keresztülhaladó majd Marokkóba vezető, valamint a Fekete-tengeren és Törökországon keresztül a Vörös-tenger nyugati oldalára vezető és Egyiptomot, Szudánt és Etiópiát célzó.

Daru pár (Fotó: Balla Dániel)

A Magyarországon keresztül vonuló darvak a keleti országrészen figyelhetőek meg tömegesen. Legnagyobb számban a Hortobágyon gyülekeznek, ahol a Hortobágyi Nemzeti Park koordinálásában végzett szinkronszámlálásoknak köszönhetően tudjuk, hogy az egy időben a területen tartózkodó darvak száma elérheti a 160.000 egyedet. 

Daru behúzás (Fotó: Balla Dániel)

A darutömeg október első felében duzzad a legnagyobbra, hogy aztán a hidegebb idő beálltával – általában november közepére-végére tovább álljanak délebbre, hogy egy részük útba ejtve a szegedi Fehér-tavat és a tömörkényi Csaj-tavat is megtöltsék hangos krúgatásukkal, mielőtt az adott évre elhagynák országunkat. Itt tartózkodásuk alatt főként gyepeken, kukorica tarlókon és egyéb szántókon táplálkoznak, ahol rovarokat, elhullott terményt fogyasztanak.

 

Balla Dániel

A tőkés récék gyűrűzése Győrben 2016-ban kezdődött először fémgyűrűvel, majd a Fertő-Hanság Nemzeti Parknak köszönhetően színesgyűrűvel is elláttuk a madarakat. Eddig 94 madarat gyűrűztünk meg a város területén. Kezdetben csupán az érdekelt minket, hogy a télen itt lévő és a költő madarak azonosak-e, de ahogy telt az idő, számos nem várt érdekességre is fény derült.

Tőkés réce gyűrűzése (Fotó: Pitó Andor)

Azt, hogy a költő és telelő madarak között nagy az átfedés, a folyóvíz, illetve a szinte korlátlanul rendelkezésre álló táplálék miatt gyanítottuk, de szembeötlő volt, hogy néhány egyed vagy csak a téli hideg időben figyelhető meg, vagy a párválasztás kezdetekor jelenik meg a területen. Sajnos a gyűrűzés ezen madarak biztos jelenlétének vagy hiányának igazolására nem ad lehetőséget, de remélhetőleg a jövőben ezt is sikerül kideríteni.

Gyűrűs tőkés réce (Fotó: Pitó Andor)

Erre a fajra kezdetben fekete alapon 2 fehér betűből álló kódot alkalmaztunk, melyek egy kissé ovális gyűrűn duplán voltak megjelenítve. A kombinációkban az A, B, C, D, F, G, H, J, K, L, M, N, P, S, T, U, V, W, X, Y karaktereket használtuk, de a gyűrű alakjából és anyagából adódóan több eltört a felhelyezés során. 2020-tól „F” és utána 2 számból álló kódot is alkalmaztunk már, mivel az előző kódok kifutottak.

A récék párválasztása is tartogatott meglepetéseket, ugyanis előkerültek olyan, akár költésben együtt mutatkozó madarak, melyek az ezt követő költési időszakban más egyeddel álltak párba, annak ellenére, hogy párjuk élt, amit leolvasások által igazolni tudtunk. HW kódú tojó, a HP gyűrűs gácsérral mozgott együtt 2018 tavaszán. A következő tavasszal HP gácsérunk szintén életben volt, ahogy a HW-s tojó is, de ez a madár abban a szezonban az LD feliratú gyűrűt viselő gácsérral mozgott együtt. Ezen az eseten kívül Győrben eddig 5 olyan pár volt, melynek mindkét tagja gyűrűt viselt. A legtöbb tavasszal együtt mozgó pár jelenleg 3 évvel tartja a rekordot, aminek érdekessége, hogy a következő bekezdésben szereplő gácsérral egy fészekaljból származik e pár tojó tagja. Ezzel a 2 madárral kezdődött a győri récék jelölése.

Meggyűrűzött tőkés réce tojó (Fotó: Pitó Andor)

2017 január-februárja alatt tartós fagypont alatti idő uralkodott Győrben, ahol az egyik gyűrűs gácsér jobb szárnya láthatóan sérült volt február 7-én. Február 16-án mindenféle segítség nélkül már jól tartotta szárnyát, bár repülni még nem tudott madarunk. Április 9-én került legközelebb szem elé, akkor visszafogtuk és színes gyűrűt is helyeztünk rá; közben semmilyen elváltozást nem találtunk a szárnyán, elengedéskor szépen repült is. Ezt követően még sokáig megfigyelhető volt a győri Aranyparton ez az egyed, egészen 2018 december végéig, azóta nem került szem elé.

Érdemes a récék lábát alaposan megnézni (Fotó: Pitó Andor)

Ha bárki észlel az országban, vagy akár külföldön fém- vagy színes gyűrűvel ellátott tőkés récét, nyugodtan keressen a pitandor@gmail.com e-mail címemen, a fotóknak kifejezetten örülnék.

 

Pitó Andor

2021. szeptember 19.-én, a déli órákban, egy amerikai pettyeslile (Pluvialis dominica) került elő a Hortobágyon. A nászruháját már szinte teljesen elvesztett madár a Csécsi-halastó szárazon lévő 7-es tavának halágya mellett tartózkodott. Röviden fürdött, tollászkodott, majd berepült a tó közepére. A leggyorsabban a helyszínre érkező környékbeli madarászok még láthatták itt a madarat, amely rövidesen távozott a medencéből. A nap során többször változtatta a helyét, végül a lecsapolás alatt álló 5-ös medencében kötött ki. Legtöbbször a későbbiekben is ezen a tavon volt látható, ahol az a következő napokban sok érdeklődőnek sikerült megfigyelni a madarat. Többször társult egy aranylilével, így remekül össze lehetett vetni a két hasonló fajt.

Amerikai pettyeslile (Fotó: Nagy Miklós)

Amennyiben az MME Nomenclator Bizottsága hitelesíti az adatot, ez lehet az első hortobágyi adata a fajnak, de hazánkban is mindössze csak ötödik alkalommal regisztrálták. Legutóbb tavaly októberben figyeltek meg egy példányt Apaj mellett.

Az egyik leghosszabb távon vonuló faj lévén nem meglepő, hogy Európában is a leggyakrabban feltűnő újvilági partimadarak közé tartozik, azonban előfordulásai leginkább a tengerpartok mellékére korlátozódnak, egyedei a kontinens belsejébe csak ritkán vetődnek el. Magyarországon kívül megfigyelték már Lengyelországban (3), Ausztriában (2), Csehországban (1), Horvátországban (1), Szerbiában (1) is. (Forrás: www.tarsiger.com). Bár minden hónapból van európai adata, azonban jellemzően szeptember végén, illetve októberben kerül a megfigyelők szeme elé.

A madár a Csécsi-halastavon kerül szem elé (Fotó: Nagy Miklós)

Felbukkanása talán összefüggésbe hozható az Atlanti-óceánon tomboló hurrikánokkal. A megfigyeléséhez közeli időpontban több, kontinensünkön kifejezetten ritka amerikai partimadár faj (alaszkai partfutó, kanadai lile, rövidcsőrű cankógoda) is felbukkant Európában.

 

Nagy Miklós

A vízimadarak egyedi jelölésének komoly akadálya, hogy a befogásuk bonyolultabb és nehezebb, mint az énekesmadaraké. A függönyhálók használhatósága (pl. időjárás miatt) korlátozott ezért hosszú, több hetes munkához varsákat alkalmazunk. Ezeket több elemből álló sorokba rendezzük és műanyag hálóból készített terelőkkel kötjük össze.

Varsasor Mekszikópusztán (Fotó: Pellinger Attila)

A jellemzően vízparttal párhuzamosan mozgó madarakat a terelők vezetik a varsák bejáratához. Ha bemennek, a labirintus-szerű kialakítás miatt csak nehezen vagy sehogyan nem találnak ki. A madarak sokkal nyugodtabban viselkednek odabent és az ellenőrzések gyakorisága is igazítható a fogott madarak számához és viselkedéséhez. A varsákat azok zavarása nélkül is figyelhetjük távcsövekkel, nagyobb számú fogott madár esetén az ellenőrzések száma gyakorítható. A varsarendszer üzemeltetéséhez tapasztalataink szerint a helyi sajátosságok figyelembe vételéve 3-4 fő az ideális létszám, azaz a másutt megszokott tábori hangulat itt nem jellemző.

Vándor partfutó gyűrűzése (Fotó: Pellinger Attila)

A jelölés során biometriai adatokat rögzítünk, egy részüknél madárinfluenza vizsgálatokhoz gyűjtünk mintákat és parazitákat, főleg tolltetveket is. Néhány évvel ezelőttől a fém gyűrűk alkalmazása mellett színes gyűrű kombinációkat is használunk partimadaraknál. A feliratos, több tíz méter távolságból leolvasható PVC gyűrűk alkalmazása megsokszorozta a visszajelentések számát.

Nyakgyűrűs nyári lúd (Fotó (Pellinger Attila)

Európa és Észak-Afrika számos országából folyamatosan kapjuk a leolvasások adatait. A mediterrán térségben számos jelölt egyed kerül puskavégre ezért a partimadarak mellett szintén nagy számban fogott nálunk átvonuló récék, elsősorban a csörgő récék telelőterületeiről is sikerült már képet alkotni.

A színes jelöléseket emellett egyes fészkelő vízimadarak vonulásának kutatásában is használjuk. Színes nyakgyűrűket, illetve színes lábgyűrűket alkalmazunk a lohosodáskor fogott nyári ludak és bütykös hattyúk nyomon követésére. Ezekről a kód akár 400 m távolságból is azonosítható, ezért ezekről a hosszabb életű madarakról akár több száz megfigyelés is összegyűlhet az évek során.

Gyűrűs réti cankó (Fotó: Németh Ferenc)

Emellett a mikroelektronika is szerephez jut ma már madárvonulás titkainak megfejtésében. A GPS jelek vételére és azok GSM hálózaton történő továbbítására alkalmas eszközök akár évekig képesek szinte valós időben prezentálni a jelölt madarak aktuális pozícióját. A miniatürizálással egyre több faj egyedeit követhetjük nyomon. Együttműködünk más projektekkel a madarak befogásában, sikerrel jelöltünk már ilyen módon bütykös ásóludat, tőkés és böjti récét, bíbicet és gólyatöcsöt is.

Gólyatöcs fióka gyűrűzése (Fotó: Pellinger Attila)

Önkénteseink ausztriai partnereink madárjelöléseiben is közreműködtek ugyanakkor külföldi önkéntesek is részt vettek munkánkban. A vízimadárfajok állománydinamikáját a mekszikópusztai elárasztásokon végzett számlálásokkal vizsgáljuk és közreműködünk a Hanság, illetve a Szigetköz területén végzett felmérésekben. Valamennyi programunkhoz csatlakozni lehet önkéntesként. Facebook-oldalunkon és a Soproni Helyi Csoport elérhetőségein keresztül.

 

Pellinger Attila

A közhiedelemtől eltérően partimadaraink őszi vonulása nagyon korán, már június végén elkezdődik.

Laposcsőrű víztaposó (Fotó: Simay Gábor)

Ebben az időszakban elsősorban a cankók közelebb fészkelő, elsősorban tönkrement költésű egyedei jelennek meg újra hazánkban. A csoport látványosabb, madarászok számára érdekesebb, szórványos képviselői azonban általában csak augusztus második felétől tűnnek fel a Kárpát-medencében.

Sárjáró (Fotó: Simay Gábor)

Az első hullámban az öreg, nászruhából vedlő, de még mindig látványos színezetű madarak, majd a hónap harmadik negyedétől fogva a fiatal tollruhás példányok jelennek meg, akik lassan átveszik az „uralmat” az öregek felett.

Sarki partfutó (Fotó: dr. Hadarics Tibor)

A csoport talál legjobban várt képviselői a partfutók, köztük is a sárjáró, a sarki partutó és a fenyérfutó, de ebben az időszakban tűnnek fel az első vékonycsőrű víztaposók és kőforgatók is és a rejtett életmódot élő nagy sárszalonkák. Ahogy megyünk bele a szeptemberbe, egyre nagyobb eséllyel figyelhetünk meg csigaforgatót és kis godát, ám az igazi ritkaságokra, mint a laposcsőrű víztaposó és a vándorpartfutó általában a hónap harmadik hetéig várni kell.

Kőforgatók (Fotó: Sallai Róbert Benedek)

Várva várt madaraink változatos élőhelyeken tűnnek fel. Elsődleges, eredeti élőhelyük a kopár, sekély parti zónával és nyílt vízzel rendelkező természetes tavak, de tekintve, hogy ezek a veszélyeztetett élőhelyek jelentős mértékben megfogyatkoztak, illetve állapotuk a megfelelő élőhelykezelés hiánya és a klímaváltozás okozta egyenlőtlen csapadékeloszlás miatt leromlott, előtérbe kerültek a mesterséges, frissen csapolt halastavak, az élőhelyrehabilitációk, sőt, a nagyobb tavaink, mint a Balaton kövezése is.

 

Zalai Tamás

 

A nagy sárszalonka (Gallinago media)  hazánkban rendszeresen átvonuló, de viszonylag ritka madárfaj, amelynek gyűrűzött példánya eddig még nem került meg Magyarországon. A legyengült példány egy észt jeladóval volt felszerelve, amely még érdekesebbé teszi a megkerülést.Lakossági bejelentésnek köszönhetően került kézre egy nagy sárszalonka 2021. augusztus 27-én, Szegeden.

Nagy sárszalonka (Fotó: Puskás József)

Gyermekek találták meg az erősen legyengült, röpképtelen madarat a lakótelepen található Zápor-tónál. Sajnos a Szegedi Vadasparkba szállítás után nem sokkal a madár el is hullott.Egy nagy sárszalonka kézrekerülése önmagában is érdekes, de a kézrekerülés igazi jelentőségét a madáron lévő észt gyűrű és a madár hátára rögzített műholdas jeladó jelenti.

Észt műholdas jeladó (Fotó: Puskás József)

Az MME Madárgyűrűző Központja felvette a kapcsolatot az észtországi központtal, így megtudtuk, hogy az Ananász (Ananass) névre keresztelt, adult hím madarat 2021. május 31-én gyűrűzték és látták el GPS nyomkövető eszközzel a Matsalu Nemzeti Parkban.

Ananass (Fotó: Puskás József)

Sajnos a jeladója egy hónap elteltével nem adott jeleket, így a kutatók elveszítették a madarat. Addig egy hónapon keresztül a gyűrűzés környékén mozgott. A gyűrűző központ visszaküldte a nyomkövető eszközt az észt kollégákhoz. Ha a technika mellénk áll, még van remény a későbbi pozíció adatok letöltésére és talán megtudhatjuk, hogy a jelölés helyszínétől 1413 km-re, 2 hónappal és 27 nappal később, a Dél-Alföldre hogyan jutott. Gyűrűző központi adatok szerint, Magyarországon még nem került kézre külföldi gyűrűs nagy sárszalonka, és itthon ez idáig mindössze öt példányt gyűrűztek a vonulási időszakban.

Ananass útja (MME, Gyűrűzőközpont)

Egy, a közelmúltban publikált tudományos cikk ír a nagy sárszalonkák vonulásáról, amely azt a meglepő eredmény hozta, hogy madaraink kifejezetten magasan, átlagosan 5-6000 méter magasan repülnek, de az egyik példányra rögzített jeladó 8.700 méter magasságot detektált, amely az eddigi legmagasabb, madár által elért magasságot jelenti. A másik érdekesség, hogy a nagy sárszalonkák a költő-és vonulóhely közötti kb. 6000 km-es utat egy, hosszú repüléssel teljesítik, amely 60-90 óráig tart.

Forrás: 

https://theconversation.com/migratory-birds-found-to-be-flying-much-higher-than-expected-new-research-167582?fbclid=IwAR2bXL-Wu302z-q3dkWLsudOC-SdjMSrg0UFvFcvPDchZS9c8VGOs5XfE6c

Puskás József

KNPI