Emlősvédelmi Szakosztály

Merlin Tuttle 1982-ben alapította és 27 éven keresztül irányította a Bat Conservation International civil szervezetet. Jelenleg a Merlin Tuttle Bat Conservation civil szervezet vezetője, valamint a Texasi Egyetem (Austin) Integrált Biológia Tanszékének kutatója. Az alábbiakban “A Viral Witch Hunt” című cikkének fordítása olvasható a szerző engedélyével. Hasonló hazai vonatkozásokról és a denevérek megítéléséről itt találnak további olvasnivalókat.

Sanyarú évtized áll a denevérek mögött. Már a COVID-19 megjelenése előtt is világszerte drasztikusan csökkentek állományaik, most pedig ők váltak a modernkori történelem egyik legköltségesebb pandémiájának bűnbakjává. Mindez annak ellenére következett be, hogy sem a vírus fajváltását, sem annak módját nem sikerült beazonosítani. Bár a tudományos világ kötelessége, hogy a felmerülő veszélyekről késedelem nélkül tájékoztasson, a denevérekkel kapcsolatos elhamarkodott találgatások hamar a média címoldalára kerültek. Valójában szakmai megalapozottság nélkül alakult ki a denevéreket övező zűrzavar, amelynek eredményeként még ott is kitelepítés, pusztítás, démonizálás sújtja őket, ahol pedig a legnagyobb szükség van rájuk.

Még mindig nem sikerült azonosítani a COVID-19 „nulladik betegét”, tehát az, hogy ki vagy mi fertőzte meg őt, továbbra is rejtély. Még abban sem lehetünk biztosak, hogy a vírus valóban az eredetileg megnevezett helyszínen, a vuhani állatvásáron ugrott át egy ismeretlen köztigazdájáról az emberre. A bizonytalanságokra fittyet hányva, a média – a tudományos körök hathatós segítségével – szenzációs híradásokban kürtölte világgá a kockázatokat, gyakran minden körítés vagy magyarázat nélkül lehetséges bűnbakként megemlítve a denevéreket. Ezzel a járványos méretűvé duzzadt boszorkányüldözés célpontjaivá téve őket.

A félretájékoztatásnak világszerte denevérállományok sínylik meg a következményeit. Malajziai kollégám, Sheema Abdul Aziz, hosszú évek óta dokumentálja a denevérek kulcsfontosságú szerepét a durián beporzásában, melyre Délkelet-Ázsiában több milliárd dolláros iparág épül. A termelők nemrégiben partnerséget ajánlottak neki, hogy közösen folytassanak széles körű ismeretterjesztő kampányt a denevérek által biztosított gazdasági értékről – most azonban mind visszakoznak, mert nem kívánják saját fejükre vonni a népharagot. Egy ottani szálloda tulajdonosa pedig attól fél, hogy a közeli repülőkutya-kolónia miatt komoly bevételtől fog elesni. A környékbeliek attól tartva, hogy a kutatások újabb járvány kitöréséhez vezetnek, azzal a kéréssel fordultak a helyi önkormányzathoz, hogy az tiltsa be a felméréseket és támogassa az állatok kiirtását. A szomszédos Indonéziában mindez már valósággá is vált, és a kínai szakemberek is aggodalmukat fejezték ki a denevérekkel szembeni ellenséges lépések miatt.

Még szülővárosomban, Austinban is, ahol évtizedek óta osztozunk másfél millió denevérrel egy belvárosi híd használatában és ahol emiatt még soha semmilyen baleset nem történt, egyre többen érdeklődnek a denevérek jelenlétéből fakadó egészségügyi kockázatokról. Ott van ez, ahol felületesen informált közegészségügyi dolgozók figyelmeztetései ellenére – miszerint a denevérek veszettséget hordoznak és veszélyesek az emberekre – még egyetlen bekövetkezett esetről sincs tudomásunk. Ugyanakkor nyaranta több millió dolláros bevételt hoznak ide azok a turisták, akik a kolóniát jönnek megcsodálni; nem is beszélve arról, hogy hány tonnányi rovarkártevőt pusztítanak el ezek az állatok éjjelente. Éves szinten összegezve, Texas állam denevérállománya dollármilliárdokat termel. És mégis eljutottunk oda, hogy a denevérbarát kerttulajdonosok szomszédaik haragját vonják magukra, mert azok attól tartanak, hogy a kihelyezett odúk és más mesterséges szálláshelyek betegségeket terjesztő denevéreket vonzanak a környékre.

Ezt a pánikot sajnos nem ellensúlyozhatjuk pusztán azzal, hogy újra és újra elmondjuk: a denevérek értékesek, ne bántsátok őket. Közvetlenül tapasztaltam számtalanszor, amikor rémült emberek barlangbejáratokat tömtek el, méreggel vagy tűzzel pusztítottak el akár milliós denevérkolóniákat. Nekem ez azt mutatja, hogy semmi sem veszélyesebb a tévhitekből eredő intoleranciánál és pusztító szándéknál.

A denevérek általi betegségterjesztés kockázatának eltúlzása nem csupán félrevezető, de teljes ökoszisztémák és gazdaságok létét is veszélyezteti. Indonéz kutatók visszafogott becslései szerint évente legalább 700 millió dollárt takarítanak meg a denevérek a helyi kakaótermelőknek a rovarok okozta károk mérséklésével. Mexikóban pedig a tequila- és mezcalgyártás nyer dollármilliárdokat a denevérek agávé-beporzó tevékenysége révén. Denevérek pusztítják a rizsföldek rovarkártevőit Délkelet-Ázsiától a Földközi-tengerig, a dél-afrikai makadámia-termesztők ültetvényeit pedig a poloskáktól szabadítják meg ezek az állatok.

Az őket övező évszázados téveszmék és félelem ellenére, a denevérek megdöbbentően hosszú ideje problémamentes „szomszédaink” településeinken. Miközben éjszakai életmódjuk és cikázó röptük sokakban ellenszenvet kelt, milliószámra élnek parkjainkban, padlásokon, pincékben, kertvárosi denevérodúkban anélkül, hogy bármi gondot okoznának. Rám soha nem támadt még egyetlen denevér sem, és 60 év szorgalmas terepmunka után is egészséges vagyok. Holott denevérek százait fogtam kézbe és vizsgáltam meg világszerte, sőt, nem egyszer milliós sereglet közepén álltam barlangokban. Mivel a kutatások során, hasonlóan az állatorvosokhoz, alkalmanként beszerez az ember egy-egy karmolást-harapást, ezért be vagyok oltva veszettség ellen.

Olyasvalakinek, aki elkerüli, hogy denevérhez érjen, mérhetetlenül kicsi az esélye arra, hogy bármilyen betegséget is elkapjon tőlük. A nekik tulajdonított összes betegség könnyen elkerülhető még úgy is, ha a padlásunkon tanyáznak az állatok.

Ezekről azonban valahogy nem esik szó, miközben a kockázatokat gyakran túlzásokba esve szajkózzák. A Scientific American 2020. március 11-ei száma tökéletesen példázza ezt. A COVID-19 témájú cikk alcíme: „Shi Zhengli, a vuhani virológus több tucat halálos SARS-típusú  vírust azonosított denevérek lakta barlangokból és figyelmeztet, hogy jóval több vár még kimutatásra.” A „halálos” jelző használata azonban nem több, mint alaptalan spekuláció.

A cikk emellett azt is állítja, hogy a vuhani járvány már a hatodik, denevérek által okozott járványkitörés az utóbbi 26 évben. Valójában a felsorolt járványok közül négy (SARS, MERS, Hendra, Ebola) esetében úgy tűnik, hogy nem denevérről került át az emberre a kór, mégis a denevéreket okolják leggyakrabban ezekért is. Ötödik a listán a Nipah-vírus, mely valóban jó eséllyel repülőkutyáról került át az emberre, ugyanakkor ennek terjedése könnyen megelőzhető akár a gyűjtőedények letakarásával, akár a szennyezett pálmalé pasztörizálásával.

A COVID-19 kitörésével kapcsolatban két lehetséges forgatókönyv létezik. Az első szerint egy új koronavírus kerülhetett át egy köztigazdába – például tobzoskába – ahol bizonyos idő alatt emberre is veszélyes kórokozóvá fejlődött. A második változat szerint egy akkor még ártalmatlan koronavírus került át az emberbe, de az idővel fertőzővé alakult. Nehéz annak eldöntése, hogy melyik forgatókönyv az igaz, de egy jelenleg elfogadás előtt álló tudományos közlemény még azt sem zárja ki, hogy házi sertés vagy egér is lehetett a potenciális forrás.

Akkor viszont miért okolja a média ennyire egyoldalúan a denevéreket? Részben azért, mert a denevéreket sokkal alaposabban kutatták a vírusok szempontjából.

2005-ben látott napvilágot az első feltételezés arról, hogy a SARS-járványt okozó koronavírus ősei patkósdenevérekből származnak, azóta a denevérek sokkal nagyobb figyelemben részesülnek, mint bármely más állatcsoport. Egy kutatás keretében, aminek eredményei hajmeresztő cím alatt meg is jelentek, kétszer annyi denevérfajt vizsgáltak, mint rágcsálót, cickányt vagy emberszabásút együttvéve. Ragadozókat és patásokat pedig egyet sem.

A nagy népszerűségnek egyáltalán nem örvendő denevérek helyzete a miatt is nehéz, hogy nagyon gyorsan lehet nagyon sok mintát gyűjteni tőlük. Ezek feldolgozásából aztán rövid időn belül születhetnek eredmények és publikációk, melyek még szenzációsabbnak és elfogadhatóbbnak tűnhetnek akkor, ha eleve viszolygást keltő állatcsoportról van bennük szó.

Így egyáltalán nem meglepő az, hogy a denevérekből több vírust mutattak ki, mint más, ritkábban vizsgált fajokból. Vagyis a torzításra épülő spekuláció önmagából igazolást nyert ténnyé (beteljesedett jóslattá) válik.

Jelenleg azonban nem tudjuk biztosan, hogy a denevérek valóban több vírust hordoznak-e mint más állatok, hiszen azok vizsgálatára még közel sem fordítottunk annyi időt és energiát. És még ha több vírusa is van a denevéreknek, a vírusok száma nem feltétlenül jelenti a fertőzés kockázatának növekedését. Számos vírus ártalmatlan, sőt, akár még jótékony is lehet a gazdaszervezetre.

Egyes virológusok kihasználva a világméretű járványtól való félelmet, a természetben előforduló vírusok olyan felméréséhez igyekeztek támogatásokat szerezni, amelyek segítik megelőzni az ilyen eseményeket, vagy legalább mérsékelni azok hatásait. 2019-ben az Egyesült Államok Allergia és Fertőző Betegségek Kutatóközpontja 4,8 milliárd dollárt különített el a potenciálisan magas kockázatú vírusokat felderítésére. A folyamatban levő felmérések támogatói a COVID-19 pandémia apropóján hangsúlyozzák, hogy a jövőbeni járványok megelőzésének alapja az, ha elkészítjük az egész bolygó vadon élő fajainak víruskatalógusát, különös tekintettel a magas kockázatúnak tekintett fajokra, ide természetesen a denevérekre is.

Sok neves kutató azonban egyáltalán nem ért ezzel egyet, Ők arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy az ilyen felmérések hihetetlenül költségesek, ugyanakkor kevés gyakorlati hasznuk van. Érvelésük szerint a vírusok okozta járványok rendkívül ritkák, a vészhelyzetek előrejelzése pedig gyakorlatilag lehetetlen. Edward Holmes evolúciós virológus és munkatársai még azt is hozzáteszik ehhez, hogy ha lehetséges lenne is az összes jelenlegi vírust katalogizálni, RNS-vírusok új változatai akkor is folyamatosan fel fognak tűnni. Szerintük hiteltelen és arrogáns ilyen felmérésekkel a megelőzés vagy a hatásmérséklés hiú reményét kelteni.

Annak érdekében, hogy megértsük, miért nem működik a felmérés mint stratégia, gondoljuk végig a MERS, a Nyugat-nílusi láz és a Zika-vírus példáját. A MERS egy korábban igen valószínűtlennek tartott helyszínen (Szaúd-Arábiában) egy igen valószínűtlen forrásból (tevékből) került az emberekbe. Robert Tesh, az újonnan kialakuló vírusok szakértője rámutatott arra, hogy sem a Nyugat-nílusi láz, sem a Zika vírusa nem újkeletű, csupán annyi történt, hogy új földrajzi helyeket hódítottak meg olyan események következtében, amiket lehetetlen lett volna megjósolni. Egyre több vezető járványtani szakember egyetért abban, hogy a következő vírusjárvány forrását nem lehet előre megjósolni. Sajnos az ilyen figyelmeztetéseket ritkán kapja fel a média, és ha még fel is felfedezik őket, hajlamosak lebecsülni jelentőségüket.

Sokkal fontosabb a jelenlegi járvány „nulladik betegének” és a gazdaváltás módjának felderítése, mint bűnbakot gyártani a denevérekből vagy milliárdokat költeni további lehetséges kórokozók felkutatására. A humánegészségügyi alapok a legnagyobb szolgálatot a tesztelés és korai észlelés kidolgozásában tehetik.

Nekünk pedig ideje végre felismernünk és elfogadnunk saját szerepünket is a történtekben. A vadon élő állatok foglyul ejtése, pusztítása és kereskedelme garantálja a vírusok terjedését. A nem-szeretem állatok elleni vádak pedig csak súlyosbítják azok egyébként is válságos helyzetét, miközben elterelik a figyelmet mindazokról a szolgáltatásokról, amelyet garmadával tesznek mind a környezetnek, mind közvetlenül az emberi társadalomnak. Akár szeretjük a denevéreket, akár nem, a COVID-19 járványt nyugodtan tekinthetjük egy baljós figyelmeztetésnek. Be kell látnunk, hogy azon áll vagy bukik társadalmi jóllétünk, hogy felelős vagy kizsákmányoló gazdái vagyunk-e a világnak.

Írta: Merlin D. Tuttle
Fordította: Zölei Anikó

Forrás: Tuttle, Merlin D. “A Viral Witch Hunt.” Issues in Science and Technology (March 27, 2020). 

A Bat4Man projekt az eredeti elképzelések szerint is az évszázados babonák és gyakran káros gyakorlatok ellensúlyozására szolgál. A jelenlegi helyzet még fontosabbá teszi, hogy a denevérek védelme több támogatást kapjon. A "Járványos boszorkányüldözés" című cikk kiválóan tükrözi a nemzetközi helyzetet, az alábbi rövid írásban pedig a legfontosabb hazai vonatkozásokat igyekeztünk összeszedni.

A 28 hazai denevérfajunk néhány kivételtől eltekintve mind előfordul közvetlen környezetünkben, de mindössze 8 faj tudott viszonylag sikeresen alkalmazkodni az emberi települések nyújtotta mesterséges szálláshelyekhez a természetes élőhelyeik eltűnését, leromlását követően.

Bár Magyarország ma még jó néhány, nemzetközi szinten is jelentős denevérkolóniával büszkélkedhet, idehaza is aggasztóan fogynak a denevérek. A környezeti állapotértékelések (pl. a Nemzeti Biodiverzitásmonitorozó Rendszer) is fontos jelzőként tekint a denevérekre, állományaik aktuális státuszát rendszeres felmérés segítségével tartják számon a szakemberek. A 20 éves adatsorok azt mutatják, a barlangi fajok visszaszorulása különösen látványos, de a zavartalan öreg erdőkhöz kötődő denevérek sincsenek sokkal jobb helyzetben. Itthon a legsérülékenyebb fajok fokozottan védettek. Nem csupán az állatok zavarása és pusztítása tilos, de szálláshelyeik tönkretétele is – beleértve az emberi építményekben található kolóniákat!

A magyarországi fajok mind rovarevők. A mezőgazdasági kártevők és a betegségeket terjesztő rovarok (pl. szúnyogok) tömeges fogyasztásával nagyban hozzájárulnak az emberi társadalom jóllétéhez, amelyet a szó szoros értelmében a bőrünkön érezhetünk, de komoly anyagi hasznot is hajtanak a vegyszerhasználat kiváltásával. Anyagcseréjük rendkívül gyors, így egy mindössze 6-7 g-os denevér éjszakánként akár 800-900 szúnyogot is elpusztíthat.

Európában nem alakult ki a denevérek elfogyasztásának vagy házikedvencként való tartásának szokása, az emberek és a denevérek között ezért csak rendkívül ritkán jön létre közvetlen kapcsolat. A denevérek soha nem támadnak emberekre, de ha valaki megfogja őket, bátran védekeznek. Esetleges harapás esetén a veszettség kockázatát komolyan kell venni, annak ellenére, hogy idehaza igen csekély a megfertőződés esélye.  Az új koronavírust biztosan nem kaphatjuk el denevértől, sőt, inkább mi jelentünk az állatokra nézve potenciális veszélyt. A jelenlegi helyzetből az mutatja a helyes kiutat, ha a kiváltó okokat ismerjük fel és szüntetjük meg (élőhelypusztítás, ökoszisztémák működésének megzavarása, vadon élő állatok kiterjedt kereskedelme stb.), nem pedig az ide vezető, „természet-ellenes” viselkedésünket folytatjuk (pl. a denevérek ellen irányuló tömeges akciókkal). Próbáljuk inkább megismerni a minket körülvevő, társadalmunk fennmaradását támogató élővilágot, és annak érdekes és hasznos tagjait, a denevéreket!

Online madarász ovi - Denevérek (Videó: Benedek Veronika)

Köszönjük a szerző és az Anno Kiadó hozzájárulását!