Európában négy keselyűfaj költ: a fakó keselyű, a barátkeselyű, a szakállas saskeselyű és a dögkeselyű. A barátkeselyű fán, a többi három faj sziklákon fészkel. A madárcsoport magyarországi történetét ez a körülmény alapvetően határozza meg – a történelmi időkben költöttek középhegységeink sziklafalain (a fakó keselyű egészen a XIX. század végéig), a barátkeselyű pedig akár a sík vidéki területeken is, illetve a fakó, a dög- és a saskeselyű a XX. század első feléig a Kárpátokban. A honfoglalást követő majd' ezer év jelentős legelőállat-állománya pedig minden bizonnyal fontos táplálkozóterületté tette a keselyűk számára a Kunság és az Alföld pusztáit.

A keselyűk egykor volt aranykora azonban már régen, több mint kétszáz éve véget ért Magyarországon, ezt követően ezek a hatalmas madarak nemhogy nem fészkeltek, de kóborlóként is ritka vagy rendkívül ritkán kerületek csak szem elé hazánkban. Ebben nem kis részben annak is szerepe volt, hogy a madárcsoport képviselői egész kontinensünkön megfogyatkoztak. A legnagyobb állomány tőlünk távol, Spanyolországban, illetve Bulgáriában és Görögországban élt, de számuk ott is jelentősen csökkent múlt század második felében.

Ezt követően az összehangolt védelemnek köszönhetően nem csak a nyugati- és keleti-mediterráneumban, de Horvátországban, majd Szerbiában (Uvac-kanyon természetvédelmi terület) is megerősödött a fakókeselyű-állomány, így az elmúlt években jelentősen nőtt a faj hazai megfigyeléseinek száma (regisztrációt követően az adatok lekérdezhetőek a birding.hu honlapon). Egy éve, 2015. szeptember 24-én például 19 (!) fakó keselyűt láttak a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területén, Pély közelében!

A barátkeselyű és az egykor valószínűleg leggyakoribb, de a védelem ellenére továbbra is fogyatkozó állományú dögkeselyű-megfigyelések száma ugyanakkor továbbra is alacsony maradt.

A legspecializáltabb dögevőnek, az elsősorban csontokat és csontvelőt fogyasztó (ezeket magasról a sziklára dobva töri fogyasztható méretű darabokra) szakállas saskeselyűnek pedig egyáltalán nem volt magyarországi előfordulási adata a múlt hétig.

 

Fakó keselyűk a kéményen

Múlt héten, október 3-án, hétfőn, a kora délutáni órákban bejelentés érkezett az MME-hez, hogy Budapest XXII. kerületében, a budatétényi Rózsakert lakótelep fűtőművének kéményén két fiatal fakó keselyű üldögél. Az első megfigyelést két helyi lakos, Császár Mariann és Kacsó Huba tette. A faj felismerését segítette, hogy a megelőző időszakban a Fővárosi Állat- és Növénykertben jártak, ahol jó alaposan megfigyelték az ottani fakó keselyűket. Első telefonjukkal is az állatkertet keresték, mert azt hitték, hogy a madarak onnan szöktek meg. Amikor nemleges választ kaptak, némi kitérővel eljutottak az MME parlagisas-védelmi koordinátorához, dr. Horváth Mártonhoz. Ő értesítette a közeli Herman Ottó Intézet kér madártani szakértőjét, dr. Jánossy László és Prommer Mátyást, akik percek alatt a helyszínre érkeztek, és megerősítették a megfigyelést - a város újkori történetében először került távcsővégre a fővárosban a faj (ezzel 269-re növelve Budapest madárfaj listáját).

Ezt követően alaposan felgyorsultak az események. A hazai madármegfigyelők honlapján, a www.birding.hu-n, az MME Facebook- oldalán és telefonon keresztül villámgyorsan terjedt a hír, így a madarászok országszerte megindultak az ominózus kéményekhez.  

Az MME Központi Irodájában éppen a szokásos hétfői értekezletet tartó kollégák az
elsők között értek a helyszínre. Sajnos profi fotós felszerelés ekkor még nem
volt nálunk, így az egyetlen teleszkóp és okostelefonok segítségével
digiszkópos felvételen, illetve így létrejött Facebook élő
közvetítés segítségével mutattuk be a madarakat
(Videó: Orbán Zoltán).

 

Éppen a Facebook-közvetítés kapcsán kaptuk az információt, hogy Juhász Éva két nappal korábban, október 1-jén a Fejér megyei Csókakői várnál látott és fényképezett két fiatal fakó keselyűt – valószínűleg ugyan azokat a madarakat, melyek két nappal később a fővárosban tűntek fel.

Miután a keselyűk este még mindig a kéményen üldögéltek, tudni lehetett, hogy legkorábban másnap reggel kelnek csak útra. Ezek az óriási termetű madarak (és különösen a fiatalok) elsősorban a meleglevegő-"oszlopok" (termik) és a sziklafalak mentén felemelkedő légáramlatok emelőerejét használva szállnak fel.

Másnap (október 4-én) reggel azonban esős, szeles, hűvös idő köszöntött a madarakra és a madarászokra, így a két keselyű csak további egy nap várakozást követően, 5-én 10:17-ker kelt útra.

A kényszerű pihenő ritka lehetőséget kínált arra, hogy fél-egy napot a madarak közelében töltve bepillanthassunk mindennapjaikba – jobb körülmények között, közelebbről és sokkal többet látva, tapasztalva, mint azt eredeti élőhelyük égbenyúló szirtjei között tehetnénk. Az alábbi videó ezekből az érdekességekből mutat be egy csokorra valót (néhány megfigyelési szempont a látottak értelmezéséhez):

• A felvételek is igazolják, hogy a varjúfélék bizony meglehetősen morcosan ébrednek, és szinte keresik, hogy kibe, mibe köthetnének bele.
• A közvélekedés szerint a nagytestű ragadozómadaraknak semmitől nem kell félniük. A varjúfélék azonban nem osztják ezt a nézetet, és mind itt, mind az élőhelyükön alaposan megkeserítik a keselyűk életét is, akik nem tudnak mit tenni a fürgébb és fordulékonyabb madarak ellen, akik akár hátba is rugdossák őket.
  Az is igaz, hogy bár a varjak és a szarkák reggel támadták a keselyűket, meglepően gyorsan megunták a dolgot. Napközben pedig úgy tűnt, hogy a területen átrepülő varjúfélék a mozdulatlanul pihenő dögevőkben nem ismerték fel a támadható "áldozatot" – valószínűleg azért, mert még életükben nem láttak ilyen (óriási) madarakat, így a mozdulatlanul pihenő állatokról azt sem igazán tudták, hogy micsodák.
• A madarak általános jellemzője, hogy a fészket elhagyó fiatalok első teljes tollazata, különösen a testtollak nem olyan jó minőségűek, mint a második, illetve a felnőttkori tollruha. Ennek oka, hogy a kikelést követően, a kirepülés előtt olyan gyorsan kell felépíteni a fióka testét, hogy a "kevésbé" fontos testtollakra nem jut elég idő és energia.
  A felvételeken látható, hogy a fiatal keselyűk szárnyfedői és háttollai mennyire puhák és lazák, ezért hogy megemelkednek, hajladoznak a szélben, és a fő tollpászmák között mekkora csupasz részek vannak, például a nyújtózkodó madár combján.

Így néz ki egy öreg, "fehérgalléros" és "kemény tollú"
fakó keselyű (Fotó: Orbán Zoltán).

• A helyszínen és az interneten több aggódó megjegyzést kaptunk arról, hogy "szegény madarak biztos éheznek, etetni kellene őket". A képek tanulsága szerint viszont a madarak jól érezték magukat – a tollászkodás, a felborzolt tollazat "berázása", a játék mind-mind azt jelezték, hogy a fiatal keselyűk messze nem álltak az éhezés határán. Ha így lett volna, kevesebbet mozogtak volna, tollazatukat inkább lesimítva őrizték volna energiatartalékaikat, illetve a viharos szél emelőerejét kihasználva az első adandó alkalommal elrepültek volna.
  Egy ilyen méretű, jó kondícióban lévő madár 10-15º C-os hőmérsékleten akár 3-5 nap éhezést is gond nélkül elvisel. Különösen a keselyűk, melyeknél bizony meglehetősen kiszámíthatatlan, hogy két étkezés között mennyi idő fog eltelni.
• Végül az is jól érzékelhető, hogy bizony ezek a várakozáshoz hozzászokott állatok is tudnak unatkozni. A második nap közepén már nagyon unták a dolgot, ezért nézegették, csipkedték a kéményt, a létrát, játszottak a lábujjaikkal, illetve csőrvívtak egymással.

A fenti megfigyelési szempontok ismeretében még tanulságosabb figyelni a
keselyűk kényszerű pihenőnapjának eseményeit (Videó: Orbán Zoltán).

 

Az internet abban is segít, hogy valószínű válaszokat kapjunk arra vonatkozóan, hogy miért éppen az adott időpontokban jöttek-mentek a madarak.

A szeptember utolsó napján déli széllel vitorlázhattak a keselyűk a szerb-horvát
térségből Magyarországra. A látványos animáció indításához katt a képre!

Október 4-én, a madarak kényszerpihenő-napján kedvezőtlen volt a szél
számukra, ...

... míg 5-én, az útra kelésük napján hátszéllel vitorlázhattak haza
(Forrás: https://earth.nullschool.net).

 

Az is kiderült, hogy az egyik budatétényi webkamera közvetítette és megörökítette a madarakat (és a madarászokat is):

• megérkezés az október 3-ai felvételen 00:32-nél >> 
• kényszerű pihenő a kéményen és madarászok október 4-én >>
• távozás az október 5-ei felvételen 00:23-nál >>

 

"Adonis" a jeladós szakállas saskeselyű

Alig kaptak szárnyra a kéményről a fakó keselyűk, máris jött a következő hír – "Adonis", egy francia visszatelepítési programból származó (de Csehországban, az ostravai állatkertben született), műholdas jeladóval felszerelt, fiatal hím szakállas saskeselyű észak-délkeleti irányban átrepült Magyarország felett október 5-én. Repülését valószínűleg ugyan az az észak-déli szél segítette, ami a fakó keselyűket is útrakelésre késztette.

"Adonis" és szintén jeladóval felszerelt fajtársai adatlapját és folyamatosan frissülő
térképét ide kattintva érheti el (Forrás: rapaces.lpo.fr).

Ez az első eset, hogy egy hazánkra nézve új fajnak számító madarat nem közvetlen, távcsöves megfigyeléssel, hanem a jeladója alapján, az internet segítségével sikerült azonosítani Magyarországon.

Keselyűkrízis a világban

Rendkívül szerencsésnek mondhatjuk magunkat, amiért hazánk közvetlen környezetében annyira megerősödött több fakókeselyű-állomány is, hogy ezek képviselői egyre nagyobb gyakorisággal látogatnak el hozzánk. Minderre pedig akkor kerül sor, amikor a világ legjelentősebb keselyűs térségei közül legalább kettőben, Afrikában és az indiai szubkontinensen a kihalás szélére kerültek ezek a madarak.

Afrika 11 keselyűfaja közül 7 hamarosan el fog tűni, ha nem sikerül megállítani az elmúlt 30 év kedvezőtlen folyamatait, az állományok több mint 80%-os, egyes fajok esetében 97%-os csökkenését. A fajok tömeges és gyors ütemű pusztulásának hátterében:

1. 61%-ban a mérgezés, melyben a keselyűk általában járulékos áldozatok;
2. 29%-ban a keselyű testrészek tradicionális gyógyászati felhasználása miatti vadászat (mérgezés);
3. 9%-ban az elektromos hálózatokon elszenvedett áramütés, a vezetékekkel, járművekkel és szélerőművekkel ütközés;
4. 1%-ban a fogyasztási célú vadászat áll.

Pedig a keselyűk eltűnése rendkívül gyorsan életveszélyes helyzetet teremt mind az emberek, mind a vad- és háziállatok (ezen keresztül pedig ismét csak az emberek) számára. A keselyűk ugyanis egy órán belül lecsupaszítják, eltüntetik a tetemeket, melyek így nem terjesztik a vad- és haszonállatokra és az emberre is veszélyes lépfenét, veszettséget, tbc-t, botulizmust és brucellózist. Az indiai térség keselyűállományának 99%-os csökkenése következtében például jelentősen megnőtt az emberi veszettségfertőzések száma, mivel az el nem takarított tetemeken elszaporodtak a kóbor kutyák, így nőtt a fertőzött harapások gyakorisága.

Miközben a harmadik világ amúgy is rossz közegészségügyi viszonyai között egyetlen keselyű tetemeltakarító tevékenysége becslések szerint évente 11.000 dollárt (!) ér, az orvvadászok által gyakran mérgezéssel (csendben) elpusztított elefántok tetemei egyenként is több mint 500 (!) keselyű elhullását okozzák.

Éppen ezért példaértékű az európai kontinens madártani szervezeteinek keselyű- és ragadozómadár-védelmi munkája (így a hazai HELICON mérgezésellenes parlagisas-védelmi program), melynek köszönhetően egyetlen keselyűfaj sem tűnt el kontinensünkről.

Orbán Zoltán