Magyar gyűrűs parlagi sas Finnországban

mainpaycheckfield

Egy hazai gyűrűs parlagi sast figyeltek meg június második felében a Finn-öböl partvidékén.

Ez az első magyar gyűrűs példány, ami megkerült Észak-Európában, ahol a parlagi sas ritkán fordul elő, ezért nagy figyelem kísérte a megjelenését. A madarat június 18. és 26. között számos alkalommal megfigyelték és azonosították a színes gyűrűje alapján Finnország déli partjainál.

Ezt a parlagi sast fiókakorában gyűrűzték 2020-ban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében (Horváth Márton).


A Finnországban megfigyelt parlagi sas megkerülési térképe (Madárgyűrűzési Központ)

A fokozottan védett parlagi sas elterjedésének nyugati határvidéke a Kárpát-medencébe esik. A fészkelő párok egész évben a költőhelyükön maradnak. A fiatal példányok a kirepülést követő időszakban kisebb-nagyobb távolságokra kóborolnak, egy részük a Balkánon, Kis-Ázsiában vagy Afrikában telel.

Korábban is volt példa arra, hogy itthon jelölt példányok a Kárpát-medencétől északra fordultak elő, de eddig ez a legtávolabbi ilyen eset. 2015-ben Lengyelországban került kézre egy 3. éves példány, 2017-ben pedig Hollandiában figyeltek meg egy 4. éves példányt. 

A parlagi sas egyike kiemelkedő természeti értékeinknek. Európai állományának mintegy kétharmada Magyarországon fészkel, így fennmaradásában a hazai természetvédelem felelőssége igen hangsúlyos. Az MME és az állami természetvédelem célzott intézkedéseinek köszönhetően magyarországi fészkelőállománya az utóbbi évtizedekben örvendetesen növekszik. Erről bővebben: https://www.mme.hu/parlagi-sas

További információ a parlagi sasról a Tudástár Magyarország madarai oldalon: https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-aquhel