Madarak

Ahhoz, hogy a speciális életmódot folytató madarak számára vonzó megoldásokat találjunk, mindenekelőtt az igényeiket, a viselkedésük mozgatórugóit kell megismernünk, ezért először ezeket tekintjük át. Azok, akik már jól ismerik az érintett fajokat, a cikk jobb felső sarkában lévő tartalomjegyzékben a megfelelő pontra kattintva, vagy lefelé lapozva léphetnek tovább az etető- és itatóhely berendezésének fejezeteire.

 

A KÉREGLAKÓK

A fák törzsének és ágainak összesített felülete olyan óriási kiterjedésű és táplálékban gazdag élőhelyet jelent, hogy a harkályok mellett több énekesmadár is megtanulta az itteni élet fortélyait. Utóbbiak közös jellemzője, hogy csőrük a harkályokéval ellentétben nem alkalmas odúkészítésre és a kemény faszerkezet megbontására, ezért táplálékukat nem a farontó ízeltlábúak törzsben élő lárvái, hanem a kéreg repedéseiben élő apró rovarok és pókok képezik, fészkeiket pedig a harkályok elhagyott odúiba építik.

Ha pedig a fatörzsekhez legalább életük bizonyos szakaszában kötődő, itt fészkelő, szaporodó vagy rejtőzködő, de nem a kérgen táplálkozó állatok körét vizsgáljuk, akkor a fajgazdagság még nagyobb (pl.: méhek, darazsak, lepkék; baglyok, légykapók, csóka, sarlósfecske, kék galamb; denevérek, mókus, nyest, nyuszt, pelék, egerek).
 

A harkály rokonság

A harkályok a fákkal tarkított életközösségek egyik legfontosabb madárcsoportját alkotják, mivel odúkészítő munkájuk több tucatnyi rovar-, madár- és emlősfaj számára teszi lehetővé a megtelepedést, a szaporodást. A harkályfélék 11 Európában honos fajából − a háromujjú hőcsik & Picus sharpei kivételével − 9 Magyarországon, többségük lakott területeken is költ, és mivel egy kivételével (nyaktekercs) nem vonulók, egész évben számíthatunk rájuk az itatón, télen pedig az etetőn. Testfelépítésük a durva kérgen történő mozgáshoz és táplálkozáshoz alkalmazkodott:

• Lábujjaik szorítóereje hatalmas, hajlott és tömzsi karmaik tűhegyesek.
• Vetélőujjaik vannak – a külső ujjukat oldalra vagy teljesen hátra tudják fordítani mindkét lábon, így elöl és hátul is két-két ujj dolgozik, ami sokkal stabilabb fogást, kapaszkodást biztosít.
• Támaszkodó farktollaik kemények, gyakorlatilag harmadik lábként funkcionálnak.
• Csőrük rendkívül erős és merev, négyélű árhoz hasonlító profilú, amivel a legkeményebb fafajokat is képesek megmunkálni.
• A fában élő lárvák kipiszkálásához nyelvük különlegesen módosult. Ennek a rugalmas, és mindenekelőtt nyúlékony szervnek a hossza a testhossz kétharmadát is elérheti. Ahhoz, hogy elférjen a madár testében, a csőrből kilépve egyetlen köteget alkotó, henger alakú nyelv a nyakcsigolyák felé haladva Y alakban elágazik, majd immáron két mozgatókötegre válva, a koponyát alulról megkerülve és a fej tetején áthaladva a szemeket elölről és alulról megkerülő tokban, vagy a felső csőrkáva tövénél, vagy a felső csőrkáva belsejében, az orrnyílások elé nyúlva rögzül (ábrák >>).
  A féregszerűen mozgékony nyelv vége sokszakállú kúpos nyílhegyhez hasonlít. Amikor a madár a csőrével áttöri a fában fejlődő lárvák járatának falát, a nyelvét a látva teste és a járat fala között átnyomja. Visszahúzáskor a nyelvvégi szakállkák szétnyílnak, és apró horgokként a madár felé mozgatják a zsákmányt. Mivel ezt a nyelvöltögető mozgás rendkívül gyors, a harkályok másodpercenként többször is képesek végrehajtani, a lárva nem tud elmenekülni, mert többet halad hátra, mint előre.
• Az agy ütközés elleni védelmét a kopácsolás során a koponya szivacsos csontállománya is segíti.

Legismertebb, fekete-fehér mintázatú harkályaink, hivatalos nevükön a fakopáncsok csoportja öt fajt számlál. A legritkább fehérhátú fakopáncs kivételével a többi: a nagy fakopáncs, a balkáni fakopáncs, a közép fakopáncs és a kis fakopáncs lakott területeken is előfordul vagy kimondottan gyakori. Többségük rigó nagyságú, a kis fakopáncs azonban csak házi verébnyi. A rovar és -lárva táplálék mellett alkalmilag bogyós gyümölcsöket, ősszel csonthéjasokat, mindenekelőtt mogyorót is fogyasztanak, illetve a téli madáretetőkön napraforgót is esznek. Mindegyikük állandó.

A küllők az európai harkályság legszínesebb fajai, a többségében egyszerű fekete-fehér mintázatú rokonsággal szemben náluk a zöld és a sárgászöld több színárnyalata dominál, ami különösen repülés közben feltűnő. A zöld színezet valószínű oka, hogy a küllők hangyabolyokat dúlva, nyelvükkel hangyajáratokat szondázva sokat tartózkodnak a talajon, ahol ez a színkombináció jobb álcázást biztosít, mint a fekete-fehér. Nagyságuk a fakopáncsok és a fekete harkály között helyezkedik el. A zöld küllő az egyik leggyakoribb harkályfajunk, gyakorlatilag az ország egész területén előfordul. Jóval ritkább rokonával, a hamvas küllővel elsősorban a hegységi és dombsági erdőségekben, alkalmilag sík vidéki ártéri ligeterdőkben és idős faállományú parkokban találkozhatunk. Mindkét faj állandó.

A varjú méretű fekete harkály a világ egyik legnagyobb termetű harkálya. Akár 80 cm mélységű odújában olyan nagyobb testű „albérlők” is költhetnek, mint a kék galamb és a macskabagoly. Az utóbbi évtizedekben a faj terjeszkedni kezdett domb- és hegyvidéki erdei élőhelyeiről és ma már az ország egész terültén találkozhatunk vele. Tápláléklistáján a korhadó fákban élő nagy testű hangyák és farontó ízeltlábúak lárvái mellett ezek kifejlett (imágó) alakjai, a legkeményebb kitinpáncélú orrszarvú- és szarvasbogarak, cincérek is szerepelnek. Állandó.

Minden bizonnyal legfurcsább harkályunk, a nyaktekercs gyakorlatilag semmit nem „tud”, ami a csoport többi tagját jellemzi. Bár odúban költ, csőre nem alkalmas odúkészítésre, nincs támasztó farka, ezért nem is képes a kérgen függőlegesen megkapaszkodni és mozogni. Fantasztikus kéregmintás tollazata inkább a baglyoké és a lappantyúké, nem pedig a harkályoké. Fő táplálékát a küllőkhöz hasonlóan a hangyabábok képezik. A fészekben ülő fiókák ragadozó támadása esetén sziszegő hang közepette tekergetik hosszú nyakukat és fejüket, amitől a tarkójukon végigfutó sötét csík veszedelmes kígyó képzetét kelti a támadóban, aki jó eséllyel eláll ártó szándékától. A többi harkályfajtól eltérően vonuló.

 

Csuszka

A leggyakoribb nem harkály kéreglakó a cinegékkel közeli rokonságban álló csuszka, az egyetlen olyan madarunk, mely fejjel lefelé is képes haladni a fák függőleges törzsén. A faj további különleges vonása, hogy ha túl szélesnek találja a harkályodú vagy a mesterséges odú bejáratát, akkor sárral leszűkít azt. Ez a madár a lakott területeken is közel olyan gyakori, mint a széncinege, és télen az etetőket is előszeretettel látogatja. Állandó.

Csuszka akcióban – 9 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Fakuszok

A fakuszfélék mindkét európai képviselője, a rövidkarmú fakusz és a hegyi fakusz is költ Magyarországon. Télen mindkettő ellátogat a lakott területekre is, ennek ellenére a hozzáértő madármegfigyelőkön kívül kevesen veszik észre és ismerik ezeket az elképesztő madárkákat.

Kontinensünk legkisebb termetű madarai közé tartoznak, a kifejlett egyedek súlya gyakran a 10 grammot sem éri el. Életmódjuk harkályszerű, a fák törzsén és ágain mozogva a kéreg hasadékaiban keresgélik rovartáplálékukat. Parányi, ökörszemhez hasonló méretüknek, hosszú, vékony, hajlott csőrüknek köszönhetően olyan résekbe is képesek benyúlni, ahova a harkályok, a küllők, a csuszka és a cinegék nem. Ez teszi lehetővé számukra, hogy a táplálékért folyatott versengés nélkül éljenek együtt a több mint egytucatnyi, rendszeresen vagy alkalmilag a kérgen táplálkozó madárfajjal.

Hegyi fakusz (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A hegyi fakusz és a rövidkarmú fakusz a megszólalásig hasonlít egymáshoz, olyannyira, hogy gyűrűzéskor a kézben tartott egyedek megkülönböztetése sem mindig egyértelmű a külső bélyegek alapján. Ráadásul a két faj hibridizál is, és a vegyes párok utódai mindkét faj bélyegeit, illetve ezek köztes állapotát is hordozzák. Elkülönítésükben az élőhely sem segít, mert fészkelőhelyük átfed. A hegy- és dombvidéki erdőkre jellemzőbb hegyi fakusz sík vidéken, az Alföld erdeiben is költ, ugyanakkor az alacsonyabban fekvő területeket kedvelő rövidkarmú fakusz hegylábi erdőkben is fészkel. Állandó madarak, a téli kóborlás során mindkét faj egyedei bebarangolják az országot, és olyan helyeken, lakott területeken is előfordulnak, "keverednek", ahol egyébként nem költenek.

Fakuszok megjelenésére bárhol számíthatunk, ahol fák vannak. Különösen ősszel és télen települési parkokban, kertvárosi környezetben, lakótelepeken, utcai fasorokban is megpillanthatunk egyet-egyet. Ehhez azonban kimondottan keresni, figyelni kell őket. Álcázó mintás tollazatuk miatt ez "szemből" (ami esetükben a kérgen kúszó életmód okán hátulrólt jelent) szinte lehetetlen, világos alsótestük oldalról viszont feltűnő, olyan, mintha egy "világító" fehér folt mozogna a többnyire sötét fatörzsön.

A fakuszok talán legmegdöbbentőbb viselkedése a költéshez kapcsolódik. Ezek a madarak ugyanis nem harkályodúkba, hanem a törzs függőleges repedéseibe, illetve a törzstől elvált kéreg hasadékaiba építik fészkeiket.

Etető hegyi fakusz (Forrás: YouTube).

 

A természetvédők már évtizedekkel ezelőtt kidolgozták azt a speciális mesterségesodú-típust, ami ezt a fészkelőhelyi környezetet utánozza. Az MME webbolt által forgalmazott fakuszodú háromszöghasáb alakú, amit fatörzsre kell derékmagasságba dróttal felrögzíteni. A fakuszodún két bejárat is van. Ezek az eszköz törzshöz simuló éléből nyílnak, hogy a kérgen kúszó madár minél könnyebben be tudjon jutni. Egy-egy ilyen mesterséges odút lakott területeken, kertekben, parkokban is érdemes kihelyezni fák törzsére, mert így több esélye lesz a fakuszoknak a falvakban, városokban is fészkelni.

Hegyifakusz-fészekalj mesterséges fakuszodúban. 6 fotó – katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Cinegék

Bár nem klasszikus kéreglakók, a cinegefélék az ágak mellett gyakran keresgélnek a fák függőleges kéregfelületének repedéseiben is.

Ez a viselkedés különösen gyakran figyelhető meg a széncinegénél – 4 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

A "HARKÁLYKERT"

Látva ezt a fajgazdag, termet, megjelenés, viselkedés tekintetében változatos, ráadásul a lakott területeken is egész évben gyakori csoportot, természetes, hogy a madárbarátok szeretnék őket is egész évben vendégül látni az itatón, télen pedig az etetőn. A probléma csak az, hogy a klasszikus kéreglakók azon "szellem madarak" közé tartoznak, melyeknek a költési időn kívül (amikor legalább az odúknál stabilan megfigyelhetőek) nincs állandó járásuk, kóborlás közben bárhol feltűnhetnek. Esetükben ez a feltételes mód – hacsak nem alkalmazunk néhány célirányos trükköt – többnyire az jelenti, hogy előfordulási gyakoriságuk évenként csak egy-két, általában csak másodpercekig tartó alkalomra tehető.

Szerencsére a Madárbarát kert program gazdag eszköz- és módszerrepertoárját az előző fejezetben megismert etológiai, ökológiai háttérrel alkalmazva ezeket a madarakat is közel állandó, de legalább gyakoribb látogatóvá tehetjük a kertben.

A harkályok, küllők, csuszkák és fakuszok számára akkor vonzó az etetőhely és az
itató, ha ott megtalálható legfontosabb mozgásterük, kapaszkodófelületük, a korhadó
fatörzs és a barázdált felületű kéreg. Ezért a "harkálykert" berendezésének alapját a
különböző vastagságú rönkök és az ezekre helyezett etetők és itató jelenti.
A kép közepén, a fenyő tövében téglából épült bagolyetető-egérvár
látható (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Itató rönkön

Bár a fenti fotón a kép bal szélén helyezkedik el, a "harkálykert" központi, a madarak számára is legvonzóbb elemét több okból is a magas, vastag rönkre helyezett itató képezi:

• ez az elhelyezés a kéreglakók számára ideális megközelítést tesz lehetővé;
• a közel két méteres magasság kellő védelmet nyújt a macskákkal szemben;

Akik természetesen fel tudnak jutni ide, de ezt takarás nélkül kell megtenniük és
időbe is telik, ami lehetőséget biztosít a madaraknak a meneküléshez
(Fotó: Orbán Zoltán).

• az egész éves, tehát a téli etetőn is folytatható itatásnak köszönhetően a nem vonuló harkályok, küllők, csuszkák és fakuszok számára folyamatos vonzerőt jelent;
• az itató alapját képező rönk gyakorlatilag bogártanyaként működik, az ebben fejlődő lárvák rágáshangja, járataik sötét bejárata táplálkozási szempontból is mágnesként vonzza a harkályokat;
• a rönkbe fúrhatunk olyan ujjnyi vastag, 8–10 cm mély lyukakat, amikbe dióbéldarabokat, szétmorzsolt cinkegolyót szórva csak a harkályok számára elérhető téli etetőt alakíthatunk ki;

Harkályetető-furatok készítése 18 mm átmérőjű fúrószárral – 3 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

Ősszel a harkályok egyik fő táplálékát a mogyoró képezi, amiből néhány szemet a
furatokba is llehelyezhetünk úgy, hogy a legkülsőket láthassák is a madarak.
Ezeket a nyelvük segítségével éppen úgy tudják kipiszkálni, mint
a farontó ízeltlábúak láváit (Fotó: Orbán Zoltán).

• végül, de nem utolsó sorban az itató rönkjére is elhelyezhetünk harkály etetőtálcákat (ezekről később olvashat).  

A harkályfa

A lábon álló vagy már kidőlt, korhadó holt fák mágnesként vonzzák a harkályokat. Egy-egy ilyen pusztuló törzs gyakran élvezi a környék harkályainak kiemelt figyelmét, akik lyukak százait mélyíthetik ide. Ezeket hívjuk harkályfának.

Harkályfa lábon álló fa csúcsán  ...

... és tuskó földközeli részén – 5 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A megfigyelések alapján feltételezhető, hogy a sok lyukkal tarkított harkályfák olyan vizuális jelzések is egyben, melyek azt az üzenetet hordozzák a madarak számára, hogy a hely biztonságos, ezért alkalmas egy kis napközbeni pihenésre, napozásra, tollászkodásra.

Ezt kihasználva érdemes ilyen harkályfákat elhelyeznünk a "harkálykertbe" is, különösen akkor, ha a közelben nincs lábon álló fa, ami természetes mozgásteret jelenthetne a madaraknak.

Ha csak tehetik, a kóborló, nagyobb távolságokat megtevő harkályok "lépőkövekként"
használják az útközbe eső fákat, még akkor is, ha azok ilyen vékonyak – 2 fotó,
katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Fontos, hogy harkályfának holt puhafatörzset, ne pedig élő keményfát használjunk (már csak azért is, mert így nem vetülhet ránk a falopás gyanúja, hiszen egy-egy vékony, pudvás törzs nem alkalmas tüzelésre). A legjobb, ha felkeresünk egy telepített nemes nyarast, és ott keresünk elpusztult, kidőlt, 10–20 cm átmérőjű, 2 m hosszú törzset, törzsdarabot.

Magától kidőlt, ideális vastagságú potenciális harkályfa – 7 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

A természetes harkályfa-alapanyag további logisztikai előnye, hogy a korhadó törzs(darab) könnyű, akár vállon is hazavihető (ami azért elég fura látvány), a "harkálykertben" pedig a biztonságos rögzítése is egyszerűbb.

Harkályfa, előtte a madarak számára plusz vizuális
vonzerőt jelentő fatörmelékkel a "harkálykertbe"
felállítva – 2 fotó, katt a képre
(Fotó: Orbán Zoltán).

A vascső és a drót a barátunk! Ezek segítségével a
harkályfa és az itató bogártanya-rönkje is biztonságosan
rögzíthető a "harkálykertben" – 2 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

A "harkálykert" helyét érdemes úgy kijelölni, hogy ez télen etetésre is alkalmas legyen. A harkályfa akkor van igazán jó helyen, ha a lábánál tágas talajetető is működtethető, ahova a harkályok, a küllők és a többi fatörzslakó madár a harkályfát "lépcsőként" használva tud eljutni.

Harkályfa télen, a lábánál napraforgómag és alma talajetetővel (Fotó: Orbán Zoltán).

Ha tehetjük, érdemes több harkályfát is kitennünk, köztük egyet akár ferdén
elfektetve is, mert ezt nem csak a kéreglakók, de az etető többi madara
is használni fogja pihenő- és kilátóhelynek (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Harkály-etetőtálca

Az etetőre járó rovarevő madarak, így a harkályok egyik kedvelt elesége az állati zsiradék, és ennek mind gyakrabban alkalmazott formája, a hálós kiszerelésével függesztve kiakasztható cinkegolyó. A közepes és nagyobb testű harkályfélék szempontjából az állatizsiradék-táplálék két nagy hátránnyal is rendelkezik:

• a madarak mellett ezt a szőrmés ragadozók, lakott területeken elsősorban a macskák és a kutyák is szívesen eszik, a macskák ráadásul jól másznak, ezért ezt az eleséget csak nagyon vékony ágakra függesztve érdemes kitenni, különben elviszik;

Házi macska óriás cinkegolyóra pályázik (Fotó: Orbán Zoltán).

• ebben az esetben a harkályoknak függeszkedve, a farok támasztása nélkül kell megkapaszkodniuk, amit a közepes és nagy testű fajok nem szívesen vagy nem is tudnak megtenni.

 

Ezeknek a problémáknak az együttes kezelésére jelent megoldást a néhány éve általunk kidolgozott feketerigó-fészektálca kreatív felhasználása. Ez az eszköz eredetileg a kúszónövényekkel befuttatott falakon és az ereszek alatt kínál fészkelőhelyet a feket rigó mellett a házi rozsdafarkúnak és a kerti rozsdafarkúnak, a barázdabillegetőnek, a szürke légykapónak és a balkáni gerlének.

Feketerigó-fészektálca trombitafolyondárban, feketerigó-fészekkel
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

Az utóbbi évek tapasztalatai bizonyították, hogy a fészektálca falakon, ablakban használva kisméretű etetőtálcának is jó beválik.

Feketerigó-fészektálca (az ablak túlsó oldalán, fent) etetőként alkalmazva.
2 fotó, katt a képre (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Kialakításának, két lábának köszönhetően a tálca fatörzsre is könnyen felszerelhető, ahol az etető összes madara mellett a harkályok is előszeretettel látogatják, hiszen a törzsön keresgélő madaraknak szó szerint út(já)ba esik. Ezt a körülményt, valamint az állati zsiradék harkályfelhasználókhoz kapcsolódó problémáját együtt kezelve adódik a megoldás – a fészektálca befedése csibedróttal. Ennek a fémhálónak a szemein a cinkegolyó nem fér ki, a széncinege méretű madarak ezenken viszont be tudnak jutni, a nagyobb fajoknak pedig a feje, csőre fér be kényelmesen.

A lehálózásnak két fő megoldása van: félig bevert, majd oldalra elütött bognárszeg
használatával a hálót utántöltéskor viszonylag gyorsan nyithatjuk és zárhatjuk
vissza néhány szeg elfordításával (Fotó: Orbán Zoltán).

Könnyebben kezelhető és kevésbé sufnituning megjelenésű, ha a hálónak 3 mm
átmérőjű lánghegesztőpálcából keretet készítünk. Ez a lágyvas szál egy kombinált
fogó segítségével kézzel is jól hajlítható, ugyanakkor eléggé merev, hogy tartása
legyen. További előnye, hogy olcsó (5 db 1 m-es szál összesen nincs 200 Ft,
tálcánként pedig csak egy szál kell) és barkács áruházakban könnyen
beszerezhető. 6 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A dróthálós védelemnek köszönhetően a faggyú, a kacsa- vagy libaháj, a cinkegolyó a harkályok számára is könnyen elérhetően kínálható fel a macskáktól is védetten. Méreténél fogva a tálcába akár 9 db normál méretű cinkegolyó is elfér, így a feltöltéssel is sokkal ritkábban kell bíbelődnünk.

Keretes tetejű harkály-etetőtálca cinkegolyókkal – 3 fotó, katt a képre
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

Az etetőtálcában ráadásul többféle eleséget is felkínálhatunk, ami nem csak a harkályok, küllők, csuszkák és fakuszok, de az etető többi madara, még a magevők számára is vonzóvá teszi az etetőhelyet.

Keretes tetejű tálcás harkályetető cinkegolyókkal, törökmogyoróval, sárgabarackmaggal
és dióval, amit még napraforgómaggal is kiegészíthetünk – 3 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

A csibedrót további "szolgáltatása", hogy a normál méretű dió és a sárgabarackmag
is kényelmesen kifér rajta – 2 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Az így előkészített és feltöltött etetőtálcákból többet is kihelyezhetünk a
"harkálykertbe" – 6 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Rönk- és kéregrakás

Különösen az olyan kistestű kéreglakók, mint a csuszka és a fakuszok kedvelik a kisebb, korhadó bogártanya-rönkökből, nagyobb kéregdarabokból álló falakat és rakásokat. Ezek rengeteg réssel, hasadékkal, lárvajárattal rendelkeznek, ahol bőven találnak maguknak táplálékot. Főleg akkor, ha a rönkökre hagyományos etetőtálcát is teszünk, mert az itt táplálkozó madarak által képzett magtörmelék remek táplálékbázist jelent számukra. A kéregrakás ráadásul kimondottan csábító a hagyományos etetőkön a harkályokhoz hasonlóan ritkán megjelenő ökörszemek számára.

Rönk-, ág- és kéregrakás harkályfa mellett, a tetején törökmogyoróval és dióval (balra),
itatóval (középen) és napraforgómaggal (jobbra) – 3 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

A rönköket lehetőség szerint ne akkurátusan egymásra, hanem kissé hátra és oldalra eltolva rakjuk. Az így keletkező vízszintes felületekre morzsoltcinkegolyó-darabokat szórhatunk és almát is tehetünk, ami további vonzerőt jelent a madaraknak.

A rönkrakás "erkélyére" és a lárvajáratokba szórhatunk aprómagot és
cinkegolyó-morzsalékot, ...

... de kitehetünk almát is (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A puding próbája

Jój, jó! – mondhatjuk – De mi a biztosíték arra, hogy a kéreglakó fajok "olvassák a szakirodalmat", és tudják, hogy ezt a sok mindent nekik raktuk ki? Valóban ellátogatnak a "harkálykertbe"?

Ennek igazolására álljon itt ez két felvétel a két leggyakoribb harkály vendéggel, a nagy
és a balkáni fakopánccsal, amint mogyorót szednek ki az etetőtálcákból, majd a
harkályfákon törnek fel, illetve egy zöld küllőről. A "MIT LÁTHATUNK ITT?"
fejezetben további kisfilmeket is talál a "harkálykert" életéről
(Videó: Orbán Zoltán).

 

... és végül a legjobb hír

Az olyan szezonális madárbarát módszereknél, mint a téli etetés, plusz feladatot jelent az eszközök ki-, majd az időszak végén ezek elpakolása. A "harkálykert" óriási előnye, hogy ez nem csak az etetéshez kötődik. A harkályfák, a rönkrakás, és különösen az egész évben itt működő itató tavasztól őszig is a kertünkbe vonzza nem csak a kéreglakókat, de a környék összes állatát is.

Fali gyík – az egyik faj a "harkálykert" rönkrakásának nyári vendégei közül.
4 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Vörösbegy a "harkálykert" ökörszemetetői funkciót is ellátó kéregrakásán
őszi napfelketében (Fotó: Orbán Zoltán).

Ez a kéregrakás nem csak az ökörszemeket, a csuszkákat, és a fakuszokat,
de a mezei verebeket is vonzza (Videó: Orbán Zoltán).

 

Az etetési időszak végén tehát nem kell eltávolítanunk az itatót tartó rönköt, a harkályfá(ka)t, a rönk- és kéregrakást! Egyedüli feladatunk a harkály-etetőtálcák tavaszi beszedése, majd őszi kirakása, ez azonban nem igényel többet néhány percnél.

Most pedig jöjjön a lényeg!

 

MIT LÁTHATUNK ITT?

Szó szerint szinte bármit, de mindenképpen elképesztő dolgokat nem csak a kéreglakók, de a kert többi ide járó madarának életéből is! Az előző fejezetben bemutatott eszközöket és módszereket ugyanis nem csak a madarak, de legalább ilyen mértékben a saját érdekünkben tesszük ki. Ők kényelmesebb életet élhetnek a segítségünknek köszönhetően, mi pedig belepillanthatunk életük rejtett pillanataiba.

Mivel a harkályok idejük jelentős részét a fatörzsek magasában, az emberi tekintetektől távol élik, a "harkálykert" által az ablakunk elé csalogatott madaraknak köszönhetően olyan jelenségeket is megfigyelhetünk, amit akár a madárcsoport mégoly elszánt kutatói elől is rejtve maradnak.

Az alábbiakban bemutatott felvételek a "harkálykert" koncepciójának kidolgozása közben, az elmúlt években, idén nyáron és ősszel készültek, így azt is bemutatják, hogy a kert berendezése miként érte el jelenlegi formáját. Lássunk tehát néhány érdekességet – lejátszáskor a videók minőségét érdemes HD-ra állítani!
 

Csőr-multiszerszám

Azt szinte mindenki tudja, hogy a harkályok a fákat kopácsolják. Sokkal kevesebben vannak viszont azok, akik meg is tudják figyelni azt, hogy eközben milyen változatos módon, többnyire erőteljes ütvefúróként, de feszítővasként, szondaként és precíziós csipeszként is használják a madarak a csőrüket.

Balkáni fakopáncs kerti harkályfán. A felvételen megfigyelhető, hogy a madár szemhéja
az elölről, közvetlen közelből érkező faforgácsok elleni védelmül hátrafelé pislogva
védi a szemet (Videó: Orbán Zoltán).

 

Madárkavalkád az etetőtálcán

A fák törzséről, a rönkök oldaláról kényelmes magasságban kinyúló, többféle eleséggel feltöltött etetőtálca a harkályok mellett más madarakat számára is vonzó, ami remek és változatos megfigyelési lehetőségeket kínál.

Cinegék, zöldikék, vörösbegyek, meggyvágók és fakopáncsok az etetőtálcákon
(Videók: Orbán Zoltán).

 

Fürdés-bűvészmutatvány és a toll titkai

Fürdőző harkályt megfigyelni már önmagában sem gyakori élmény, az pedig még ritkább, ha ezt egy pár, a hím és a tojó egymást váltva, "együtt" végzi. A fakopáncsok, összehasonlítva más madárcsoport képviselőivel, eleinte kevésbé ügyesek az itatóban. Sajátos életmódjukból adódóan ugyanis itt is megpróbálnak a farkukkal támaszkodni, illetve fürdés közben is fogják – lehetőleg mindkét lábbal – az itatótálca peremét. Ettől az egész bűvészmutatványszerű procedúrává válik. A rendszeres látogatóvá váló madarak viszont gyorsan rájönnek a jó megoldásra, és néhány alkalmat követően már rendszeresen át is úsznak, gyalogolnak az itató vizén.

A fakopáncsok kezdeti mókás ügyetlenkedése közepette van időnk megfigyelni a tollváltás, a vedlés jelenségét is. Nagy felületének és a repülés jelentette folyamatos fizikai igénybevételnek köszönhetően a tollazat kevesebb, mint egy év alatt elhasználódik. Különösen igaz ez a szárny és a farok nagy tollaira, az evezőkre. Ezért a madarak legalább ezeket évente lecserélik. A vedlési stratégiák nagyon változatosak, ezek vizsgálata, leírása (többek között a nyári-őszi gyűrűzőtáborokban) a harmadik évezred elején is tart.

A felvételen a madarakon jól láthatóak az elhasználódott, fakó, barnás tollak. Eredetileg ezek is csillogó feketék voltak, de a Nap UV-sugárzásának hatására ennyire kifakultak. A napsugárzás rongáló hatása különösen jól érzékelhető a szárnyevezőkön – ahol a tollak fedik egymást, ott megmaradt a fekete szín, a tetőcserépszerű fedésből kilógó részek viszont jelentősen fakultak. Az is látszik, hogy a madarak a vállon már megkezdték a régi tollak cseréjét, az új garnitúra csillogó fekete. 

Balkánifakopáncs-pár az itatón (Videó: Orbán Zoltán).

 

A kéreg raktár és satu is

Az etetőkön a csuszka az egyik legrövidebb ideig megfigyelhető faj, egész nap jön-megy, mániákus monotóniával hordja a napraforgómagot. A "harkálykertben" azonban azt is láthatjuk, hogy mit csinál, amikor eltűnik az etetőről.

A cinegékkel ellentétben (akik szintén nem tudják helyben feltörni a szotyit) a csuszka a hosszú csőrében és a torkában nem egy, hanem akár 5−6 napraforgómaggal repül el egy közeli, lehetőleg jól bordázott kérgű fa törzsére. Itt a magok jelentős részét egyesével más-más helyre rejti a kéreg, letört ágcsonk repedéseibe vagy a pusztuló fát rágó farontórovar-fajok lárvajáratainak nyílásaiba (utóbbi az alábbi videón 0:58-tól látható). A közvetlen fogyasztásra szánt magok feltöréséhez pedig rögzítősatuként használja a fák különböző hasadékait. Beszorítja a magot egy megfelelő mélységű és állású repedésbe (a videón 0:18-nál és 1:18-nál), és így nagyobb távolságból, egész testét beleadva, hatékonyabban tudja szétforgácsolni a mag héját. Ezzel a technikával és hosszú, erős csőrével a csuszka képes a sárgabarackmagot és a makkot is feltörni. Összehasonlításként a rövidebb csőrű cinegék más módszert használnak – egyesével szállítják a magot és azt lábaikkal a kapaszkodófelülelthez szorítva törik fel (0:37-től). Ez a maghordás áll a cinegék ide-oda ugráló etetőjáró szokása mögött, tehát nem "a verebek zavarják el" őket!

Kéregraktárt és kéregsatut használó csuszkák az etetőn (Videó: Orbán Zoltán).

 

Gyűjtögetők kifosztói

Az alábbi felvételen az látható, hogy a széncinegék miként dézsmálják meg a fenti videón serénykedő csuszkák magraktárait. Miközben az etetőt látogatják, a cinegék a környék eseményeit, a kínálkozó potyázási lehetőségeket is szemmel tartják. Ennek részeként rendszeresen átfésülik a csuszkák által gyakran látogatott törzsszakaszokat is. Bár úgy tűnhet, hogy ilyenkor csak véletlenül járnak arra, és telelő rovarokat, petéket, bábokat keresgélnek, a kéregrepedésbe dugdosott napraforgómagvakat is elcsórják.

Csuszkák kéregraktárait fosztogató széncinegék (Videó: Orbán Zoltán).

 

A szundikáló harkály leesik-e?

A lenti felvételen látható fiatal nagy fakopáncs (piros a sapkája) miután meglátogatta a harkályfát, ott elsősorban nem táplálkozott, hanem közel fél órán át pihent. Jól látszik, amint a madár egyre jobban ellazul, lelassul, a tollát egyre jobban felborzolja, nagyokat sóhajt, majd egyre laposabbakat pislog. Ha úgy figyeljük az eseményeket, hogy közben felidézzük, amint egy álmos gyermek, barát, családtag el-elszunnyad a fotelben, akkor könnyebb értelmezni a látottakat. A fakopáncs belassulása és a normál sebességgel haladó világ közti egyre nagyobb fáziskülönbséget jól érzékelteti a közeli itatóban fürdő házi rozsdafarkú pörgése.

Néha úgy tűnik, hogy a madár hanyatt leesik (az ember szinte óhatatlanul nyúl a monitor felé, hogy megtartsa), mert "elfelejt" kapaszkodni. Ez azonban nem történhet meg, mert a madárláb szerkezete olyan, hogy terhelés esetén automatikusan "szorít" üzemmódban van, azaz nem a fogás, hanem az elengedés kíván energiát. Különösen igaz ez a harkályokra, melyek hatalmas, ívelt és tűhegyes karmai a legkisebb felületi egyenetlenségbe is belekapaszkodnak, stabilan megtartva a madarat még függőleges vagy ennél meredekebb állapotában is.

Végül csak nem esett le a harkályfán pihenő nagy fakopáncs (Videó: Orbán Zoltán).

 

Bujkáló küllők

Különösen az alábbi két felvételen is látható zöld küllőre jellemző a hihetetlen hatékonyságú bujkálás. Ha valamit veszélyesnek ítél (ez igen gyakran éppen a távcsövező madarász), akkor úgy helyezkedik el a törzsön, hogy az közte és a veszélyforrás között legyen. Így rejtetten tud táplálkozni, miközben gyors oldalpillantásokkal rejtetten tudja nyomon követni az eseményeket. A fatörzseknek ráadásul mindig van árnyékos oldala, így legnagyobb kánikulában is kényelmesen tudják élni az életüket. Mivel a harkályok kapaszkodófelülete maga a fa, ez mindig kéznél van. A domború törzseken elég centiket balra vagy jobbra mozdulni ahhoz, hogy a madár elrejtőzzön a figyelő szemek vagy a tűző napsugarak elől (a felvételen ez a kettős funkció együtt érvényesül). Ehhez szó szerint elég egy szempillantásnyi idő is - ezért tűnik úgy, hogy a rejtőzködő küllő egyetlen pislogásunk közben köddé válik. Pedig ott van ő, csak éppen a törzs tőlünk távolabbi oldalára oldalazott.

Fiatal zöld küllő "három az egyben" üzemmódban harkályfa árnyékos oldalán
rejtőzködve keresgél (Videó: Orbán Zoltán).

Öreg tojó zöld küllő ugyan azon a harkályfán. A madár az 1:37-nél felhangzó
kékcinege-riasztóhang hallatán mozdulatlanná dermed, csak a pislogás
árulkodik arról, hogy élő madárról van szó (Videó: Orbán Zoltán).

 

Harkályfalépcső

A harkályfélék a talajon is ügyesen, bár kissé furán mozognak, mivel farkukkal ekkor is támaszkodnak. A madarak a harkályfákat használva kényelmesebben tudják megközelíteni a talajetetőt is, majd ide visszatérve elegendő kéregrepedést, hasadékot találnak ahhoz, hogy a magot ide beszorítva tudják feltörni. Azután már mennek is az újabb adagért.

Balkáni fakopáncsok harkályfáról látogatják a talajetetőt (Videó: Orbán Zoltán).

 

Igyak vagy egyek?

Jó eséllyel az előző videón látott madár látogatott el egy három héttel korábbi estén, az egyre romló látási viszonyok védelmében az itatóhoz, ahol végül nem az ivás vagy a fürdés lehetősége mellett döntött, hanem az itatót tartó bogártanya-rönköt szondázta a nyelvével.

Kopácsolás, keresgélés közben a küllő valószínűleg azért válik mozdulatlanná néhány
másodpercre, mert a lárvajáratokban, a rönkben másfél arasznyi mélységben
kutakodó nyelve által közvetített tapintó érzetekre figyel
(Videó: Orbán Zoltán).

 

Vidám csapat az itatón

Ha szerencsénk van, a rönk által az ablakles magasságába emelt itató napsütéses, enyhe téli napokon magához vonz egy verébcsapatot is, aminél kevés mozgalmasan mókásabb látványban lehet részünk.

Verebek téli fürdőzése (Videó: Orbán Zoltán).

 

Látogatóban a fakusz

A "harkálykertbe" ellátogató fakusz először szinte bizonyosan az élő fák, a harkályfák és a rönkök jelentette természetes táplálkozóhelyeket keresi fel, illetve ezt az ökológiai folyosót követve jut el az etetőhöz.

Hegyi fakusz az itató bogártanya-rönkjén, amint a törzs repedéseiben és a
lárvajáratokban keresgél. 7 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

A madár meglátogatta a rönk- és kéregrakást is, ahol jól látható volt a harkályszerű
támaszkodó farok. 2 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

A fakusz a fenyő, az itatót tartó rönk, rönk- és kéregrakás mellett a harkályfát
is meglátogatta. 4 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Végül az etetőtálcát is felkereste, ahol pillanatok alatt kiszúrt magának egy héj
nélküli napraforgómagot, amit egészben le is nyelt. 3 fotó – katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

És még a denevérek is

Valószínűleg csak a véletlen műve, de tekinthetjük munkánk egyik jutalmának is, hogy ennek az éjszakai kameracsapdás felvételnek a tanulsága szerint a harkályfát akár még denevérek is meglátogathatják.

Denevér harkályfára száll (Videó: Orbán Zoltán).

 

Reméljük, sok helyen létesülnek az országban hasonló, de inkább még jobb "harkálykertek" a környék madarai és a madárbarátok közös megelégedettségére és szórakoztatására. Ehhez mindenkinek sok sikert és rengeteg izgalmas megfigyelési élményt kívánunk!

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

Orbán Zoltán