Dejtáron elengedtük a tavaly súlyosan megsérült gólyát

mainpaycheckfield

Március 23.-án, a közel egy éves mentési akció lezárásaként elengedtük a tavaly súlyosan megsérült, de időközben felgyógyult fehér gólyát fészekének közelében.

Azoknak, akik esetleg nem követik az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által működtetett dejtári fehérgólya-webkamerát, íme egy kis összefoglaló a korábbi történésekről:

Tavaly május 20-án az egyik madár eltűnt a fészekről, ahol a párja a tojásokon kotlott. A sérült, rendkívül rossz állapotban lévő madarat másnap, május 21-én sikerült megtalálni a település egyik kertjében. Az állatot a MME és a Bükki Nemzeti Parki Igazgatóság (BNPI) munkatársai állatorvoshoz, majd a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállították. A madár sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az őszi vonulásra nem is épült fel, így elengedni sem lehetett, az állatkertben kellett átteleltetni.


A gólya súlyos sérülései, már kitisztított sebek
 (fotó: Papp Ferenc)


Portré akkor…(fotó:
 Papp Ferenc)


és most (fotó:
 Papp Ferenc)

fészekalj megmentése érdekében a tojásokat az MME munkatársa május 22-én kiszedte a fészekből (ezeket a magára maradt szülő egyedül sem kikelteni, sem felnevelni nem tudta volna), ahonnan a Börzsöny Alapítvány keltetőjébe kerültek. A tojások egy héten belül rendben ki is keltek. A fiókák megerősödését követően a madarakat az MME szakemberei a Budapest Voices együttes közreműködésével, egyesével több fészekbe helyezték ki, ahol egy kivételével rendben fel is nevelkedtek és ki is repültek. Érdekesség, hogy eközben a kiürült webkamerás dejtári fészekbe is visszatért az élet, mert egy újjáalakult fehérgólya-pár napokon belül birtokba vette.

Hála az állatkert munkatársainak, 2016 március 23-án a madár a sajtó jelenlétében elengedésre került. Az első lépéseit és szárnypróbálgatásait még meglesték a kollégák, majd magára hagyták. A rá felszerelt jeladónak köszönhetően azonban pontosan tudjuk merre jár, így azt is, hogy sikeresen túl van az első „vadonban” töltött éjszakáján.


Elengedés előtt (fotó:
 Papp Ferenc)


Első szárnycsapás (fotó:
 Papp Ferenc)


Repülés (fotó:
 Papp Ferenc)

 

Az MR Kossuth a Közelről cím műsorában számolt be az elengedésről.

A felgyógyult madár jeladója nyilvánosan még nem követhető, de kollégáink rendszeresen tudósítani fognak hollétéről a www.eszakigolyahir.hu oldalon. 

A dejtári fehér gólya fészekkamera: http://golya.mme.hu/golyakamera/dejtarstream/

Afrikában lévő, aktív jeladós gólyáink térképe>>