Az említett kistestű énekesek többsége az etetőkön is megfordul és a gólyák is etethetőek, melynek köszönhetően nemcsak segíthetjük ezeknek a fajoknak a téli túlélését, de megfigyelési adatokat is gyűjthetünk a telelési viselkedésükről.

Vonulás vagy maradás?
A fekete rigó és a vörösbegy teljesen megszokott látványt nyújt a téli etetőkön, ami alapján állandó madárnak gondolhatnánk ezeket, holott a hazai költő populáció egyedei a telet rövid távú vonulóként (fajonként eltérő, a fekete rigónál 20%-ra becsült arányban) a mediterrán térségben, elsősorban Olaszország kontinentális részén, Szicíliában és a környező szigeteken töltik. A településeken élő példányok a télen is megfelelő életkörülmények hatására egyre nagyobb arányban hagytak fel a vonuló viselkedéssel és váltak állandó madárrá az utóbbi évszázadban.

Ez az alkalmazkodási folyamat nem állt meg, napjainkban is megfigyelhető több más, elsősorban városiasodott fajnál. A csilpcsalpfüzike, a házi rozsdafarkú, az erdei szürkebegy, a barátposzáta, a cigánycsuk vagy az örvös galamb és a fehér gólya részben hazai fészkelő állományból származó, részben pedig északabbról hozzánk érkező példányai évről-évre áttelelnek nálunk. A megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy mind a hét faj esetében növekszik a viselkedés előfordulásának gyakorisága, ami bizonyosan nem magyarázható minden esetben az enyhe telekkel, hiszen az elmúlt években a tél kifejezetten kemény, fagyos és havas volt.

Az elmúlt években a csilpcsalpfüzike, a barátposzáta, a házi rozsdafarkú és a fehér gólya áttelelése is gyakoribbá vált.

Vadszőlő közelében számíthatunk rájuk!
A veréb méretű vagy ennél is kisebb testű áttelelő rovarevő madarak számára a télre beérő bogyós termések (borostyán, csipke, tűztövis stb.) többsége túl nagy ahhoz, hogy le tudják nyelni. A házfalakat díszítő vadszőlő bogyói azonban a fagy és a száraz téli levegő hatására olyan apróra töpörödnek, hogy ezeket már egy parányi, tíz grammnál is kisebb súlyú csilpcsalpfüzike is el tudja fogyasztani.

A vadszőlő nyár végén virágzik, a levelek tövében fejlődő apró bogyók október-novemberre érnek be, és a jobb alsó képen láthatóhoz hasonló nagy felületű "etetőfalak" egész télen táplálékot kínálnak a madaraknak.

Ezért a vadszőlő "lugasok" közelében a szokásos cinegék és pintyfélék mellett jó eséllyel feltűnhetnek vonulás helyett átteleléssel próbálkozó énekesek is. A megfigyelésnél azonban többet is tehetünk értük, ha a vadszőlős hely közelében olyan etetőt is működtetünk, melynek kialakításakor az ő speciális igényeiket is figyelembe vesszük.

Hogyan segíthetjük az áttelelő rovarevő énekeseket?
A füzikék, poszáták, rozsdafarkúak, csukok, vörös- és szürkebegyek, ökörszemek közös jellemzője, hogy rovarfogáshoz alkalmazkodott vékony csőrük nem elég erős a napraforgómag héjának feltöréséhez, amin viszont - amint azt a rendszeresen az etetőkre járó barátposzáták megfigyelése igazolta - néhány egyszerű trükkel könnyen segíthetünk:

• a napraforgóba keverjünk olyan apró szemű magvakat, mint a köles, amit egészben is le tudnak nyelni (részletek >>);
• az etetők újratöltésekor néhány maréknyi napraforgót klopfoló kalapáccsal, kővel, súlyzóval vagy mozsárban zúzzunk össze, hogy a magtörésre alkalmatlan csőrű fajok is hozzájussanak a magbélhez; 
  
• a bokrok ágaira szúrjunk almát, melynek oldalából vékony szeletet levágva nyissunk "ablakot"  az erős gyümölcshéjon;
• az ágakra akasztva tegyünk ki cinkegolyót, vízszintes felületre (például az etető vagy a közelben lévő odú tetejére) helyezünk ki egy-egy vaj- és lágysajt-téglát, ami a legnagyobb fagyban is puha marad, így folyamatosan biztosított az állati zsiradék ellátás (részletek >>);
• változatos magasságban, lehetőleg a talajon is kínáljuk fel az eleségeket, így segítve az etetők asztalközösségét, ami apró táplálékmorzsákkal látja el a gyengébb csőrű fajokat (részletek >>);
  
• az etetőn működtessünk itatót is (részletek >>).
  
  

... hogy a végén csak a kemény héj és a magház marad belőle.

Hím barátposzáta ablakpárkány etetőn felkínált tepertőből táplálkozik (Fotó: Dr. Cseplák György).

Segítse Ön is az adatgyűjtést!
Mivel szinte egyáltalán nincsenek információink az áttelelő példányok túlélési stratégiáiról, nem tudjuk, hogy milyen táplálékforrások és viselkedés segíti őket a fagyos hónapok átvészelésében. Ezért az etetőket lehetőleg ablak lessel kombinálva alakítsuk ki, ahonnan már egyetlen téli időszakban is sok száz órányi megfigyelés végezhető úgy, hogy munka, a mindennapi tevékenységünk közben ki-kipillantva ellenőrizzük a történéseket.

Kérjük, ha november-február között a cikkben említett (vagy más vonuló, kivéve: fekete rigó és vörösbegy, valamint a nem vonuló ökörszem) madárfaj áttelelő egyedével találkozik Magyarországon, regisztráljon és töltse fel adatait a birding.hu oldalra. Köszönjük!

Az áttelelő gólyákról se feledkezzünk meg!
A közhiedelemmel ellentétben a legtöbb madár, így a gólyák sem azért vonulnak el télen, mert "fáznak" (vagy mert utálják a hó fehér színét), hanem azért, mert a legfontosabb táplálékuk hónapokra hozzáférhetetlenné válik. Valójában a fehér gólyák egyes pingvinfajoknál is "fagyállóbbak", a sérülten az állatkertekben élő madarak (mivel folyamatosan elegendő élelmet kapnak, amivel fent tudják tartani állandó testhőmérsékletüket) fűtés nélkül is gond nélkül kibírják a -20 C°-os fagyokat is. Ezért ha a telelő madarak találnak valamilyen táplálékforrást, ahol legalább két-három naponta élelemhez juthatnak (vagy etetik őket az emberek), akkor jó eséllyel átvészelhetik a téli hónapokat. Sikeres áttelelési stratégia birtokában az egyedek nagy valószínűséggel a következő évben is a helyben maradás mellett döntenek.

Mivel és hogyan etethetőek a telelő gólyák?
A gólyák rendkívül gazdag tápláléklistával rendelkező madarak. Nyáron elsősorban rovarokkal táplálkoznak, de gyakorlatilag bármit: halat, békát, kígyót, kisrágcsálókat megfognak, amit le tudnak nyelni. Ez a stratégia szinte az énekesmadarakéhoz hasonlóan megkönnyíti a téli etetésüket, azonban fontos tisztában lenni azzal, hogy a gólyák torka messze nem olyan tágulékony, mint a kormoránoké, ezért nemcsak a táplálék fajtája, de a felkínált falatok megfelelő nagysága is fontos szempont:

• 10 cm-nél nem szélesebb keszegek, a magas hátú vagy ennél nagyobb halak darabolva
• 10-15 cm hosszú, kétujjnyi vastag nyers marhahús darabok; kacsa-, liba-, pulyka-, tyúkszív és zúza; apró, hosszúkás darabokra vágott csirke farhát (nyers disznóhús a féregfertőzés veszélye miatt sem állatnak, sem embernek nem adható!)
• tenyészetből származó egér, süldő patkány, naposcsibe és naposkacsa tetemek.

Egy gólya napi táplálékigényét télen is fedezi (ezek minimum adatok, ha a madarak igénylik - azaz mindent maradéktalanul elfogyasztanak - akkor érdemes többet adni nekik):

• 3-5 db tenyérnyi keszeg,
• vagy egy nagy marék marhahús nyesedék,
• vagy 6-8 egér,
• vagy 1-2 süldő patkány,
• vagy 3-4 naposcsibe, naposkacsa.

Az etetés elkezdése a dolog legkényesebb része. Lassan, nem közvetlenül a madarak felé haladva közelítsük meg 15-20 méterre (vagy amennyire felrebbenés nélkül engedi, ennek előjelei jól láthatók) a földön keresgélő gólyát, majd lassú, nyugodt, alulról induló kézmozdulattal dobjuk a közelébe a táplálékdarabokat. Amint ezzel megvagyunk, óvatosan hátráljunk el, hagyjunk teret és időt a madárnak, hogy felfedezze az élelmet, hogy rájöhessen, neki próbálunk segíteni.

Néhány alkalom után már nem nagyon kell óvatoskodni, a madarak tudni fogják, sőt, várják is az etetést, különösen akkor, ha alkalmazni tudjuk az alábbi praktikákat:

• Etetéskor érdemes fütyülni, hívóhangot hallatni - a lényeg az, hogy mindig ugyan azt a hangot adjuk -, mert ezt a madarak gyorsan megtanulják, és tudni fogják, hogy a közeledő ember táplálékoz hoz.
• Próbáljunk meg a nappal azonos időpontjában élelmet vinni a gólyáknak, akik néhány alkalmat követően már várni fogják ezt, távolabbról is odarepülnek, ami azért is fontos, hogy a táplálékot ők, ne pedig macskák és kutyák szedjék össze.

Miként ellenőrizhető a gólyák fizikai állapota?
A téli tarlókon, belterületi füves területeken vagy akár parkolóban, járda mellett, udvarban sétálgató gólyák egészségi állapotáról a legegyértelműbb visszajelzést a röpképesség, röpképtelenség ad.

Ez úgy ellenőrizhető, ha a madár felé indulva felrepülésre késztetjük. Ha megy neki, akkor minden rendben van, a tetőgerinc, a kémény vagy a fészek magasában álldogáló madár egészséges. Ha azonban a gólya csak néhány métert képes megtenni vagy csak ugrálva próbál menekülni, láthatóan furcsa, "rossz" mozgású, akkor vagy sérült vagy az éhezés miatt legyengült. Ilyenkor be kell avatkozni, amihez segítséget is kérhetünk.

Kinek szólhatunk, ha baj van?
Magyarországon a madármentés feladatát több intézmény: nemzeti parkok, civil szervezetek, de elsősorban az állatkertek látják el (részletek >>). A legyengült telelő gólyák mentőhelyre szállításához országosan egyedül a nemzeti parki őrszolgálat rendelkezik emberekkel és járművekkel, ezért baj esetén a területileg illetékes nemzeti park igazgatósághoz fordulhatunk. A területi illetékességről a nemzeti park igazgatóságok portálján tájékozódhat.

Mi történik a mentett madarakkal?
A madarak az állatkerti és egyéb mentőhelyeken szükség szerint megfelelő orvosi ellátásban és folyamatos táplálásban részesülnek, így a szabad ég alatt is gond nélkül átvészelik a telet. Tavasszal aztán az egészséges, röpképes állatokat el lehet engedni.

A gólyák telelési viselkedésének megismeréséhez pontos adatokkal kellene rendelkeznünk ezekről a madarakról. Ezért kérjük, amennyiben tud ilyen madárról, a hely, a példányszám, a körülmények és a bejelentő elérhetőségét tartalmazó e-mailben tájékoztassa az MME Monitoring Központ munkatársait itt >>. Köszönjük!

Kapcsolódó oldalak

• Etetők a környezeti nevelésben és a turizmusfejlesztésben >>
  
• Madárbarát kertben fészkelő barátposzáta >>
• Madárbarát kert program >>
  
• Madárbarát mintakert tanösvény >>
  
• Fotózzunk - videózzunk! - ötletek >>
  
• A Madártávlat magazinban is olvashat érdekes írásokat >>

Orbán Zoltán