A vándorgalamb hatalmas csapatokban élt. Fő tápláléka egész évben változott annak függvényében, hogy éppen milyen termény volt nagy mennyiségben elérhető. Évente csak egyetlen fiókát nevelt minden pár, ez elegendő volt, hiszen a kolónia védelmet nyújtott a ragadozókkal szemben. A nagy csapatoknak hatalmas erdőterületekre volt szükségük a költéshez, az éjszakázáshoz és a  táplálkozáshoz is, hiszen táplálékuk nagy részét különböző makkok adták.

Vándorlásuk elsősorban az élelemszerzéssel volt kapcsolatos, ilyenkor akár 100 km/órával is repültek. Egy-egy nagyobb csapat mérete elérhette a 1.5 km szélességet és 500 km hosszúságot is, egy ekkora méretű csapatnak 14 óra kellett ahhoz hogy átrepüljön egy ember feje fölött.

A vándorgalamb mindig is fontos élelemül szolgált az amerikai indián törzsek számára. Az európai telepesek érkezése után a vadászat nagyon népszerű lett, hiszen a hatékony eszközökkel (puska, háló) rengeteg madarat tudtak zsákmányolni. A vasútvonalak kialakításával már kereskedelmi méreteket  öltött a faj vadászata, hiszen könnyedén lehetett galambhúst szállítani a városokba. A vándorgalamb így évtizedeken keresztül Észak-Amerika lakóinak egyik alapélelmiszere volt. Mivel a mezőgazdasági termelés terjedésével egyre inkább kártevőnek számított, ezért húsán kívül már emiatt is módszeresen pusztították a fajt nem kímélve a fészkelő kolóniákat sem.

A páronkénti alacsony fiókaszám, a csoportos életmód és a kiterjedt erdőségek fontossága együttesen tették ezt a fajt nagyon sérülékennyé. A mezőgazdasági területek térnyerésével a nagy erdőségek folyamatosan csökkentek, így a kolóniáknak már nem volt megfelelő élőhelyük. A kolónia védelme nélkül az elszórtan költő párok fiókái gyakran ragadozók áldozatául estek, így nem volt utánpótlás. Ezek a biológiai tényezők és a kereskedelmi célú vadászat együttesen már gyorsan a kihalás szélére sodorták a fajt.

Az utolsó nagyméretű fészkelő kolóniát 1878-ban írták le. Az elkövetkező években már csak szórványos fészkelésekről vannak beszámolók. Ugyan ekkor már meghozták az első törvényeket a vándorgalambok védelme érdekében, ezek nem bizonyultak hatékonynak és 1895 körül már valószínűleg nem volt vadon élő vándorgalamb Amerikában.

Az utolsó vándorgalamb egész életét fogságban töltötte. A „Martha” névre „hallgató” madár 1914. szeptember elsején délután 1 órakor pusztult el feltehetően 29 évesen, egy állatkertben. „Martha” utolsó éveiben rendkívül népszerű volt, hiszen ő volt fajának utolsó képviselője. A vándorgalamb története azon ritka esetek közé tartozik ahol órára pontosan elmondható egy faj kihalásának időpontja.

Göcző Gabriella