Szezonzáró "herp-túra" a Bükkben

mainpaycheckfield

Október legvégén háromnapos túrát szerveztünk, hogy megfigyelhessük az év kétéltűjét a Bükk hegységben.

A Samassa kulcsosházban szálltunk meg, ahonnan első túránk indult október 30-án. A kulcsosház melletti Samassa-forrásban egyből előkerült a foltos szalamandra több lárvája, ezután az innen észak felé haladó erdészeti úton és a mellette futó patakmederben túráztunk felfelé, ahol kétéltűekkel nem találkoztunk. Az útról letérve egy üdébb völgyeleten felfelé megkerestük a Toldi-kunyhót, amely a környéken túrázók kedvelt szálláshelye. A “gunyhót” feltételélezések szerint még az első világháború előtt építhették favágók, manapság a helyet ismerők éjszakai menedéke, amelyet idén újítottak fel.

A szalamandra lárvák még nem alakultak át a Samassa-forrásban (fotó: Mizsei Edvárd)

A Toldi-kunyhót elhagyva a Vöröskő-patak forrását kerestük egy gyönyörű vadregényes szurdokvölgyben. A Vörös-kői barlangforrás a kétéltűekhez hasonlóan nem mutatott aktivitást, emiatt nem is találtuk meg, hogy hol törhet a felszínre a víz a hóolvadást követően, de a keresgélés közben alkalmunk nyílt megfigyelni és fotózni egy fehérhátú fakopáncsot. A kidőlt fákkal telített szurdokvölgyben továbbhaladva elértük a Vörös-kői forrásbarlangot is, amelybe csak néhány métert merészkedtünk be, mivel járata egyre szűkült és hamar meredekké vált.

Kis patkósdenevér a Vörös-kői forrásbarlangban. (fotó: Mizsei Edvárd)

A szurdokvölgy alján egyre inkább megjelent a víz, de kétéltűekkel továbbra sem találkoztunk. Miután kiértünk a szurdokvölgyből, a Vörös-kő-patak mentén keresgéltünk tovább, majd a patakvölgyet és az utat elhagyva átvágtunk az erdőn, megfigyelve a különböző termőhelyek erdőtársulásait is, majd az erdőből leereszkedve egy másik patak mentén visszatértünk a szállásunkra. A több mint 6 kilométeres túra után közösen főztünk vacsorát szabadtűzön bográcsban. A vacsorát követően a túra első szakaszát éjszaka is lejártuk, de foltos szalamandrákat ekkor se találtunk.

Második nap átutaztunk a Garadna-völgy környékére, ahol a túraútvonalak előzetes bejárása és kijelölése során több szalamandrát is megfigyeltünk. A túránkat a Sebes-víz meredek völgyében kezdtük, ahol intenzív keresés ellenére sem sikerült megfigyelnünk szalamandrákat, pedig 4 nappal korábban még itt mozgolódtak.

Ez a túra előtti napokban megfigyelt foltos szalamandra is elbújt telelni, mire odaértek a herptúrázók. (fotó: Mizsei Edvárd)

A völgyben megnéztük az érdekes mészkiválásokat mutató Mésztufavízesést és a Sebes-víz forrásbarlangjait. A völgyből kiemelkedve elhaladtunk a Szivárvány-barlang mellett, amelyet a térképeink téves jelölése miatt nem láttunk, majd a Bolha-réten több víznyelő és zsombolyt útba ejtve elértük a Szirén-barlangot. A Szirén-balrangba nem merészkedtünk le, mert tilos, és egyébként is egy mély töbörben indul a bejárata. Jávorkút felé lucfenyvesekben haladva találtunk kapcsos korpafüvet, amely egy védett, ritka haraszt.

Kapcsos korpafű. (fotó: Bancsik Barnabás)

Mialatt Jávorkútról leereszkedtünk Ómassa felé, elgázolt vízisikló és gyepi béka maradványait találtuk meg, majd a Garadna-patak mentén gímpáfrányokkal borított sziklák mellett haladtunk, ahol egy eltaposott szalamandra tetemet találtunk mindössze. A tíz kilométeres túra végén a Sebes-vízhez visszaérve még egyszer megpróbáltunk szalamandrát találni, de nem jártunk sikerrel.

Eltaposott szalamandra maradványai (fotó: Bancsik Barnabás)

Harmadnap délelőtt Felsőtárkány közelében túráztunk levezetésképpen, ahol a Felsőtárkányi-tó mellett egy aknából előkerült egy fiatal vízisikló, a tóból pedig egy nyúldomolykó. A településről kiérve a Tárkányi-patak mentén elsétáltunk az Oldal-völgybe, ahol a bekerített halastavak melletti úton elgázolt barna varangy, pettyes gőte és foltos szalamandra maradványokat találtunk. Annak ellenére, hogy a három nap alatt összesen kb. 25 kilométert tettünk meg 6-11 fős csapatunkkal, sajnos ezen a "herp-túrán" csak foltos szalamandra lárvákat, illetve elütött példányokat észleltünk. Úgy tűnik a szinte csapadékmentes ősz nem kedvezett a szalamandrák aktivitásának. A klímaváltozás során egyre szélsőségesebbé válik az időjárás, a hőmérséklet emelkedése mellett növekszik a csapadékmentes napok száma, amely csökkentheti a kétéltűek szaporodóhelyeinek számát és minőségét, a táplálékkínálatot és az aktivitásukhoz szükséges nedvességet, páratartalmat. A foltos szalamandra fenmaradásához a klímaváltozás hatásának mérséklése ugyanolyan fontos feladat és kihívás, mint a kórokozók fékentartása, vagy az erdők és vízfolyások védelme.

Írta: Mizsei Edvárd

A barna ásóbéka - rajzpályázat gyerekeknek

mainpaycheckfield

Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2013-ban a barna ásóbékát választotta az év kétéltűjének. Ennek alkalmából rajzpályázatot hirdetünk „Az év kétéltűje, a barna ásóbéka” címmel. Várjuk olyan alkotókedvű gyerekek jelentkezését, akiktől nem áll távol a békák világa. Az elkészült rajzok 3 korosztályban (óvoda, alsó- és felső tagozat) kerülnek majd értékelésre. Minden kategóriában az első három legjobbnak ítélt pályamunkát díjazzuk.

A pályázatok beküldési határideje 2013. április 22.

HOGYAN LEHET PÁLYÁZNI?

  • Papíron, kézzel készített rajzokat fogadunk el (alkalmazható technikák: ceruza, toll, zsírkréta, vízfesték, filctoll vagy ezek ötvözése).
  • A rajz A4-es méretű legyen.
  • Gyermekenként kizárólag 1 db pályázatot fogadunk el.
  • Csak egyénileg lehet pályázni.
  • A rajzot (eredetit, nem másolatot) kérjük postán részünkre megküldeni. A4-es borítékban nem összehajtva, a nevezési határidőig (a rajzot nem tudjuk visszapostázni).
  • A rajz hátoldalán legyen feltüntetve a pályázó neve, életkora (nevezési kategória), szülő neve, telefonszáma, lakcíme, e-mail címe.
  • A pályamű postázásával úgy tekintjük, hogy a törvényes képviselő beleegyezését adta a pályázaton való részvételhez és a rajz esetleges kiállításon való megjelenéséhez.
  • Óvodák és iskolák a gyerekek által készített rajzokat együttesen is elküldhetik részünkre, a rajzokon ebben az esetben is szerepeljen az alkotó neve, kora (kategória) és a szülő elérhetősége.

 

HOVA KELL KÜLDENI AZ ELKÉSZÜLT RAJZOT?
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME)
Postacím: 1536 Budapest, Pf. 283

A borítékra írd rá: „Az év kétéltűje, a barna ásóbéka”

 

A DÍJAZÁS SZEMPONTJAI
Minden kategóriában a 3 legszebbnek, legötletesebbnek ítélt pályamunkát díjazzuk.

 

DÍJAK
Minden kategória díjazottjainak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által felajánlott nyereményeket postázzuk.

A nyerteseket e-mailen vagy telefonon és a www.mme.hu, valamint a khvsz.mme.hu oldalon tájékoztatjuk a további teendőkről. Az eredményhirdetésre 2013. május 5-én kerül sor.

 

További információ
Ha kérdése merül fel a pályázattal kapcsolatban, az alábbi e-mail címre írhat: rajzpalyazat2013@gmail.com
Kapcsolattartó: Becsei Katalin

 

 

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!

 

 

A fenti képen barna ásóbéka látható Barna ásóbéka (Fotó: Szelényi Gábor)