Újra a darvak között!
MME Hajdú-Bihari Csoport: Ismét megtekinthettük az esti daruhúzást. Idei népes madarász sulis csapatunkkal időben érkeztünk a nagyhegyesi határba
MME Hajdú-Bihari Csoport: Ismét megtekinthettük az esti daruhúzást. Idei népes madarász sulis csapatunkkal időben érkeztünk a nagyhegyesi határba
A gatyáskuvik (Aegolius fenereus) rendkívül ritka kóborló és fészkelő bagolyfaj. 2021. október 19 -én egy fiatal példány került kézre a szegedi Fehér
Nyilvános az európai madárfajok új Vörös Listája. Az Európában őshonos madárfajok mintegy harmadának hanyatlik az állománya - legfőképpen az élőhelyek
A sárga "koronájukról" jól felismerhető királykák alapvetően fenyvesekben fészkelnek, így többnyire csak vonulási időszakban láthatók települések
Megrendülten tudatjuk, hogy Kállay György a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület alapító és örökös tagja, volt főtitkára és elnöke életének
Október 1-én kezdetét vette a vadlibák vadászati idénye. Az ősz előrehaladtával egyre nagyobb lúdtömegek tűnnek fel hazánk vizes élőhelyeinek
A hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett, 28. Európai Madármegfigyelő Napok nemzetközi programon 2021-ben 35 BirdLife-partner ország
Közel tíz éves előkészítés: tervezés, adatgyűjtés, adatfeldolgozás és -elemzés, megírás, lektorálás után jelent meg Magyarország madáratlasza 2021
Közepes termetű denevérfaj, egy kifejlett állat súlya 10-14 g. Elterjedési területe óriási, eddig legalább 15 alfaját írták le. Európában főleg a
Az idei terepszezon is sok munkával és szép eredményekkel zárult.
Szabó László Vilmos ( Maklár 1916 szeptember 13. ‒ Zirc, 1998. június 29. ) születésének 105. évfordulóján Laci bácsi szakmai életútjának rövid
Boldogasszony lovának a népnyelv a nyár végi, ősz eleji napsütésben repkedő szitakötőket nevezi.
Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1993-ban. Az idei
Nyolcadik alkalommal rendeztünk nyár végi madárgyűrűző akciót a Naplás-tó partján. Az 18 napos programon a madárgyűrűzési bemutató mellett a
A nyár végével a madarak vonulása is kezdetét veszi. Ennek az évről-évre megfigyelhető természeti jelenségnek az egyik leglátványosabb módját a vonuló
A vizes élőhelyekhez kötődő, földön fészkelő partimadaraink helyzete egész Európában aggasztó, ezek közül is a legveszélyeztetettebb a nagy goda
Az MME Hajdú-Bihari Csoportja 2021. augusztus végén két turnusban tartotta meg Hortobágyi Madárgyűrűző Táborát
Közel száz érdeklődőt vonzott az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és a Szinpetri Református Gyülekezet együttműködésével megvalósuló, "A denevérek
A hónap denevérének kiválasztása mindig valamilyen apropóból történik. Augusztusban, a kölyöknevelés idején különösen nyüzsgő a denevérek élete, de a
Kampány és pályázat a veszélyeztetett madarakért. Sok más vonulómadárral együtt ősszel fecskéink is elhagyják hazánkat. Kiemelten fontos azon madarak