Balkáni fakopáncs

densyr_01_h_orban_zoltan_ad_c.jpg
Leírás és életmód

Korábban a Balkán-félsziget volt elterjedésének legészakibb területe, de költött Kis-Ázsiától egészen Irakig és Iránig is. Ma már hazánktól jóval északabbra is fészkel. Megjelenésével, elsősorban a lakott területeken és azok közvetlen közelében fokozatosan visszaszorult a nagy fakopács állománya. Jelenleg azonban ez a tendencia lassulni, megállni látszik. Tápláléka változatos, rovarok, pókok, növényi részek, gyümölcsök, csonthéjasok teszik ki ennek nagy részét. Állandó madár, de a téli időszakban kóborolhat. Hazai állománya kisebb, mint a nagy fakopáncsé. Elfoglalja a mesterséges költőodúkat is.


Élőhelye, költése:

Évente egy fészekaljat nevel, amely 4-7 tojásból áll. Mindkét szülő üli a tojásokat, de éjszaka általában csak a hím kotlik. Leginkább az urbanizált területeken terjedt el. Városi parkokban, fasorokban, temetőkben, kertekben az egyik leggyakoribb harkályfélénk. Az etetésben is mindkét szülő részt vesz. Ritkán, de kereszteződhet a nagy fakopánccsal.

 

Elterjedés és állományváltozás

Hazai előfordulás

 

 

Állományváltozás

 

 

 

Információk a grafikon helyes értelmezéséhez:  

MMM adatbázis > Grafikonok > Trend adatok >> 

Madárgyűrűzési adatok

 

 

 

Média

Balkáni fakopáncs talajetető itatóján (Videó: Orbán Zoltán).

"Harkálykert" ősszel (Videó: Orbán Zoltán).