"Madarak a városban " - jubileumi programsorozat

mainpaycheckfield

A 2014-es év több szempontból is különleges az egyesület számára: idén emlékezünk meg Herman Ottó halálának 100. évfordulójáról és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) megalakulásának 40. évfordulójáról. A jubileum apropóján számos tudományos, kulturális és szórakoztató programot szervezünk.

A hagyományos madárbarát eseményeinken kívül rendhagyó programokkal is várjuk az érdeklődőket. A „Madarak a városban” névvel fémjelzett jótékonysági események között alkalom nyílik koncerteken, madárfestmény-kiállításokon, mesedélutánokon, interaktív játékon való részvételre, illetve ismeretterjesztő előadások meghallgatására.
 

Az ünnepi évadot egy január 6-ai konferenciával indítottuk, melynek helyszínéül a Magyar Tudományos Akadémia szolgált. A neves előadók bemutatták az egyesület elmúlt 40 évének természetvédelmi ideáit, korszakalkotó ötleteit és Herman Ottó ránk hagyott öröksége kapcsán végzett munkát, valamint az egyesület természetvédelmi, tudományos és környezeti nevelési eredményeit, a madárvonulás-kutatás és monitoring tevékenységek eddigi mérföldkövei. A jubileumi ülés további különlegessége volt, hogy azt az interneten keresztül élőben közvetítettük, illetve a felvételek bármikor vissza is nézhetők a Kamerával a Madarakért Ustream csatornán.
A több témát is feldolgozó akadémiai ülésen elhangzottakból kivonat készül, mely országjáró körútra indul az MME helyi csoportjainak szervezésében, a helyi érdekességek megemlítésével és a helyi akciók bemutatásával. A legtöbb helyszínen az érdeklődőket nem csupán előadás, hanem interaktív és ismeretszerző játékok, egyéb szórakoztató programok is várják majd.

A road show helyszínei időrendi sorrendben a következők:
 

Időpont

Helyszín

Illetékes Helyi Csoport

2014.02.01

Kőszeg, Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont

Vas megyei

2014.03.07

Debrecen, Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megyei

2014.03.29

Dinnyés, Hagyományőrző Központ

Fejér megyei

2014.04.01

Zalaegerszeg

Zala megyei

2014.04.26

Gyöngyös, Mátra Múzeum

Heves megyei, Bükki

2014.04.27

Nyíregyháza, Vadaspark

Tiszavasvári, Nyíregyházi, Szatmár-beregi, Tiszaközi

2014.05.02-03

Baja, Eötvös József Főiskola

Bács-Kiskun megyei

2014.05.10

Szeged, Vadaspark

Csongrád megyei

2014.05.11

Miskolc, Város Napja Szinva terasz

Bükki

2014.05.17

Békéscsaba

Békés megyei

2014.05.23

Veszprém, Állatkert

Veszprém Megyei

2014.05.24

Tatabánya

Komárom-Esztergom

2014. június

Kaposvár, Kaposvári Egyetem

Kaposvári

2014.07.04-06

Győr

Kislaföldi

2014.09.12

Szekszárd

Szekszárdi, Dombóvári

2014.10.16.

Szeged, Szegedi Tudomány Egyetem

Csongrád megyei

2014.10.18-19.

Salgótarján

Nógrád megyei


Kulturális vonalon is számos elragadó madaras esemény várható. Budapesten „Madarak a városban” címmel 2014. január 8-án, 18 órától nyílik az idei év első madárfestmény kiállítása a Hadik Kávéházban, ahol olyan neves művészek képeit tekinthetik meg, mint Kókay Szabolcs, Kovács György, Péchy Tamás. A kiállítás egészen március elejéig megtekinthető.

Az évad második felében is tervezünk egy kiállítást a Magyar Természettudományi Múzeummal együttműködve, ahol az előbb felsorolt festők már meglévő képeit és újabb festményeit mutatjuk be, melyekhez Zsoldos Márton külföldről hazaérkező képei is társulnak. Illetve itt kapnak helyet az év során díjazott rajzpályázatok győzteseinek alkotásai is. A Természettudományi Múzeumban a kiállítás 2014. szeptember 24-én indul majd és november 2-ig tart.

Kiállítások:
2014. január 8 - március 2, Hadik Kávéház, Budapest
2014. szeptember 24 - november 2, Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest

Az elragadó képek mellett a hangok is nagyon fontosak, hiszen a madarak a zenei élet meghatározó, sőt, mindennapjaink értékes szereplői. Mindenképp érdemes rájuk odafigyelni. Pont ezért indítjuk útjára Budapesten a „Madárhang a városban” jótékonysági koncertsorozatunkat, hogy felhívjuk a közelünkben élő tollas barátainkra a figyelmet. A több neves előadót – Kaláka, Makám, Four Bones Harsonakvartett, Barnabás Fuvolakvintett, Városminor Kamarakórus és az MME börzsönyi táboraiban is megfordult Oriolus Kamarakórus – felvonultató programsorozat szervezésében nagy segítségünkre lesz a Holdudvar és társintézményei, melyek a helyszín és a technika biztosításán túl egy stratégiai együttműködés keretein belül boradomány-gyűjtésre is készülnek az előttünk álló évben. A jótékonysági koncertekhez csatlakozott még a Kobuci Kert, felajánlva színpadát és technikáját egy zenés estéhez.

A zenei programok időrendi sorrendben:
2014. március 30. 11 óra, Budapest – Kaláka koncert
2014. április 12., Budapest – Oriolus Kamarakórus koncert
2014. május 15., Budapest – Four Bones Harsonakvartett koncert
2014. június 20., Budapest – Barnabás Fuvolakvintett koncert
2014. július 10., Kobuci Kert, Budapest – Makám koncert
2014. november 22., Budapest – Városminor Kamarakórus

A gyerekekre is gondoltunk, kisebbekre és nagyobbakra egyaránt. Lovranits Júlia, akinek nemrégiben jelent meg meseregénye a Könyvmolyképző Kiadónál, A varjasboszorka címmel, mesél majd a kicsiknek nyáron, feltehetőleg a Margitszigeten. A délutáni mese Hogyan tanultak meg énekelni a baglyok? több természeti nép meséjéből szőtt tanulságos história kézjelekkel és síppal kísérve.

Ősszel pedig az idősebbek is okulhatnak Gólya Szilján történetéből, amikor is egy ember gólyává lesz.

Ezen alkalmakra készülünk még madaras, totyogós játszóházzal, valamint madárismereti játékokkal.

Mesedélutánok:
2014. július 12., Budapest – Mesedélután kicsiknek: Lovranits Júlia – Hogyan tanultak meg énekelni a baglyok?
2014. október 11., Budapest – Mesedélután nagyoknak: Lovranits Júlia – Gólya Szilján

Tavasszal továbbá rendezünk egy szabadtéri, kirándulós interaktív játékot, ahol a gyerekek vagy akár a felnőttek is egy meseszerű történetbe kerülve a szereplők segítségével oldhatják meg a rejtélyt és ismerkedhetnek meg madarász szakvezetés mellett a madárvilág „csodáival”.

Játék:
2014. május 3., Budapest – Interaktív nyomozós játék

A sok meseszerű program mellett a Zöld Napoknak is helye van az éves eseménynaptárban. A Magyar Természettudományi Múzeum jóvoltából az MME is az aktuális témához igazodó kiállítója lesz a Zöld Heteknek.

Zöld Napok időrendben:
2014. március 19–23., Magyar Természettudományi Múzeum – Víz Hete
2014. április 23–27., Magyar Természettudományi Múzeum – Föld Hete
2014. május 7–11., Magyar Természettudományi Múzeum – Madarak és Fák Hete
2014. október 1–5., Magyar Természettudományi Múzeum – Állatok Hete

Magától értetődő, hogy a rendhagyó eseményeken túl a szokásos, nagyszabású madarászesemények és táborok is megrendezésre kerülnek.

Madarászprogramok:
2014. február –június 1. – Tavaszi madárles (www.mme.hu > Csatlakozzon > Közösségi
programok > Tavaszi madárles)
2014. március 1–április 30. Tata, Remeteségi út; Tarján, Szúnyog-tó;
Tardos, Malon-völgy – Békamentés
2014. április 15–június 15. – CES, állandó ráfordítású madárgyűrűzés országszerte
2014. április 25–26. Hevesi sík, Tarnaszentmiklós – Szent György napi szürkemarha kihajtás
2014. május 3. Budapest – Fülemülék Éjszakája
2014. május 10. Jókai Kert, Budapest – Madarak és Fák Napja
2014. május 17. Tokaj – Partifecske hajózás
2014. június 21–22. Nagyhalász – III. Nagyhalászi Gólyafesztivál
2014. június 21–22. Tápió-vidék – Gólya Road Show
2014. július 26. Kókai gyurgyalagtelep – Gyurgyalag gyűrűzés
2014. augusztus 14–15. Balaton – Hattyú Road Show
2014. szeptember 6. – Rákosi Vipera Napja
2014. szeptember 13. Jókai Kert, Budapest – MME Családi Nap
2014. szeptember 20. Kardoskút – Fehértó Napja
2014. október 4–5. – Európai Madármegfigyelő Napok
2014. október 16. Hortobágy – Daruvonulás
2014. november 14–16. Szatymaz – III. Fehértavi Darvadozás
2014. november 28–29. Tatai Öreg tó – Tatai Vadlúd Sokadalom

Táborok időrendi sorrendben:
2014. június 29–július 4. Katalinpuszta – II. Katalinpusztai Madarász Tábor
2014. július 14–26. Börzsöny-hegység, Királyrét, Bajdázó-rét – XXI. Börzsönyi Ornitológiai és Természetvédelmi Tábor
2014. augusztus 1–október 15. Naszály, Ferencmajori-halastavak – XXIV. Hopp Ferenc Madarász Tábor
2014. augusztus 2–14. Börzsöny hegység, Királyrét, Bajdázó-rét – XXXIV. Börzsönyi Természetvédelmi Tábor
2014. augusztus 15–október 27. Szalonna, Köszvényes-kút – Bódva-völgyi Madárvonulás-kutató és Természetvédelmi Tábor
2014. augusztus 16–24. Boldogkőújfalu – Zempléni Madarásztábor

Az időjárás és a madárállomány alakulására való tekintettel a programok, helyszínek és időpontok változtatásának jogát fenntartjuk. A változásokról és további újdonságokról tájékoztatást adunk weboldalunkon.

 

1% az MME támogatására - www.mme.hu 1% az MME támogatási nyilatkozat - www.mme.hu

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>


Köszönjük!

 

 

MME adhat vonal: 13600/40

Hívásával 250 Ft-tal támogatja az MME madárvédelmi munkáját.
Köszönjük!