Ismerjük meg az év madarát, a barkóscinegét!

mainpaycheckfield

A barkóscinege az év madara

A vizek, nádasok védelme a 2023-as év központi témája

 

 

Egyesületünk 1979-ben indította el az év madara programot, mely minden évben egy, az emberi tevékenység miatt veszélybe került faj védelmére hívja fel a figyelmet. Most a vizes-mocsaras területek, nádasok problémái állnak a középpontban: a 2023-as év madara megválasztásán a nyertes barkóscinege mellett a függőcinegére és a nádirigóra lehetett szavazni.

A klímaváltozással járó szélsőséges időjárási viszonyok legérzékenyebben a vizek élővilágát érintik, évről-évre tűnnek el kisebb tavaink, és egyre nő a kiszáradással veszélyeztetett állóvizek száma.

Emellett az emberi tevékenység sem kíméli vizeinket: a partmenti építkezések, nagyléptékű beruházások a nádasok kiirtásával, felszabdalásával, a partszakaszok lekövezésével járnak.

Nem hagyhatjuk szó nélkül a Fertő tavat, a Balatont, a Velencei-tavat érintő beavatkozásokat, óvjuk meg vizeink természetes állapotát, biológiai egyensúlyát!

Tavak éltető eleme, állatok élettere

A nádasok természetes szűrőrendszerként működnek, megkötik és lebontják a szennyeződések nagy részét. Hiányukban ezek a nyílt vízbe jutnak, felborítják az egyensúlyi állapotot, mely elalgásodáshoz és végső soron a tó pusztulásához vezet. A nádasok emellett a vízpartot is védik a hullámok pusztító erejétől.

A nádasok a barkóscinege mellett számtalan más madárnak is búvó-, fészkelő- és táplálkozó helyet nyújtanak. A hazánkon átvonuló fajok pihenőhelyéül is szolgálnak a sűrű nádfoltok. Madarakon kívül gerinces és gerinctelen állatok sokasága is kötődik ezekhez az élőhelyekhez, melyek máshol nem találhatók meg.

A barkóscinege egész évben talál megfelelő táplálékot nádasainkban, így állandó madarunk, csak zordabb teleken vonul délebbre. Enyhe időjárás esetén azonban a jellemző, 2-3 fészekalj helyett akár      4 alkalommal is költhet. Leginkább a sűrű, avas nádfoltokat kedveli, ahol elegendő táplálékot talál. Rejtőző életmódja miatt leginkább jellegzetes hangja alapján találhatunk rá.

Mit teszünk értük?

- Rendszeres felméréseink segítségével mérjük fel állományaikat és annak változásait

- Nemzetközi és hazai élőhelyvédelmi programokban veszünk részt

- Felhívjuk a gazdasági döntéshozók figyelmét az élővizek védelmére

- Tájékoztatjuk a lakosságot a nádasok és élőviláguk fontosságáról

Támogassa Ön is a barkóscinegék védelmét!

  • 2.000 forinttal hozzájárulhat a tudás átadásához Az év madara program keretében
  • 5.000 forinttal hozzájárulhat monitortevékenyésünkhöz
  • 10.000 forinttal hozzájárulhat az élőhelyvédelemhez, a nádasok megőrzéséhez

Köszönjük!

Kérem töltse ki az alábbi mezőket!