Magunkról, kronológia

mainpaycheckfield

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Hajdú-Bihari Csoportja (MME HBCS) (a hármas számú Helyi Csoport) az MME megalakulása után azonnal megszerveződött, és azóta is töretlenül végzi tevékenységét, összhangban az MME célkitűzéseivel. Az MME alapításakor a megyéből többen utaztak a fővárosi állatkertbe, hogy a kétszáz alapító tag között lehessenek.

Csoportunk az MME országos programjai közül rendszeresen részt vállal a fehér gólya, túzok, szalakóta, gyurgyalag, partifecske, haris és a kerecsensólyom védelmi programban jellemzően önkéntes segítők munkájával. Több tagtársunk végzi évek óta az MMM, RTM felméréseket, és minden évben részt vállalunk a ragadozó madarakra veszélyt jelentő kritikus középfeszültségű vezetékszakaszok felmérésében, illetve egyéb adatgyűjtésekben és akciókban is. Többen bekapcsolódtak a Madárbarát Kert programba.

 


Csoportunk korábbi logója

 

Természettudományos folyóiratunk a Calandrella, főszerkesztője Dr. Endes MIhály. A Calandrella profiljához tartozik a földtan, botanika, zoológia és ökológia, valamint a biogeográfia. Tág teret szentel a környezet-és természetvédelem, továbbá az ifjúság által végzett kutatómunka megjelentetésének. A kiadvány első számának megjelenése 1988-ban valósult meg. Az elektronikus megjelenés megtalálható itt: http://asio.unideb.hu/

Rendszeresen jelennek meg programjainkról, munkánkról, az év madaráról, az MME-ről cikkek a helyi újságokban, interjúk a helyi televíziókban.

2012-től 2019. októberig fizetett alkalmazott, irodavezető segítette a munkánkat Debrecenben.

 

MME HBCS kronológia

 

1974. január 6. – MME alakuló ülés: Ellenőrző Bizottság elnöke: Sóvágó Mihály† ügyvéd, a Madártani Intézet régi külső munkatársa (Hajdúböszörmény) Választmány tagja: Kovács Béla† egyetemi adjunktus, Agrártudományi Egyetem (Debr.)

1974: MME Debreceni Csoport megalapítása Alapító tagok (MME DCS): Aradi Csaba, Endes Mihály, Fintha István†, Kovács Béla, Radó András†, Schnitzler József†, Siroki Zoltán†

1974: Faunisztikai Csoport megalapítása

1974 július: „AH”, azaz „Akció Hungaria” tábor megrendezése Hortobágyon, ahol 36 faj 364 pld-át fogták

1974. november: a Debreceni Csoport már a III. tudományos ülését tartotta a KLTE Állattani Intézetében

1975: megalakul az urbanizációs kérdésekkel foglalkozó munkaközösség, illetve egy fiatalokból álló munkacsoport, mely a KLTE Botanikus Kertjében kihelyezett fészekodúkat gondozza

1975. augusztus és 1978. július-augusztus: „AH”, azaz „Akció Hungaria” tábor megrendezése Vókonyán (1975: 34 faj és 203 pld., 1978: 14 faj és 88 pld.)

1979-1980: természetvédelmi és ornitológiai táborok a Hortobágyon Pathó György vezetésével, a HNPI és az MME Debreceni Csoport közös szervezésében

1981: természetvédelmi szakkör – Madarász Suli – megalakulása a HBCS szakmai vezetésével, helyszín a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ, vezető Győrösy Józsefné Marika

1982: első Ohati nyári tábor megtartása Dr. Juhász Lajos és Győrösyné Marika szervezésében, majd az elkövetkező 10 évben rengeteg túra, tábor és előadás szervezése e két személy által

1982: Vekeri-tó mellett odútelep létrehozása Juhász Lajos vezetésével.

1983: Dr. Kovács Gábor tagtársunk Chernel emlékérmet kap az MME Elnökségétől.

1984: az immár Hajdú-bihari Csoport nyári ornitológiai táborát tartja a Fekete-rét szomszédságában 61 résztvevővel. Többek között azok az általános iskolások is részt vesznek a táborban, mint jutalom nyaralásban, akik a megyei tv.-i vetélkedő nyertesei voltak

1985: Debreceni Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpont (DKTvO) lett a neve az 1981-ben megalapított természetvédelmi szakkörnek, amit az OKTvH Kutatásszervezési Főosztályhoz benyújtott pályázaton nyertünk el, s ezáltal csatlakoztunk az 1983-ban létrehozott országos oktatóközpont hálózathoz.

1985: a sok ezévi programok között pl. 4 napos dombóvári és pécsi kirándulás is szerepel Győrösyné Marika szervezésében

1985: Országos Természetvédelmi Vetélkedőn 2. helyezést ért el a 10 éven aluli korosztályban 647 csapatból az egyik HB megyei csapat

1986: 12 természetvédelmi szakkör működik HB megyében a DKTvO koordinálásában, ezen felül Debrecenben 100 fő tanul ilyen keretek között – Természetjáró Suli

1986: zánkai természetvédelmi versenyen legjobb csapat minősítés elnyerése

1986: Nagycserén odútelep létrehozása Dr. Juhász Lajos vezetésével, mely az elkövetkező években folyamatosan bővítve lett, s ahol sok debreceni, hajdú-bihari madarász megfordult, tanult, mint átmeneti vagy huzamosabb ideig segítséget nyújtó személy

1987: HB megyei természetvédelmi vetélkedőn (évek óta hagyományosan működik) 1.000 fő vett részt. Az újonnan megalakult MME Hajdúböszörményi Munkacsoport vezetője Nagy Antal, aktív tagsága 10 fő

1987: Természettudományos Tájékoztató (Calandrella előd) megalapítása Dr. Endes Mihály javaslatára, aki a kiadvány főszerkesztője is lett

1987 szeptember: DKTvO tanévnyitó ünnepségén 150 fő vett részt. Ebből 10 fő szakoktató tanár volt.

1988: DKTvO munkaközösségébe bekapcsolódó iskolák: Debrecenből a Kun Béla, Tóthfalusi, Vénkerti, Fazekas Általános Iskolák, HB megyéből: Hajdúhadház Bocskai Iskola, Hosszúpályi, Fülöp, Zsáka és a Berettyóújfalui 1. sz. Általános Iskola

1988: HB megyei természetvédelmi vetélkedőn 1.500 fő vett részt. Az év során 9 tábor működött a megyében, 28 kirándulást szerveztek a tagoknak és 1.250 fő vett részt a programokon.

1988: Calandrella kiadványunk első számának megjelenése. 

1990: HBCS szakkönyvtárat alapított és Zöld Irodát nyitott a Kartács u. 25. fszt. 22. alatt (Nyírerdő irodaházában bérelt helyiség), mely iroda 2007-ig funkcionált.

1992: újabb odútelepek létesítése Dr. Juhász Lajos koordinálásával Nagycserén és Halápon, majd az itt folyó munkákba hajdú-bihari fiatalok bevonása.

1992: Ohati rekonstrukciós és természetvédelmi nyári tábor átlag 25 fő részvételével. Ez a tábor az utóbbi 7 évben folyamatosan megszervezésre került.

1992: prof. Dr. Varga Zoltán tagtársunknak Petényi Salamon emlékérmet adományoz az MME vezetősége.

1993-2008: az MME Túzokvédelmi Programjának keretén belül ebben az időszakban főállású alkalmazott dolgozott a Bihari-sík területén. 2000-ig Demeter László, azt követően Motkó Béla

1997: HBCS taglétszáma 139 fő

1997: Fintha István tagtársunk Chernel emlékérmet kap az MME Elnökségétől.

1997: Nemzetközi Madármegfigyelő Napok keretén belül a HBCS a legjobb vidéki eredményt érte el 37 helyszínen közel 300 fő részvételével (105.000 madár megfigyelése). Megyei rajzpályázat került meghirdetésre, amelyre 44 intézményből 616 pályamű érkezett be!

1997: az MME Természet Szolgálatában Alapítványa 11 ha gyepet vásárol Álmosd külterületén, hogy ott természetszerű gazdálkodást folytasson.

1998: HBCS taglétszáma 215 fő

1998: nyári tábor szervezése, majd megvalósítása Földesen

1998: az MME 100 ha földterületet bérel a Természet Szolgálatában Alapítványon keresztül, ahol természetközeli gazdálkodást folytatnak.

1999: Bihar Természetvédelmi és Kulturális Értékőrző Közalapítvány megalapítása (alapítók: Földes Önkormányzata, MME). A Közalapítvány tisztségviselői (4 tagú kuratórium és 3 tagú ellenőrző bizottság) munkájukat önkéntes alapon, térítésmentesen végzik. A Közalapítvány földeket vásárol és művel meg a Bihari-sík területén (főleg gyepek és szántók), ahol a túzok számára megfelelő gazdálkodást folytat. Állatállományt szereznek be a természetszerű gazdálkodás (legeltetés) folytatása érdekében. A Bihari-síkon a megalapítástól folyamatosan zajlik a környezeti nevelési, szerteágazó kutatási munka, a természeti értékek bemutatása, a gyakorlati természetvédelem. A Közalapítvány tulajdonában és kezelésében több mint 1100 hektár bihari, illetve dél-nyírségi terület van, amelyek védett és fokozottan védett fajok élőhelyei. A megvásárolt gyepek, szikes tó, kunhalom, láp és puffer szántók a térség védett területeinek egységét, a zöld folyosókat segítik megteremteni.

1999: haris állományfelmérés beindítása a Dél-Nyírségi Erdőspuszták területén, majd azóta folyamatos felmérés megvalósítása

1998-2005: minden nyáron Madarász Suli tábor megrendezése Biharugrán - táborvezető: Szakál László

2000: az utóbbi években heti rendszerességgel működtetett Madarász Suli és havonta meghirdetett terepi programok koordinálását végző DKTvO (Debreceni Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpont) megszűnik a neki helyet adó Kölcsey Ferenc Művelődési Központ kiürítése, később lebontása miatt

2001: prof. Dr. Varga Zoltánt örökös tagjává választja az MME vezetősége

2002: HB megyében működő Madarász Suli központok és vezetőik: Balmazújváros/Szilágyi Attila, Debrecen/Szakál László, Földes/Bona Gabriella, Hajdúböszörmény/Nagy Antal

2003: az MME Természetvédelmi Tanácsadó Szolgálatának félállású alkalmazottja dolgozott idei évben a Bihari-sík területén, Földes településen

2003: debreceni Madarász Sulisok 2. helyezést értek el 13 csapatból az országos Madarak és Fák Napja versenyen. Résztvevők: Balla Dániel, Németh Tamás, Juhász Márk, Felkészítő: Szakál László

2004: Dr. Aradi Csaba tagtársunk Örökös tagság elismerésben részesül az MME vezetősége által

2004: debreceni Madarász Sulisok nyerték az országos Madarak és Fák Napja versenyt 15 résztvevő csapat közül. Résztvevők: Balla Dániel, Németh Tamás, Csúvár Balázs, Felkészítő: Szakál László

2004: MME VI. Tudományos Ülésének megszervezése, majd lebonyolítása. A Debreceni Agrártudományi Egyetemen megtartott 3 napos nemzetközi konferencián 150 regisztrált résztvevő és további 50 fő hallgató ismerhette meg az MME kutatási eredményeit

2005: I. Magyar Haltani Konferencia megszervezése, majd lebonyolítása, ahol nemzetközi szintű kutatómunkák kerültek bemutatásra. Helyszín: Debreceni Egyetem Agrárcentruma

2005: Szakál László tagtársunkat Brellos Tamás díjjal tünteti ki az MME vezetősége

2007: II. Magyar Haltani Konferencia megszervezése, majd lebonyolítása a Debreceni Egyetem Agrárcentrumán és támogatásával

2009: a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Gyakorló Általános Iskola csapata az országos „Madarak és Fák Napja” versenysorozat országos döntőjében 2. helyezést ért el 13 résztvevő csapatból. Csapattagok: Nagy Kristóf Pál 7.z, Nagy Csaba 7.b, Csapó Bence 8.o. Felkészítők: Lisztes Anna, Szakál László, Juhász M. Tünde

2009: együttműködési megállapodás aláírása a HNPI és az MME HBCS között az aktív természetvédelem és a terepi felmérések témakörre koncentrálva

2010: Dr. Kovács Gábor tagtársunknak az MME vezetősége Örökös tagságot adományozott

2010: Európai Madármegfigyelő Napok alkalmából rendezett, DE Botanikus Kertben megtartott bemutató madárgyűrűzésen 195 fő vett részt, mely a legmagasabb vidéki létszámnak bizonyult egy adott helyszín esetében. További 3 helyszínen zajlott még a megyében hasonló EMN program összesen 380 fő részvételével.

2010. év végéig összesen 67 Madárbarát tábla került kiosztásra a megyénkben, zömében Madárbarát Kert tábláról van itt szó. A 67-ből 18 helyszín óvoda, 3 iskola, 1 panel, 3 munkahely és a többi pedig magánszemélyek Madárbarát Kertje.

2011: HBCS taglétszáma 285 fő

2011: Szerződéskötés a Magpraktikum Gyakorlatszervező Központtal, ettől az évtől kezdve 2-12 nyári gyakorlatos egyetemi hallgató fogadása.

2012: HBCS taglétszáma 298 fő

2012: Dr. Endes Mihály tagtársunknak az MME vezetősége Örökös tagságot adományozott

2012. június: MME Debreceni Területi Iroda - mely egyben természetvédelmi tanácsadó iroda is - megnyitója a Postakert u. 16/A. fszt. 2. alatt. Idei évtől újra van fizetett alkalmazottja a HBCS-nek

2013: Dr. Juhász Lajos tagtársunk Chernel István emlékérmet kapott az MME Elnökségétől

2013: jubileumi 25 éves Calandrella XV. évfolyamának kiadása

2013: a megvalósított programok száma több, mint 100 volt, melyek során több, mint 3900 résztvevővel kerültünk közvetlen kapcsolatba. A terepi programok száma ebben az időszakban: 35.

2013: kihelyezett Elnökségi Ülés megszervezése, majd lebonyolítása Debrecenben

2014: 40 éves az MME!  HBCS mini konferencia: az elmúlt 40 év történéseinek bemutatása a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumban 

2014: Calandrella különszámának kiadása (XVII) „Kis lilik fajmegőrzési terv” 

2014: az öt évente esedékes országos és 10 évente aktuális nemzetközi fehér gólya felmérést megyénkben Dr. Antal László szervezte meg, a teljes megyét lefedő felméréseknek köszönhetően országos első helyezést értünk el az online adatbázisba feltöltött költési eredmények számát tekintve (http://golya.mme.hu/)

2014: I. Hortobágy-halastavi madárgyűrűző tábor a HNPI és az MME HBCS szervezésében

2015: a taglétszám 250-280 fő között

2015: III. Gólya roadshow megrendezésre került Debrecenben, korábbi években Egyeken és Debrecenben voltak hasonló programok.


Egyeki és debreceni gólyagyűrűző együttműködése. Dr. Antal László és Németh Tamás

2015: Madarász sulis foglalkozás a korábbi évekhez hasonlóan két helyszínen is zajlott megyénkben: Bocskaikert és Debrecen 

2019: szeptemberben lejár az ÉARFÜ-s irodai pályázat fenntartási ideje, a fizetett alkalmazott státusz megszűnik

2019 októberétől újra csak önkéntesek szervezik, bonyolítják a munkát

A Helyi Csoportban folyó gazdag és sokrétű természet- és környezetvédelmi tevékenységeket azoknak a rendszeres és önzetlen segítségével tudtuk megvalósítani, akik elkötelezettjei ennek a munkának. Köszönjük önkéntes támogatásukat! 

A helyi csoportunk munkájáról, előadásairól és minden egyéb aktuális eseményeinkről közösségi oldalunk folyamatos tájékoztatást nyújt: facebook.com/mmedebrecen