Ismét várjuk a Herptáborba jelentkezőket!
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2018-ban is szervez herpetológiai tábort („Herptábort”)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2018-ban is szervez herpetológiai tábort („Herptábort”)
Szakosztályunk 2017. december 9-én tartotta immár hagyományos évzáró ülését az Állatkertben. A résztvevők előadást hallottak a Kétéltű- és
Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya október 14-én, szombaton rendezte meg őszi herpetológiai túráját az Ócsa környéki lápon.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya, és a Jane Goodall Intézet közös szervezésében - a TeSzedd! akció
22 anyától 186 élő és 6 halott rákosi vipera született 2017-ben a Rákosivipera-védelmi Központban.
A napokban megjelent a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló, 41/2010 (II. 26.) kormányrendelet módosítása, amelyben
Kimagaslóan igényes és kreatív művek érkeztek be hozzánk idén is. A mocsári béka láthatóan sokak fantáziáját mozgatta meg. Rekord számú, több, mint
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2017-ben is szervez herpetológiai tábort („Herptábort”)
Elkészült az androidos okostelefonokra letölthető "Kétéltű- és Hüllőtérképezés" alkalmazás, melynek segítségével a reményeink szerint mind többen
A Magyar Madártani Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2017. február 5-én a Duna-Ipoly Nemzeti Park (DINPI) Sas-hegyi Látogatóközpontjában
Az MME Kétéltű–és Hüllővédelmi Szakosztálya a hagyományokhoz hűen 2017-ben is rajzpályázatot hirdet „Magyarország kék békája” címmel. Várjuk olyan
A Fővárosi Közgyűlés 2017. január 25-i ülésén a 2024-re tervezett olimpiai helyszínek közül törölte a Hármashatár-hegy melletti vitorlázórepülő-teret
Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2017-ben a mocsári békát választotta az év kétéltűjének, mert egyfelől csodálatos látványt nyújtanak a
Lezárult az idei év fajára, a kockás siklóra kiírt rajzpályázatunk. Köszönjük szépen az aktív részvételt!
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) egy évvel ezelőtt indította el a hazánk gerinces állatait bemutató digitális TUDÁSTÁR oldalát
A Budapest XI. kerületi Feneketlen-tó üzemeltetője, a FŐKERT Nonprofit Zrt. felkérte az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályát, hogy segítsen a
Jane Goodall személyes jelenlétével is kiállt a pesthidegkúti haragossiklók védelme mellett. A csimpánzok szociális és családi életének legismertebb
Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2016 év hüllőjének a kockás siklót, két vízisiklófajunk kevésbé ismert faját választotta.
Ismét Európa legsikeresebb természetvédelmi programja közé választották a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület koordinálásával létrehozott
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya (MME KHVSZ) ifjúsági fotópályázatot hirdet az „Év kétéltűje –