Fenntartható természetvédelem

mainpaycheckfield

 Közel száz, témában járatos szakértő részvételével, 2012. október 18-án Gödöllőn nagy sikerrel lezajlott a „Fenntartható természetvédelem a magyarországi Natura 2000 területeken” című, a Svájci-Magyar Együttműködési Program támogatásával megvalósuló projekt nyitókonferenciája.

 

A projekt megvalósítására létrejött konzorcium (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont és a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar) a most induló négy éves időszakban a Natura 2000 hálózat természeti értékeinek felmérésével, az ott található fajok és élőhelyek ökológiai igényének meghatározásával tudományosan alapozza meg ezen területek földhasználati tervezését.

Dr. Gyuricza Csaba, a SZIE dékánja megnyitja a konferenciát

 

A konferenciát Dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem dékánja és Dr. Halmos Gergő, a projektet vezető Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója nyitotta meg, kiket a  Vidékfejlesztési Minisztérium képviseletében Érdiné Dr. Szekeres Rozália főosztályvezető asszony követett, a Natura 2000 hálózat hazai kihívásait és a minisztérium szakmai prioritásait bemutató előadásával.

Dr Halmos Gergő köszönti a konferencia résztvevőit

 

A házigazda projekt tartalmát és kitűzött céljait Tóth Péter programvezető (MME) mutatta be, melyet a Svájci-Magyar Együttműködési Program által társfinanszírozásban részesített hasonló témájú természetvédelmi projektek bemutatása követett a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság által vezetett projekt esetében Dr. Standovár Tibor egyetemi docens, a Somogy Természetvédelmi Szervezet által vezetett projekt esetében pedig Mille János projektvezető tolmácsolásával.

Érdiné Dr. Szekeres Rozália előadásában a minisztérium
projekttel szembeni elvárásaira is kitért
 
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság projektje
az Északi-Középhegység erdei élőhelyeinek felmérésére koncentrál
(a képen Dr. Standovár Tibor előadás közben)
 
Mille János a Somogy Természetvédelmi Szervezet projektjét mutatja be
 
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület részéről a
bemutató előadást Tóth Péter tartotta

 

Délután két szekcióban folyt a tanácskozás, egyikben a projektek biotikai monitoring módszertanát egyeztették a szakemberek, a másikban pedig a Natura 2000 területek természetvédelmi állapotának megőrzését szavatolni hivatott fenntartási tervek és a hozzá kapcsolódó földhasználati módszerek témáját járták körbe az érintettek.

A monitoring módszertani szekció ülése

 

Nagy örömünkre szolgált, hogy konferenciánkon a szakmai közönség szinte teljes köre képviseltette magát, így jelen voltak a Natura 2000 hálózat céljainak eléréséért felelős állami szervezetek döntéshozói, a kutató szakemberek, a témában érintett társadalmi szervezetek és a gyakorlati földhasználók képviselői is.

A konferencia előadásai letölthetők innen:

 

A „Fenntartható természetvédelem a magyarországi Natura 2000 területeken” projekt rövid összefoglalója Letölthető innen >>.

 

További információ

 

Kapcsolat az MME munkatársaival

 

A "

Fenntartható természetvédelem magyarországi Natura 2000 területeken

" című, SH/4/8 regisztrációs számú projekt
a Svájci Hozzájárulási Program támogatásával valósul meg