Élőhelyvesztés

Az általános szemlélet szerint a természet önmagában nem érték, oda építeni kell valamit, hogy vonzó legyen. Nagyon sok esetben gazdaságilag, ökológiailag és társadalmilag egyaránt fenntarthatatlan turisztikai, rekreációs objektumok foglalják el az egykori élőhelyeket. Például ennek a szemléletnek esnek áldozatul természetes tavaink partjai, nádasai. Több esetben ezek a helyek a nádasokhoz, mocsarakhoz kötődő fajok utolsó menedékei voltak a településen.

Egyáltalán nem, vagy alig jellemző, hogy a rendelkezésre álló forrásokat olyan vidékfejlesztési, élőhelyvédelmi feladatokra fordítanák, amelyek a környezetük biológiai sokféleségét, változatos madárvilágát óvná, az ember és környezet harmonikus együttélését szolgálná.

Az ipari parkok, üzletközpontok létrehozása, bővítése is természetes környezet rovására íródik. Könnyebb, egyszerűbb út zöldmezős beruházásként tervezni ezeket a beruházásokat, holott sok településen még fellelhetők olyan barnamezős területek, amelyek cégek betelepülésére alkalmasak lennének. 

Élőhelyvesztéssel jár a települések lakóövezeteinek terjeszkedése is. A város- és faluszéli területek bevonásával, lakóövezetté fejlesztésével erdők, ligetes, tisztásokkal tarkított erdőszegélyek, gyepek, patakmenti élőhelyek szűnnek meg. Bár egy településen több madárfaj is megtelepszik és jól érzi magát, diverzitásban közel sem olyan a lakott terület mint egy mozaikos pusztai vagy erdei élőhely. 

Nagyon sok esetben hiányoznak a településekről a természetes kisvizek, vízfoltok, vízfolyások. Ahol pedig vannak, ott évtizedes gyakorlat, hogy a természetes vízfolyások is áldozatul esnek az ember szabályozó tevékenységének. A belterületen átfolyó patakok, ott fakadó források természetes medrét, környezetét átalakítják, szabályozzák. Sok esetben a patakok csatornává alakulnak, nem egy esetben invazív növényekkel borítottak a medrek, és illegális szemétlerakóként is működnek. Nem példa nélküli, hogy a természetes medret lefedik. Dombvidékeken az élőhelyi szempontból hátrányos vízrendezési munkákat leggyakrabban a gyakori villámárvizek miatt végzik el. A hirtelen keletkező, nagy mennyiségű lefolyó víz kárt okozhat ingatlanokban, infrastruktúrákban, mezőgazdasági területben. A védekezés magában foglalja kisvízfolyások, patakok mederrendezését is. Ehhez kapcsolódóan feltétlenül meg kell említeni, hogy a villámárvíz nem egy esetben a településeket övező vegetáció pusztulásának vagy pusztításának az eredménye (vagy a természetes vegetáció hiánya felerősíti azt). Erdős területen erdészeti véghasználat után a talajra hulló csapadék akadálytalanul zúdul a völgy irányába. A kedvezőtlen nyomvonalú dűlőutak is a településekre vezetik a vizet. Sok esetben létezhet alternatív megoldás a szabályozás helyett. Mivel a villámárvizek völgyfenéken okoznak elsősorban kárt, ezért ki kell használni, hogy az ott található természetes élőhelyek (rétek, vizes élőhelyek) egyfajta természetes záportározóként is szolgálhatnak. Lehet tehát, hogy szigorúan műszaki szemmel nézve a megoldás egyszerűnek tűnik (szabályozás), azonban érdemes a vízrendezést az ökológiai szempontból kedvezőbb területhasználattal megoldani, amennyiben erre lehetőség nyílik.

A települési zöldfelület is átalakul, változik. Indokolatlan átalakításokat is lehet tapasztalni, már a középkorú fákat is lecserélik, megszüntetik az összefüggő bokrosokat, bokorcsoportokat, térkövet kapnak a kisebb parkok, kivágják az idős fákat, rekreációs infrastruktúrával élőhelyeket vágnak ketté (szegélykővel határolt futókör vagy kerékpárút egy tó és a barna varangyok élőhelyét jelentő erdő között).

A turizmus napjainkra olyan varázsszóvá vált, amitől szinte mindenki a megváltást várja. Sajnos alig gondolkodnak fenntartható ökoturisztikai használatban, kizárólag a költséges és/vagy fölösleges látványberuházások jelentik a célt. Ez egy rövidtávú szemlélet, ami az éppen elérhető források megszerzésére és pénzügyi szempontból kreatív elköltésére irányul, és többnyire az élőhelyek rongálásával, terhelésével jár együtt.