Március elején viszont teljesült a lakók kívánsága. A kirendelt munkások lecsonkolták a fészkes lombkoronákat, és kivágtak néhány fát. Csak egyetlen fészek maradt meg. A fészkek eltávolítása engedély nélkül történt, ezért a természetkárosítást bejelentettük a hatóságnak. A Radován téren most örülnek a lakók, mert megszabadultak a varjaktól. Kevésbé örülnek a Dózsa György utcaiak és a közeli szociális otthonban élők (itt két éve „rejtélyes” módon lepotyogtak a fészkek), mert a varjak egy része most oda költözött át. A probléma megduplázódott!

Egy varjú gondolatai

Mi, vetési varjak szeretjük az embereket! Csodálattal tölt el bennünket az erejük és a bölcsességük, amivel mi nem rendelkezünk. Erősek, mert képesek voltak benépesíteni ezt a bolygót a trópusoktól a sarkvidékekig. Erősek, mert évezredeken keresztül fenn tudtak maradni a legmostohább körülmények között is. Erősek, hisz képesek kiirtani saját fajtársaikat is, ha érdekeik úgy kívánják!

Mi, vetési varjak, akik időnk nagy részét a magasban töltjük, felnézünk az emberekre. Látjuk szorgalmukat, lenyűgöznek bennünket építményeik. Csodáljuk a környezetük elpusztítása érdekében folytatott hihetetlen buzgalmukat. De ez már akkora bölcsesség, amit mi, buta és együgyű vetési varjak nem vagyunk képesek felfogni! De tudjuk, hogy mindez csak azért van, mert az emberek is élni akarnak.

Mi, vetési varjak tiszteljük az embereket! Azokat az embereket, akik lemérgezték fészektelepeinket, akik lemészárolták testvéreinket. De tudjuk, hogy mindez csak azért történt, hogy az emberek több táplálékhoz jussanak, és nagyobb kényelemben élhessenek. Megértjük cselekedeteik okát, pedig emiatt csaknem kipusztultunk ebből a megyéből.

Mi, vetési varjak szeretjük az embereket! Amikor az üldöztetések elől menekülni kényszerültünk, az emberek biztosítottak számunkra új fészkelőhelyeket a városaikban. A magas fákon vertünk tanyát, ahol megtűrték jelenlétünket. Az emberek bölcsen felismerték azt is, hogy éhezünk, ezért szerteszórták táplálékmaradványokkal az utcákat és a tereket, hogy enni tudjunk. Hálával tartozunk ezért a gondoskodásért! Reggelente átfésüljük a várost, és eltakarítjuk a nekünk szánt hulladékot. Cserébe ennyit tudunk nyújtani!

Mi, vetési varjak csodáljuk az embert! Azt az élőlényt, aki képes volt a vadállatokat megszelídíteni, s barátjává fogadta a farkasokat is. Lenyűgöz bennünket az a szeretet, amivel az emberek elhalmozzák kedvenceiket. Boldogan nézzük a kutyákat sétáltató járókelőket és a vidáman ugrándozó társaikat. Bölcs az ember, hisz nem saját otthonában végezteti el a dolgukat a háziállataival, hanem a köztereken. De mi, buta és együgyű varjak látjuk, hogy az ember gyereke szájába veszi a kutyagumit, és megfertőződik a betegségektől. Ha a kutyagumi károgni és ugrálni tudna, biztosan nem így történne, de a kedvencek hátrahagyott kupacai nem rendelkeznek ilyen tulajdonságokkal.

Mi, vetési varjak tudjuk, hogy sem szépek, sem kellemesek nem vagyunk. Bár az énekesmadarak közé sorolnak bennünket, csak károgni tudunk, fekete tollazatunk pedig a gyász színe. De külső megjelenésünk érző belsőt takar. Társas lények vagyunk, nekünk fontos az állandó kommunikáció. Hajnali és esti diskurzusaink alkalmával hányjuk-vetjük meg a világ dolgait, életünk eseményeit. Közben látjuk, ahogy az emberek bezárkóznak otthonaikba, idegenként kezelik a szomszédaikat, és magukra hagyják az elesetteket. De mi tudjuk, hogy bölcs az ember, és csak azért ül naphosszat chips, kóla és sör mellett a képernyő előtt, hogy még bölcsebb legyen, hogy a tanulás által megtalálja a megoldásokat a világ bajaira.

Mi, vetési varjak élni akarunk! Nem azt kérjük, hogy szeressenek, hanem azt, hogy élni hagyjanak bennünket! A Teremtő azért alkotta meg fajunkat, hogy varjak legyünk, hogy varjakként éljünk és varjakként adjuk át testünket az elmúlásnak, ha eljön annak az ideje. Az ember, aki újabban védtelennek érzi magát velünk szemben, aki elviselhetetlennek tartja jelenlétünket, aki okokat keres elüldözésünkre, be kell, hogy lássa végre, más élőlényekkel is osztoznia kell ezen a földön. A bölcsesség képessége csak az embernek adatott meg! Mi, buta és együgyű vetési varjak csak ösztöneinknek engedelmeskedünk.

Mi, vetési varjak minden üldöztetés, hányattatás ellenére bízunk az emberekben. Bízunk bennük, mert nem tehetünk mást! Mert tőlük függ életünk! Az erejüktől és a bölcsességüktől. Az erejüktől, mellyel a gyengéket védelmezik, a bölcsességüktől, amivel tolerálják a többi élőlény jelenlétét. Mert ezért ember az Ember!