A puszták és vizes élőhelyek madarai – a Hortobágy és a Tisza-tó

mainpaycheckfield

A mai puszta képe a folyamszabályozás és az itt honos legeltető állattartás, a pásztorkodó ember együttes hatásaként alakult ki. A Hortobágy az egyik legjobb választás a madármegfigyelők számára, vöcskök, gémek, ragadozómadarak, vízi- és énekes madarak fenséges kavalkádja várja a túrázókat.  Egyes években olyan inváziós madárfajokat is megfigyelhetünk, mint a pompás pásztormadár. A Hortobágy neve egybefonódik a puszta fogalmával. A látóhatáron túlnyúló puszták, a vizes élőhelyek növény- és állatvilágának ritkaságai évről-évre látogatók ezreit vonzza. Ezen a vidéken otthonra lelt fajok sokasága egyedülálló a Kárpát-medencében. Hazánk első nemzeti parkja 1973-ban alakult, ma már 8000 km2 védett területet foglal magába, több mint 340 madárfajt mutattak ki eddig ezen a területen!

Fél napos túra

 

Túránkat a hortobágyi Halastónál kezdjük, vízimadarak, gémek után kutatva; gyakori itt a nagy- és kis kócsag, és a vörös gém, az egykor ritka kis kárókatona mára gyakorivá vált. A ritka kis lilikkel késő szeptembertől novemberig, illetve kora tavasszal találkozhatunk.
A tavakat időről-időre lecsapolják, ekkor ritkább fajok is jönnek a könnyű prédára. Gyakran látható a halakat dézsmáló réti sas, a sekély vízben keresgélő gólyatöcs, gulipán. A tavakat szegélyező nádasok kékbegyet rejtenek, a barkós cinege sem ritka, s ahol fűzfák is vannak, ott sétánk alkalmával biztosan lencsevégre kapható egy fészeképítő mester, a függőcinege. 
Utunkat a halastó melletti pusztában folytatjuk. A vidék gyakori madara a sordély, a búbos banka, de találkozhatunk ürgékre vadászó kerecsensólyommal vagy siklókkal táplálkozó kígyászölyvvel is.

 

Egész napos túra

Az egész napos túra első fele megegyezik a fél napos túra leírásával, pusztai utunkon az évszaknak megfelelő legjobb madarászó helyeken haladunk tovább!
A daruvonulás időszakában a reggeli vagy az esti húzás felejthetetlen látványának lehetünk részesei. Kis szerencsével még a rejtőzködő, különösen szép és nagytestű túzokok egy csapatát is megfigyelhetjük!  Kalandjaink folytatásaként lehetőségünk van választani, hogy bejárjuk-e a Tisza-tó két tanösvényét, vagy egyedi útvonalon kishajóval fedezzük fel a tó varázslatos világát a nap hátra lévő részében.


Túraidőpontok 2009-ben:

2009. szeptember 1.  

2009. szeptember 8.

2009. szeptember 15. 

2009. szeptember 22.    

2009. szeptember 29.

2009. október 6.    

2009. október 13.    

2009. október 14.

2009. október 20.    

2009. október 27.    

2009. október 28.


Találkozási pont és idő:

Hortobágy Halastó, kisvasút parkolója; 7:00 (GPS = N 47.60512 E 21.069993)

Részvételi díj:

•    Fél napos túra 19 000 Ft; 1-3 fő részére. Minden további személy 2 200 Ft.
•    Egy napos túra 36 000 Ft; 1-3 fő részére. Minden további személy 4 000 Ft.

MME LandRover használat esetén további 0,35 EUR/km; max. 4 fő részére.

Az ár tartalmazza a vezetett túra árát; MME LandRover használat esetén a megtett úttal arányos árat. Az ár nem tartalmazza a szállás, étkezés, személyes szükségletek, biztosítás költségeit. Továbbá a Tisza-tón felmerülő költségeket.

Létszám:

MME LandRoverrel: min. 1 fő, max. 4 fő. 2 MME LandRoverrel: min. 5 fő, max. 8 fő. A vendégek autójával min. 1 fő, max. 12 fő.

Általános információk:

Ajánlott a réteges, minden időjárási viszonynak megfelelő öltözködés, bakancs vagy túracipő, kézi távcső, esetleg állványos teleszkóp. A túra során gyalog megtett táv nem kimerítő.

A kirándulás szervezhető az MME LandRover terepjárójával (ajánlott) és a vendégek autójával is.

Ha szükséges, meg tudjuk szervezni az igény szerinti szállást és ellátást a csoport számára.