Ezért is fontos, hogy nagyban, több ország vagy éppen az egész unió területében gondolkodva védjük a még stabil állományokat, így került a mezei veréb hazánkban természetvédelmi oltalom alá. Az állami szerepvállalás mellett azonban legalább annyit nyom a latban a lakosság, a madárbarát kertészek aktivitása veréb ügyben, téli etetésük mellett költésük segítésgével is.

 

A veréblakótelep-odú

Egy megoldásként több „B” odút is kihelyezhetünk egymáshoz közel, így a verébcsaládok egymás közelében tudnak maradni. Másik megoldási lehetőséget jelentenek a telepes, több fészek befogadására alkalmas odúk, melyek leginkább a galambdúcokhoz hasonlíthatóak.

A veréblakótelep ugyan olyan széles körben alkalmazható, mint a többi mesterséges odútípus. Kertes környezetben, madárbarát óvodában és iskolában, lakótelepeken, munkahelyeken fák törzsére vagy az épületek falára, panel- és társasházakban erkélyre is elepíthető.

Az MME 2008-ban elkészült veréblakótelep-odúja ...

... egyszerre három fészekalj befogadására alkalmas.

Házi készítésű veréblakótelepek (Fotók: Orbán Zoltán).

Mezei verebek ősszel egy veréblakótelep-odúnál
(Videó: Orbán Zoltán).

A veréblakótelep közvetlen közelébe nagyobb
röpnyílású "D" odút is érdemes telepíteni.

A veréblakótelep-odúba, hasonlóan a többi odútípushoz, természetesen
más fajok (a képen kék cinege) is beköltözhetnek.

A verebek költését is segíthetjük tavaszi fészekanyag kihelyezéssel
a veréblakótelepnél ...

... vagy ennek közelében a talajon, ...

... amit előszeretettel vesznek igénybe a madarak, a lépen
egy házi veréb hím (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Miért csökken a verebek száma?

A nagy kínai verébfiaskó
A Mao Ce Tung vezette Kína az 1958-1962 közötti időszakban hirdette meg a „Nagy lépés” programot, melynek egyik első akciója az „Öt kártevő kampány” volt. A kártevőirtásban a verebek – mint a rizstermés vélt megdézsmálói –  élen szerepeltek. A lakosságot arra kötelezte a kormányzat, hogy fémedényekkel zajongva folyamatosan riasszák a madarakat, akik így nem tudtak leszállni táplálkozni és pihenni. Emellett mindenféle eszközzel – például a gyerekek csúzlival – lőtték is őket, megsemmisítették a fészkeiket, összetörték a tojásaikat és megölték a fiókáikat.

1960-ban a kínai tudományos akadémia kutatási eredményekre hivatkozva kijelentette, hogy a verebek elsősorban rovar-, nem pedig magevők. Azonban Mao elnök hiába visszakozott, hogy akkor „felejtsük el” – már késő volt. A fiókáikat rovarokkal tápláló verebek hiányában túlszaporodó rovarok felfalták a vetést, és a kialakuló éhínségbe legalább harmincmillió kínai halt bele.

Sajnos az utóbbi évtizedekben – ha más okokra visszavezethetően is – Európában is bekövetkezett egy területenként ijesztő nagyságrendű verébállomány-csökkenés.

A verebek (mezei veréb) rovarokkal, köztük mezőgazdasági
kártevőkkel táplálják a fiókáikat. Ezt Mao Ce Tung nem
tudta vagy nem vette figyelembe, ami legalább
30 millió ember éhhalálához vezetett
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

Verébmentes Európa?
Nyugat-Európa jelentős részén a veréb (különösen a 2007. év madara, a mezei veréb) ma már ritkának számít, de vannak olyan régiók is, ahol úgy növekedett fel egy most tizenéves generáció, hogy nem találkozhattak ezekkel a bokrok között csiripelő madarakkal! Kontinensünkön a verebek járulékos áldozatai az élőhelyek átalakításának, elsősorban a mezőgazdasági termelés megváltozásának.

A mindennapiság szinonimájaként a magyar szólások közé is bevonuló
"szürke kis" verebek (házi verebek) sokkal fontosabbak, mint egykor
gondolták. Megfogyatkozásuk, eltűnésük többek között a
természetkímélő agrárium visszaszorulásának egyik
fontos bio-indikátora (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A II. világháború és a Közös Agrárpolitika
Az ezredforduló végére már a kontinens jelentős részén komoly aggodalomra okot adó, különösen az agrárterületeket érintő madárállomány csökkenések hátterében az utolsó nagy világégés, a II. világháború áll.

Az 1950-es években a háború dúlta európai országok nemzetgazdasága romokban hevert, az emberek éheztek, mert a termelőeszközök jelentős része megsemmisült. Éppen ezért az Európai Unió (1992) elődjeként megalakuló Európai Szén- és Acélközösség (1951), majd az Európai Gazdasági Közösség (1954) egyik fő célkitűzése a termelékenység növelésére, az agrárnépesség életszínvonalának növelésére, a stabil élelmiszerellátásra épülő közös mezőgazdasági politika megteremtése volt. Az ezt deklaráló 1958. évi Római Szerződés az árgarancia és a támogatási struktúra megteremtésével a mennyiségi élelmiszertermelésre helyezte a hangsúlyt.

A Közös Agrárpolitika (KAP – Common Agricultural Policy) olyan sikeres volt, hogy a Közösség rövidesen az önellátáson felül jelentős exportálható élelmiszer felesleget is termelt a legfőbb élelmiszerekből (tej, vaj, marhahús, gabonafélék stb.). Csakhogy ezért a sikerért hatalmas árat fizettünk!

A terméshozam-maximalizáló intenzív mezőgazdálkodási módszerek,
például a képen látható monokultúrák alkalmazása néhány évtized
alatt az agrárterületek madárvilágának csökkenéséhez vezetett.
Az ilyen területeken a verebek nem találnak fészkelőhelyet,
a permetezés miatt kevesebb és mérgező a rovar táplálék
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

Természetvédelmi problémák, társadalmi és piaci feszültségek
Mivel a termelés mennyiségi növelése csak a szántóterületek növelésével, intenzív módszerekkel, monokultúrás gazdálkodással, növényvédőszerek és egyéb agrárkemikáliák általános és széleskörű alkalmazásával volt lehetséges, alig néhány évtizeddel a Római Szerződés aláírását követően már érezhetővé vált a természetes és természetközeli élőhelyek csökkenése, ráadásul az agrárterületek minősége és biológiai sokfélesége is jelenősen károsodott.

Ennek következtében a mezőgazdasági területeken élő madárfajok állományai a nyugat-európai országokban vészesen megfogyatkoztak. Jellemző példája ennek 2007. év madara, a mezei veréb, melynek egyesült királyságbéli állománya az ezredfordulóra 96%-kal csökkent. Az iparilag és gazdaságilag kevésbé fejlett, éppen ezért érintetlenebb természeti környezetű Közép -és Kelet-Európában ez a hatás jelentősen kisebb mértékű volt, de amint azt a 2010-es év madarai – a fecskék – példája mutatja (1999-2009 között átlag 46%-kal csökkent hazai állományuk), a rendszerváltást követően Magyarország sem mentesült a negatív hatások alól.

A környezeti károkozás mellett a társadalmi és piaci hatások is számosak. A szinte feltétlen támogatás miatt elkényelmesedett gazdák termékei a világpiacon nem mindig képviseltek versenyképes minőséget, ezért az EU piactorzító megoldásokat (mozgó védővámnak tekinthető importlefölözés, exporttámogatás) alkalmazott az unión kívüli agrárkereskedelemben. További problémát jelentettek a túltermelés miatt a piacszabályozási beavatkozások ellenére eladhatatlan, felhalmozódó élelmiszerek, melyeket újabb támogatásokkal kellet megsemmisíteni.

Verébdúc Angliában, ahol az egyik legnagyobb,
96%-os mezei veréb állománycsökkenés
bekövetkezett (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Natura 2000, multifunkcionális mezőgazdaság, vidékfejlesztési politika
A Közös Agrárpolitika járulékos negatív hatásaként jelentkező természetvédelmi problémák kezelésére az EKG/EU a nemzetközi egyezmények mellett saját közösségi szabályozásokat is bevezetett. Az EU hatályos jogszabályai közül mintegy 300 környezeti vonatkozású, ezek közül a legjelentősebb természetvédelmiek a Madárvédelmi irányelv (1979) és az Élőhelyvédelmi irányelv (1992). Ezek előírják a tagállamoknak a Fontos Madárélőhelyek (IBA) és a Különleges Madárvédelmi Területek (SPA) egységes koncepció szerinti kijelölését, védelmét és fenntartását, melyek részét képezik az Európai Unió Natura 2000 ökológiai hálózatának.

A természetvédelmi intézkedések mellett a múlt század utolsó évtizede a Közös Agrárpolitika felülvizsgálatát is magával hozta. Az európai mezőgazdaság funkciója alapvetően eltér a tengerentúli versenytársakétól. Tőlük eltérően a kontinens mezőgazdasága több évszázados múltra tekint vissza és sűrűn lakott országokban működik, ezért jelentős táj- és társadalomformáló szerepet is betölt. Az EU tagállamaiban az agrárium egyre kevésbé jellemezhető pusztán élelmiszertermelő ágazatként, sokkal inkább illik rá a „multifunkcionális mezőgazdaság” megjelölés, mely fogalom 1992-ben hangzott el először az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciáján Rio de Janeiróban. A multifunkcionális mezőgazdaság a hagyományos élelmiszertermelő funkciót:

• mélyíti (fenntarthatóság, helyi és régiós piaci szemlélet, öko- és biotermékek, helyi specialitások);
• újraalapozza (hatékonyság és takarékosság, alternatív erőforrások alkalmazása, nem-élelmiszer funkciók: bioalkohol, biodízel);
• szélesíti (energianövények, agro-, falusi-, öko-, fotó-, élményturizmus, életképes vidék fenntartása, kulturális örökség megőrzése, hagyományőrzés, természetes élőhelyek védelme, talajvédelem, biológiai sokféleség védelme).

Az EU a Közös Agrárpolitika negatív természetvédelmi, társadalmi és gazdasági hatásainak ellensúlyozására 1992-től napjainkig több jelentős KAP reformot dolgozott ki, melynek lényege, hogy az agrárpolitikában a mindeddig elsődlegesnek tekintett hagyományos élelmiszertermelő funkció – a biztonságos szintet biztosítva – háttérbe szorul, és helyette a tájmegőrzési, tájgazdálkodási szerep kerül előtérbe.

Ebben az új szemléletben sok gazdálkodó akkor jár anyagilag is jobban (erre kap támogatást), ha búza helyett túzok- vagy kékvércsebarát gazdálkodást folytta, ha mesterséges odúkat telepít, magyarán biztosítja a területen élő, megőrizendő állat- és növényfajok életfeltételeit is.

A Közös Agrárpolitika reformja az olyan természetkímélő, tájfenntartó,
tájkarbantartó módszerek alkalmazását helyezi előtérbe, mint
amilyen a képen látható rovar búvósávos kaszálás
(Fotó: Orbán Zoltán).

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>), ...

... illetve a kimondottan az odúlakó madarak védelmével foglakozó
kiadványunkat (bolt >>)

Ha pedig szeretné jobban megismerni, meg is határozni az eközben látott madarakat,
a Madármegfigyelők kézikönyve (bolt >>) segíthet önnek

 

Orbán Zoltán