Tavaszi madárles program

mainpaycheckfield

A Tavaszi madárles/SpringAlive program honlap oldalára
a résztvevő nemzetek megfigyelői anyanyelvükön
tudnak belépni.

Minden év február 1-től június 1-ig

A természetvédelmi munka alapfeltétele az állományfelmérés, éppen ezért az MME szerteágazó tevékenységi területei között kiemelt szerepe van a Monitoring Központ által koordinált adatgyűjtéseknek, amit túlnyomórészt önkéntesek végeznek. Ahhoz azonban, hogy megbízható fajismerettel és elhivatottsággal rendelkező adatközlőink legyenek, olyan utánpótlásképző, kedvcsináló gyermekprogramokra van szükség, melyek keretében a fiatalok nem csak a madarászáshoz kapnak kedvet, de ráéreznek a rendszeres megfigyelés, adatgyűjtés és -szolgáltatás érdekességére és fontosságára is.

Ezt a szerepet tölti be a madárvédelmi szervezetek világszövetsége (BirdLife International, melyben Magyarországot az MME képviseli) által 2006-ban indított Tavaszi madárles (angolul SpringAlive) program is, melynek keretében a gyerekek és pedagógusaik Európa-szerte azonos időben és módszertannal monitorozhatják és követhetik nyomon a tavaszi vonuló madarak érkezését.

A program célja a tavaszi vonulás nyomon követése
Abban, hogy a madarak a déli telelőterületekről többé-kevésbé észak felé tartva érkeznek Európába, nem sok újdonság van. Abban viszont már igen, hogy két kontinens – Európa és Afrika – számos országának sok ezernyi gyerek és felnőtt önkéntese által feltöltött megfigyelési adatoknak köszönhetően interaktív térképeken lehet nyomon követni az egyes fajok mozgásának alakulását, az általuk „elfoglalt” területek folytonos változását.

Egyszerűségében a nagyszerűség
A megfigyelési időszakban bárhol és bármikor: utcán, óraközi szünetben az udvaron, vagy célzott kirándulások keretében is megpillanthatóak a madarak. Természetesen a fajok ismert fészektelepeit és fészkeit is érdemes felkeresni, mert jó eséllyel itt láthatjuk a madarakat először.

A megfigyelési időszak Európában a tavaszi félévet öleli fel
A Tavaszi madárles program nem más, mint néhány közismert, hosszú távú (a Szaharától délre) vonuló madárfajra koncentráló játékos madármegfigyelési akció gyerekek, családok, iskolai közösségek számára. A feladat rendkívül egyszerű: február 1. és június 1. között öt madár: a fehér gólya, a kakukk, a gyurgyalag, a füsti fecske és a sarlósfecske évi első megfigyelését (csak az első alkalom a fontos!) kell feljegyezni, majd feltölteni a Tavaszi madárles www.springalive.net oldalán.

A Tavaszi madárles program öt megfigyelendő madárfaja:
a fehér gólya (Fotó: Posztós Csaba), ...
 
... a kakukk (Fotó: Marcin Karetta), ...
 
... a gyurgyalag (Forrás: SpringAlive.net), ...
 
... a füsti fecske (Fotó: Orbán Zoltán), ...
 
... és a sarlósfecske (Fotó: Molnár Gábor).

 

Magyarország földrajzi elhelyezkedése miatt az eredménnyel kecsegtető megfigyelési időszak nálunk március elejére tehető, míg a földközi-tengeri szigeteken akár már az első napon, tehát február elsején is találkozni lehet a legkorábbi vonuló egyedekkel. A program fajai közül legkorábban a fehér gólyák és a füsti fecskék első képviselői érkeznek Magyarországra: ők már március második felétől megjelenhetnek hazánkban. Vigyázat  a fehér gólyák az elmúlt években egyre gyakrabban telelnek át, így a március előtti példányok szinte bizonyosan nem korai vonulók, hanem olyan madarak, melyek el sem mentek! A kakukk már később érkezik, áprilisban szoktuk először hallani, míg a sarlósfecske és gyurgyalag a legkésőbb hazatérő madarak közé tartozva gyakran csak május folyamán tűnik fel Magyarországon.

 

Nemzetközi honlaptámogatás – anyanyelvi online felület
A program a részvevő nemzetek anyanyelvén is kidolgozott nemzetközi weblapra épül, a www.springalive.net címet beírva a megnyíló honlapon a nemzeti zászlóra kattintva juthatunk el az MME által szerkesztett magyar felületre. Itt négy fő menüpont között lehet navigálni, majd ezekre kattintva a megnyíló aloldal jobb felén találjuk a témához tartozó további fejezeteket (almenüpontokat).

A belépő oldalon a több tucatnyi partner ország zászlajával is
megismerkedhetnek a gyerekek - ezekre kattintva
lehet belépni a nemzeti oldalra.

 

„A programról”
Innen is elérhető a Térkép menüpont alatt található adatfeltöltési mező, valamint a feltöltött adatokat táblázatos és többféle grafikus formában (kördiagramban és grafikonon) megjelenítő felület. A jobb oldali almenük áttekintésével választ kaphatunk a leggyakrabban felmerülő kérdésekre, Kalendárium címszó alatt elolvashatjuk a program frissülő híreit, de találunk itt érdekes, kapcsolódó honlapgyűjteményt, klímaváltozási ismertetőt, illetve itt regisztrálhatnak a pedagógusok, hogy letölthessék a különböző oktatási segédanyagokat.

„A madarakról”
A következő menü nem csak a programban érintett fajokat mutatja be részletesen, de betekintést nyújt a madárvonulás és a madárvédelem kérdéskörébe is. A honlap új eleme, hogy a madarak énekét is meg lehet hallgatni: amikor rákattintunk az öt faj valamelyikére, annak hangja automatikusan lejátszódik.

„Játssz velünk!”
Erre a mezőre kattintva a honlap első (részben) interaktív részére jutunk. A megnyíló oldalon alap beállításként a szabadon letölthető háttérképek gyűjteménye jelenik meg, a jobb oldalról pedig a játékokhoz (ezekből tíz van) jutunk. Utóbbiak két csoportba tartoznak: egyrészt a program által érintett fajoknál lehet megadni a táplálékállatokat, másrészt az öt madárfajt lehet digitálisan kifesteni.

„Térkép”
A menüpont nem csak a program alapvető célját jelentő adatfeltöltést teszi lehetővé, de a sok-sok nemzet ezernyi megfigyelője által felvitt megfigyeléseket folyamatosan frissülve térképen (országokra szűrhetően és a vonulás előrehaladását filmfelvételként mozgókép formájában is), valamint többféle statisztikai feldolgozásban is megjeleníti.

„Blog”
A megfigyelők számára nem csak a „száraz” adatok felötlésére ad lehetőséget az oldal, a Blog menüpont alatt fajonkénti bontásban a megfigyelés körülményeiről is beszámolhatnak a megfigyelők.

Az oldal érdekes megoldása, hogy a projekt időszakon kívül a menüpontsor felett napban, órában, percben és másodpercben számolva adja meg a következő tavaszig (programkezdésig) hátralévő időt.

 

A YouTube-on is
2012 tavaszán elindult a SpringAlive program saját YouTube csatornája is, ahol az öt érintett fajról készült videókat nézhetnek meg az érdeklődők.

 

Néhány gondolat a pedagógiai vonatkozásokról
A felnőtt társadalom egyik alapvető nevelési feladata annak bemutatása, hogy a modern kor vívmányai önmagukban többnyire nem jók, vagy ördögtől valóak, csak jól, vagy rosszul vannak felhasználva. Tipikusan ebbe a könnyen „megszaladó” kategóriába tartozik az Internet is, amit lehet káros, lélekölő tartalmak letöltésére, és túl sokat is használni, ugyanakkor egyedülállóan jó lehetőséget nyújt az önképzésre, a tájékozódásra, a játszva tanulásra és még sorolhatnánk. Utóbbi kategóriába tartozik a Tavaszi madárles program honlapja is. A „Játssz velünk!” menüpont alatti játékok  mivel szöveg helyett kizárólag grafikus megoldásokat alkalmaznak  lehetővé teszik, hogy felnőtt, vagy nagyobb testvér segítségével, írni-olvasni még nem tudó gyerekek játékos formában ismerkedhessenek a madarakkal és a számítógép használatával. A www.springalive.net oldal az iskolás korosztály tantermi kötelmeihez, a magától értetődő biológiai területek mellett más tantárgyakhoz is kapcsolható. A térképes megjelenítés Európa és Afrika természeti és gazdasági földrajzának megismerésére, a statisztikai feldolgozások és ezek vizuális megjelenítései (kördiagram, grafikon, táblázatok) pedig a matematika több területének játékos bemutatására, érdekes gyakorlati problémák projektszerű feldolgozására ad lehetőséget. Végül, de nem utolsó sorban: tél vége felé különösen fontos, hogy minél többet tartózkodjunk a friss levegőn, amihez a Tavaszi madárles nem csak alkalmat, de célt is kínál. Ráadásul a megfigyelési adatok „terepi” (amint láttuk, ez lehet az utca is) összegyűjtését követően az online adatfeltöltés, ezek interaktív megjelenítése, és a blog – melyek a tizenévesek körében nagyon népszerűek – a programot azon gyerekek számára is vonzóvá teheti, akiknek nem a terepi megfigyelés (süt a nap, fúj a szél, csíp a szúnyog, nincs kóla és hamburger, sőt, olykor még hálózat és térerő sem), hanem a virtuális térben való ténykedés az erőssége.

 

Csatlakozzon osztályával, szakköri csoportjával a felméréshez!
Pedagógusként, szülőként, nagyszülőként, diákként kedves olvasóink is sokat tehetnek a program sikeréért, azért, hogy minél több gyerek ismerkedhessen meg játékos formában a Tavaszi madárles madárfajaival. Kérjük, hívják fel gyermekük, unokájuk tanítójának, tanárának - a tanulók az osztályfőnöküknek - a figyelmét a programra, erre a honlap oldalra, hogy még több osztály kövesse nyomon a vonulásból visszatérő madarakat. Előre is köszönjük a segítségét a gyerekek és az égi vándorok nevében!

 

Kapcsolódó oldalak

 

 

1% az MME támogatására - www.mme.hu

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges
adományával is hozzájárulhat a madarak
és más állatfajok védelméhez!

 

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

 

Köszönjük!

 

Orbán Zoltán - Berényi Zsombor - Kincses László

 

 

A nemzetközi programot a Mitsubishi Corporation támogatja

 

 

Támogatta Izland, Liechtenstein és Norvégia, az EGT Finanszírozási Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül.