Téli etetés

Az egyedek alkalmazkodása ma is zajlik, a gyengék, betegek kiszelektálódnak, elpusztulnak. A természetben előforduló állatpopulációk e folyamat eredményeként már átvészelik a telet. A téli hónapokban is nálunk maradó madarak, valamint az északi területekről ideérkező téli vendég madarak a fagyos időszakban is találnak a túlélésükhöz, fennmaradásukhoz szükséges természetes táplálékot, éppen ezért nem vonulnak el tőlünk, vagy ezért érkeznek hozzánk. A természetben és az emberi településeken élő vadállat-populációk fennmaradása tehát nem az ember gondoskodásán múlik. Sőt, a madáretetés hozzájárulhat az egyébként gyengébb, kevéssé életrevaló egyedek túléléséhez és szaporodásához is, ami a természetes folyamatokat nézve nem túl szerencsés. A madáretetés miattunk, emberek miatt fontos: szeretünk gyönyörködni a madarakban, pozitív érzelmeket kapcsolunk a vadon élő állatokhoz, kialakulhat egy felelősségtudat az élőlényekhez kötődően, megismerjük a körülöttünk élő madarakat – vagyis végső soron hasznos tevékenység lehet, amely a természet- és madárvédelmet is erősítheti.

Az etetőanyagokról, etetőtípusokról, a téli madaraink táplálkozási szokásairól, igényeiről rengeteget lehetne írni, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy az önkormányzatok lehetőségei korlátozottak ezen a téren. Közterületeken kihelyezett etetőkkel számos probléma merülhet fel: nem töltik fel rendszeresen eleséggel az etetőt, nem takarítják a környékét, nem biztosított az etető épsége, a madarak zavartalansága. A gyakran használt napraforgómag közé gyommagvak is keveredhetnek, és tavasszal a parlagfű is megjelenhet az etető környékén, és gyorsan elterjedhet. Egy-egy tematikus parkban, tanösvény mentén azonban elhelyezhető egy esztétikus dúcönetető, melybe akár egyzsáknyi napraforgómag is elfér, és amelynek etetőtálcájába alma és cinkegolyó is kihelyezhető. A téli etetők helyett nagyon jó alternatíva lehet, ha a zöldterületekre olyan növényeket ültetnek, amelyek termése madártáplálék is egyben. Mindenképpen az őshonos fajokat célszerű előnyben részesíteni, így szóba jöhet például a közönséges mogyoró, az egybibés galagonya, a közönséges fagyal, a közönséges nyír, a sóskaborbolya, a fekete bodza, a tűztövis, a madárbirsek, a borostyán, a vadszőlő és a kökény.  Amennyiben lehetőség van rá, érdemes almafát is ültetni egyes helyeken. A télálló almák sokáig fennmaradnak a fán, és elsősorban a rigófélék csemegéznek belőlük előszeretettel. Erre a célra tökéletesen megfelelnek azok a kiveszőfélben lévő fajták, tájfajták (például húsvéti rozmaring), amelyeket már nem ültetnek a kertekben, így a régi gyümölcsfajták is megőrzésre kerülhetnek.

Nem szabad etetni a vízimadarakat! A vízimadarak is elvándorolnak a táplálékban szegény területekről, tehát nem éheznek, és nem halnak éhen. Amennyiben egy adott területen tartózkodnak, akkor az általában azt jelenti, hogy ott elegendő táplálék áll a rendelkezésükre. Etetésük megzavarja a természetes viselkedésüket, megszűnik a túlélésükhöz elengedhetetlen vonulási magatartás (ez a klasszikus énekesmadár-etetők szárazföldi életmódot folytató fajainál nem fordul elő), az etetőanyagként használt élelmiszerek (például kenyér) számukra nem jelentenek kiegyensúlyozott táplálékot, (hiány)betegségek lépnek fel szervezetükben. A vízimadarak etetésével kárt okozunk!

A madáretetéssel kapcsolatban néhány hasznos tudnivaló:

• Az etetési időszak az első tartós fagyok beköszöntétől ezek megszűnéséig, általában december elejétől március második feléig tart.
• Eleségként bőven elegendő fekete napraforgót kitenni.
• Adható gyümölcs (legjobb az alma) és akár némi állati zsiradék (elsősorban kacsa-, liba- és sertésháj) is.
• Az etető madarai nem élelmiszerhulladék-megsemmisítők, ne adjunk nekik ételmaradékot.
• A költési időszakban, a fiókák kikelését követően ne etessük a madarakat, mert az etetőben lévő táplálékot a fiókák nem képesek megemészteni, és végső soron azok pusztulását is okozhatják.