Kékpettyes lábatlangyík
A kékpettyes lábatlangyík megjelenése alapvetően megegyezik a közönséges lábatlangyíkéval (a különbségeket lásd a Hasonló fajok című fejezetben). A hímek szinte mindig, a nőstények néha viselnek kék pettyeket.
A kékpettyes lábatlangyíkot – Anguis colchica (NORDMANN, 1840) – korábban a „lábatlan gyík” (A. fragilis) alfajaként tartották számon. A legújabb törzsfejlődéstani vizsgálatok alapján azonban ma önálló fajnak tekintjük, amely azonban három további, genetikailag némileg eltérő csoportra oszlik. Ezek elkülönülésük mértéke alapján alfajoknak tekinthetők: a legnyugatibb elterjedésű törzsalak, A. c. colchica, az északkelet-európai A. c. incerta Krynicki, 1837 és a kaukázusi és észak-iráni A. c. orientalis Anderson, 1872. A génuszra vonatkozó további ismereteket lásd a közönséges lábatlangyíknál.
Hazánkban a két lábatlangyíkfajt nem könnyű megkülönböztetni. Támpontot elsősorban előfordulási helyük adhat (lásd a Hazai elterjedés című fejezetet). A kékpettyes lábatlangyík gyakrabban visel kék pettyeket, mint a közönséges lábatlangyík. A közönséges lábatlangyík esetében a pettyek általában kisebbek és többnyire csak a hímek viselik őket. Néhány megkülönböztető alaktani bélyeg, amely segíthet a két faj elkülönítésében: a kékpettyes lábatlangyík hallónyílása jól látható (a közönséges lábatlangyík hallónyílása alig látható). A kékpettyes lábatlangyíknál az ún. orrnyeregpajzs és a homlokpajzs többnyire összeérnek (a közönséges lábatlangyíknál nem). A kékpettyes lábatlangyík testének középtáján 26-30 hátpikkelysor található (a közönséges lábatlangyíknál 24-26). Az egyéb összetéveszthető fajokat lásd a közönséges lábatlangyík leírásánál.
Hazai elterjedés: A kékpettyes lábatlangyík elterjedése jelenlegi ismereteink szerint Magyarországon csak érintkezik, de nem vagy csak lokálisan fed át a közönséges lábatlangyíkéval. A határvonalat a két faj között a Duna képezi. A kékpettyes lábatlangyík a Dunától keletre, a közönséges lábatlangyík a Dunántúlon fordul elő. Az előzetes eredmények alapján a Dunazug-hegységben azonban vagy együttesen fordulnak elő, vagy hibridzónát alkotnak. Mindezeken túl, a hazai elterjedésük nem ismert pontosan. A kékpettyes lábatlangyík az ország keleti felének domb- és hegyvidékein fordul elő, de léteznek síkvidéki (pl. Szatmár-Bereg) állományaik is, feltételezhetően, mint a valamikori alföldi erdők élővilágának reliktumai. A Kárpát-medencében 1200 méterig hatol fel.
Készült az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapjára beérkezett adatok felhasználásával.
Világelterjedés: A kékpettyes lábatlangyík kelet-európai illetve nyugat-ázsiai elterjedésű faj, bár elterjedésének pontos határai nem ismertek. A nyugati határvonalat a Kárpát-medencében a Duna vonala jelöli ki, annak északi folytatását a Kárpátok nyugati pereménél északi irányba meghúzott képzeletbeli vonal képezi. Keleten az Urálig terjed, délkeleten, a Kaukázuson és északkelet Anatólián át egészen Iránig megtalálható. Tőlünk délre, úgy tűnik, ugyancsak a Duna bal partjáig terjedt el, a Dunától délre a közönséges (Anguis fragilis) és a görög (A. graeca) lábatlangyík váltja fel.
A lábatlangyík faj-komplex európai elterjedése. Készült az Európai Herpetológiai Atlasz honlapja alapján.
Jelenlegi ismereteink szerint a kékpettyes lábatlangyík ugyanolyan élőhelyeken fordul elő, mint a közönséges lábatlangyík. Részletes információkat lásd ott!
A kékpettyes lábatlangyík életmódja ismereteink szerint megegyezik a közönséges lábatlangyíkéval. Kannibalizmust ennél a fajnál is jegyeztek már fel.
A hazai lábatlangyík-populáció két fajra osztása azt jelenti, hogy hazánk területén osztoznak, elterjedési területük tehát egyenként jóval kisebb, csak az ország valamelyik felére szorítkozik. Magyarországon a természetvédelmi szabályozások még nem különböztetik meg a két fajt. A kékpettyes lábatlangyík jogi státuszának rendezése fontos feladat. A lábatlangyíkok természetvédelmi értéke: 25 000 Ft.
Beshkov, V. 1966. Investigations on the systematics and distribution of the slow worm (Anguis fragilis L.) in Bulgaria. Bulletin de l'Institut de Zoologie et Musée, 21: 185-20.1 (bolgár nyelven orosz és német nyelvű összefoglalóval)
Bryant, S.V. & Bellairs, A.d’A. 1967. Tail regeneration in the lizards Anguis fragilis andLacerta dugesii. Journal of the Linnean Society (Zoology), 46: 297-305.
Capula, M. & Luiselli, L. 1993. Ecology of an alpine population of the Slow Worm, Anguis fragilis Linnaeus, 1758.Thermal biology of reproduction (Squamata: Sauria: Anguidae). Herpetozoa, 6: 57-63.
Capula, M., Luiselli, L. & Anibaldi, C. 1992. Biennial reproduction and clutch parameters in an alpine population of the slow worm, Anguis fragilis Linnaeus, 1758 (Squamata, Sauria, Anguidae). Herpetozoa, 5: 95-98.
Çiçek, K., Tayhan, Y., Hayretdağ, S., Ayaz, D. & Tok, C. V. 2011. A case of cannibalism behavior of the Slow worm, Anguis fragilis (Reptilia: Anguidae) in Turkey. Bihareain Biologist, 5: 76-77.
Davies, M. 1967. A case of Anguis fragilis devouring newly-born young. British Journal of Herpetology, 4:20.
Ferreiro, R. & Galán, P. 2004. Reproductive ecology of the slow worm (Anguis fragilis) in the northwest Iberian Peninsula. Animal Biology, 54: 353-371.
Ghira, I., Nemes, S. & Rozsa, F. 1999. The ethogram of Anguis fragilis: feeding behaviour. Nymphaea. Folia Naturae Bihariae, 27: 153-159.
Gregory, P.T. 1980. Physical factor selectivity in the fossorial lizard Anguis fragilis. Journal of Herpetology, 14: 95-99.
Gvoždík, V., Jandzik, D., Lymberakis, P., Jablonski, D. & Moravec, J. 2010. Slow worm, Anguis fragilis (Reptilia: Anguidae) as a species complex: Genetic structure reveals deep divergences. Molecular Phylogenetics and Evolution, 55:460-72.
Lác, J., 1967. To the systematics of the slow worm (Anguis fragilis L.) and its distribution in Slovakia. Biológia (Bratislava), 22: 908-921. (szlovák nyelven német és angol összefoglalóval)
Luiselli, L. 1992. The diet of the Slow Worm, Anguis f. fragilis Linnaeus, 1758, in the Tarvisio Forest (Carnic Alps, NE Italy) (Squamata: Sauria: Anguidae). Herpetozoa, 5: 91-94.
Macey, R.J., Schulte II, J.A., Larson, A., Tuniyev, B.S., Orlov, N., Papenfuss, T.J., 1999. Molecular phylogenetics, tRNA evolution, and historical biogeography in anguid lizards and related taxonomic families. Molecular Phylogenetics and Evolution, 12: 250-272.
Patterson, J. W. 1990. Field body temperatures of the lizard Anguis fragilis. Amphibia-Reptilia, 11:295-299.
Pedersen, I., Jensen, J. & Toft, S. 2009. A method of obtaining dietary data for slow worms (Anguis fragilis) by means of non-harmful cooling and results from a Danish population. Journal of Natural History, 43: 1011-1025.
Shcherban’, M.I. 1976. To the intraspecific systematics of the slow worm (Reptilia, Sauria,Anguis fragilis L.). Sborn. Trud. Zool. Mus. (Kiev), 36: 81-83 (orosz nyelven).
Stumpel, A.H.P. 1985. Biometrical and ecological data from a Netherlands population ofAnguis fragilis (Reptilia, Sauria, Anguidae). Amphibia-Reptilia, 6: 181-194.
Voipio, P. 1962. Multiple phaneromorphism in the European slow-worm (Anguis fragilis) and the distributional and evolutionary history of the species. Annales Zoologici Societatis Zoologicae-Botanicae Fennicae 'Vanamo, 23: 1-20.
Wermuth, H. 1950. Variationsstatistische Untersuchung der Rassen- und Geschlechtsmerkmale bei der Blindschleiche (Anguis fragilis Linné). Deutsche Zool. Zeitschrirt, 1: 81-121.
