Alpesi gőte
A hím általában 8, a nőstény 12 cm hosszú. A hím hátoldala kékes vagy palaszürke, néha márványozott. Nászidőszakban a hímen a fejtetőtől a farokvégig kb. 1.5 - 2 mm magas hátperem húzódik, amely sárgásfehér színű, és rajta szabályos sorban elhelyezkedő foltok vannak. A test oldala sárgásfehér, fekete foltokkal díszítve, amelyet alulról azúrkék csík határól. A hasoldal narancssárga, nincs rajta mintázat. A nőstény hátoldala zöldes, világos- vagy sötétszürke, márványozott. Hátpereme nincs, hasa a híméhez hasonló. A nőstény összetéveszthető a tarajos gőtével, de a hasán soha sem pettyes. (A tarajos gőte hasát fekete mintázat díszíti.) Az alpesi gőte lárvája keléskor 7-8 mm hosszú, átalakulásig 4-5 cm-es testhosszt érhet el. Farokvitorlája erősen márványozott, a farokvégnél sűrűn, sötéten pettyezett, a farokvég kihegyesedő. Leginkább talán a foltos szalamandra fiatalabb lárvájára hasonlít, a szalamandralárváknak viszont lekerekített végű farkuk van, lábaik tövénél pedig egy-egy világossárga folt figyelhető meg.
Hím alpesi gőte
Nőstény alpesi gőte
Hazai előfordulása a Bakonyból, Őrségből, a Bükkből, a Mátrából és a Zempléni-hegységből ismert.
Készült az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapjára beérkezett adatok felhasználásával.
Világelterjedés: Az alpesi gőte Nyugat-Európától Délkelet-Európáig nagy elterjedési területen fordul elő, de behurcolták Nagy-Britanniába, Finnországba, sőt Új-Zélandra is. Alapvetően hegyvidéki állat, mely akár 2500 méter felett is előfordulhat. Bár hazánkban az alpesi gőte ritka, de például az Alpokban állományai még stabilak. A tudomány több alfaját is elkülöníti. Az Északi-középhegységben nálunk is megtalálható törzsalak (Ichtyosaura alpestris alpestris) Északnyugat-Európától az Alpok és a Kárpátok koszorúján át egészen a Balkán-félszigetig fordul elő. Az Őrségben és a Bakonyban élő állományokat külön alfajnak (I. a.bakonyiensis Vörös, 2022) tekintjük, amit a legújabb genetikai vizsgálatok is megerősítettek. Ökológiai igényeinek megfelelően elterjedési területének északnyugati részén az alpesi gőte - nevét meghazudtolva - akár sík- és dombvidékeken is előfordulhat, addig Dél-Európában a faj kifejezetten a magas hegyekhez kötődik. Az I. a. cyreni (Wolterstroff, 1932) a Pireneusi-félsziget északi részén honos, az I. a. apuana (Bonaparte, 1839) és az I. a. inexpectata (Dubois & Breuil, 1983) pedig az Appennini-félszigeten él. A Dinári-hegységben az I. a. reiseri (Werner, 1902) és az I. a. montenegrina (Radovanovic, 1951) fordul elő, míg a Balkán-félsziget déli részén az I. a. veluchiensis (Wolterstroff, 1935) található meg.
Alpesi gőte európai elterjedése. Készült az Európai Herpetológiai Atlasz honlapja alapján.
Az alpesi gőte hazánkban a hűvös, csapadékos területekhez kötődik, előnyben részesíti az erdei élőhelyeket. Élőhelyei főleg üde bükkösökben és gyertyános-tölgyesekben találhatóak. Nászidőszakban tiszta vizű hegyi patakokban, forrásokban, ciszternákban, kiöntésekben vagy keréknyomokban kialakult tócsákban él. A párzást és peterakást követően a kifejlett állatok elhagyják a vizet. A szárazföldön kidőlt fák, kövek, moha, avar stb. alatt tanyáznak.
Általában március végén, április első felében bújik elő telelőhelyéről és szinte azonnal a petézőhelyre vonul. A párzás a vízben történik, a hím, nászjátéka során (mely hasonló a másik két gőtefajéhoz) a fenékre rakja az ondótokokat, melyeket a nőstény kloákájával beszippant. A petéket vízinövényekre, vagy kövekre ragasztja. A lárvák nyár végén alakulnak át, majd elhagyják a vizet. Nem ritka azonban, hogy lárvaállapotban vészelik át a telet, s csak tavasszal történik meg az átalakulás. Szeptember végén, október elején vonulnak telelni fagymentes sziklák, gyökerek alatti üregekbe, vastag avar alá. Tápláléka elsősorban vízi rovarokból, lárvákból, csigákból, pókokból áll. A lárvák alsóbbrendű rákokkal, szúnyoglárvákkal és kisebb testű vízi rovarokkal táplálkoznak.
Az alpesi gőtét hazánkban legfőképpen a klímaváltozás és a vele járó csapadékhiány, valamint az erdők letermelése veszélyezteti. A szaporodásának fő helyszínéül szolgáló időszakos kisvizek idő előtti kiszáradása egyre gyakoribb jelenség, amely a fokozódó nyári aszályok és a zárt, öreg erdők kivágásának vagy megbontásának következménye. Fenyegeti még az elhibázott haltelepítés, valamint a vizek szennyezése is. A farkos kétéltűekre nézve nagy veszélyt jelent az Európában 2013-ban felbukkant szalamandraevő kitridgomba (Batrachochytrium salamandrivorans), mely az alpesi gőtét is megbetegítheti. Az alpesi gőte hazánkban szinte kizárólag védett területeken fordul elő, fennmaradása érdekében legtöbbet a helyi erdőgazdaságok és az állami természetvédelem teheti. Erdei élőhelyein a víztestek körüli erdők megtartásával, valamint mesterséges szaporodóhelyek létesítésével a faj állományainak visszaszorulása megállítható. Az erdészeti utak mellett kisebb nagyobb mélyedéseket kell kialakítani, illetve az utakon a tócsák kialakulását meg kell akadályozni és az erdészeti munkákat a faj aktivitási időszakán kívülre kell ütemezni. Ezekkel a beavatkozásokkal nem csak az utakon történő gépjárműforgalom miatti pusztulás mérsékelhető, de a természetes élőhely vízpótlása is biztosítható. Az alpesi gőtét a Berni Egyezmény a II. függelékébe sorolta. Az alpesi gőte hazánk egyetlen fokozottan védett kétéltűfaja. Természetvédelmi értéke: 100.000 Ft.
Dely, O. Gy. (1964): Környezettani és rendszertani vizsgálatok az alpesi gőtén. Kandidátusi disszertáció. Budapest, 369 pp.
Vörös, J., Varga, Z., Martínez-Solano, I. & Szabó, K. (2021): Mitochondrial DNA diversity of the alpine newt (Ichthyosaura alpestris) in the Carpathian Basin: evidence for multiple cryptic lineages associated with Pleistocene refugia. – Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae 67: 177–197. https://doi.org/10.17109/AZH.67.2.177.2021
VörösJ. (2022). Nomenclatural validation of Ichthyosaura alpestris bakonyiensis subsp. nov. (Amphibia: Salamandridae) from western Hungary . Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae, 68(4), 393-394. https://doi.org/10.17109/AZH.68.4.393.2022
