Foltos szalamandra
A kifejlett, robosztus testalkatú foltos szalamandra átlagosan 20 cm hosszú, a legnagyobb egyedek elérhetik a 30 cm-t. Szemei nagyok, kiemelkedők, pupillája sötét. A test hengeres, mintázata feltűnő, egyedileg nagyon változatos. Háta és oldala fényes fekete, amelyet világos- vagy sötétsárga foltok tarkítanak (nyugatabbra egyes alfajainál, illetve néhány Börzsönybéli állományánál előfordulnak olyan egyedek, amelyeken a foltok narancs- vagy tűzvörösek). A Nyugat-európai populációknál előfordulnak hosszanti csíkos egyedek is. A has általában szürke alapon sárga foltos. Kétoldalt a tarkótájékon, a nyakra húzódóan, sárga, vese alakú fültőmirigyek találhatók. A hát közepén két sorban pórusmirigyek, az oldalakon egy-egy sor szemölcs fut végig. A feltűnő mintázata a fültőmirigyek és a pórusmirigyek mérgező váladékára hívja fel a figyelmet, ugyanakkor megfelelő közegben észrevehetetlenné teszi a foltos szalamandrát. A lárvák születésükkor körülbelül 30 mm hosszúak. Színük sötét, márványozott barnásszürke. Sárga foltjaik csak átalakuláskor jelennek meg. Három pár külső kopoltyúval rendelkeznek.
Politipikus faj számos bizonytalan státuszú alfajjal. A törzsalak Salamandra salamandra salamandra Közép- és Dél-Európában terjedt el, a S. s. europeae (egyelőre ez használatos a S. s. terrestris LACEPEDE, 1788 helyett, amelyet a Nemzetközi Zoológiai Nomenklatúra Bizottság érvénytelenített) tőle nyugatra a Pireneusokig fordul elő. A S. s. almanzoris MÜLLER & HELLMICH, 1935, a S. s. alfredschmidti KÖHLER & STEINFARTZ, 2006, a S. s. bejarae (WOLTERSTORFF, 1934), a S. s. bernardezi (WOLTERSTORFF, 1928), a S. s. crespoi MALKMUS, 1983, S. s. fastuosa (SCHREIBER, 1912), a S. s. gallaica (SEOANE, 1884), a S. s. longirostris JOGER & STEINFARTZ, 1994 és a S. s. morenica JOGER & STEINFARTZ, 1994 Spanyolország különböző hegyvidékeit népesítik be, a S. s. gigliolii EISELT & LANZA, 1956 az Appennini-félsziget lakója. Több, korábban alfajként számon tartott populációját ma faji szinten különítik el: az Északnyugat-afrikai S. algira BEDRIAGA, 1883, Tunézia, Algéria és Marokkó északi hegyvidékein, a korzikai szalamandra, Salamandra corsica SAVI, 1838 Korzikán, honos. A közel keleti S. infraimmaculata (MARTENS, 1885) Törökországtól Libanonon, Szírián és Irakon át Iránig, illetve délen Izraelig, a Lanza szalamandrája (S. lanzai NASCETTI, ANDREONE, CAPULA, & BULLINI, 1988) pedig Olaszország és Franciaország határvidékén a Cotti-Alpokban terjedt el. Hasonló megjelenésű, de teljesen fekete rokona az Alpokban, a Dinári-hegységben valamint Albániában előforduló alpesi szalamandra (S. atra LAURENTI, 1768).
A foltos szalamandra Magyarországon gyakorlatilag nem téveszthető össze más fajokkal. Foltozottsága, nagy mérete és kidülledő nagy szemei minden gőténktől megkülönböztetik, még akkor is, ha fiatal példányról van szó. Lárvái, a gőtelárvákkal ellentétben gyorsfolyású, középhegységi patakok lassú szakaszaiban, kiöblösödéseiben nevelkednek. Tőlünk délnyugatra és nyugatra (Dinári-hegység és az Alpok) a folt nélküli példányok esetleg összetéveszthetők az alpesi szalamandrával (Salamandra atra), de a két faj magasságbeli elterjedése különbözik (az alpesi szalamandra magas hegységekben, míg a foltos szalamandra inkább az alacsonyabb régiókban él) Átfedések azonban előfordulhatnak. Mindemellett az alpesi szalamandra jóval kisebb termetű, mindössze 9-15 centiméter hosszú, és elevenszülő.
Hazai előfordulás: Magyarországon jól körülhatárolható az elterjedési körzete, az Északi-középhegységben (Börzsöny, Mátra, Bükk, Zempléni-hegység, Cserhát), a Kőszegi- és a Soproni-hegységben valamint az Őrségben fordul elő. Előfordulása a Pilis-Visegrádi-hegység területén valószínű, több nem dokumentált megfigyelésről is tudunk. Egyes helyeken, például Jósvafő környékén, kifejezetten gyakori.
Készült az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapjára beérkezett adatok felhasználásával.
Világelterjedés: Közép-, Nyugat- és Dél-európai elterjedésű faj. Skandináviából és a Brit-szigetekről hiányzik (Dániában csak néhány populációja ismert). Kelet felé a Kárpátok vonulatáig, illetve Törökország európai feléig jut el.
Foltos szalamandra európai elterjedése. Készült az Európai Herpetológiai Atlasz honlapja alapján.
Kifejezetten az öreg lomberdőket és azon belül is a nyirkosabb, sötétebb, mély szakadékokat, horhosokat, lehetőleg vízzel telt patakmedrek közelségét kedveli. Erdőtípus tekintetében főleg bükkösökben és gyertyános tölgyesekben találkozhatunk vele. Középhegységi faj, 200-300 méter alatt csak ritkán fordul elő. Közép-Európában körülbelül 1000 méterig, Dél-Európa egyes részein 2000 méterig hatol fel.
A foltos szalamandra általában éjszaka aktív, szürkületkor jön elő, azonban borús, esős időben napközben is találkozhatunk vele. Nappal nedves üregekbe, gyökerek, vagy avar alá bújik. Táplálékát általában éjjel vagy alkonyatkor mozgó gerinctelenek (giliszták, meztelen csigák, ízeltlábúak és lárvák) alkotják. Elevenszülő faj. Nyár végén vagy ősszel a szárazföldön vagy sekély vízben párzik. A hím az ivarsejteket egy úgynevezett ondótokban (spermatophora) helyezi a nőstény kloakájához, amelyet a nőstény saját kloakájával felvesz. A megtermékenyítés tehát a nőstény testén belül jön létre. A megtermékenyített peték a nőstény petevezetékében fejlődnek lárvává, amelyek a következő tavasszal meglehetősen fejletten, végtagokkal és kopoltyúkkal jönnek világra. A nőstény lárvafialás céljából lassú folyású, hideg és tiszta vizeket keres fel. A lárvák augusztus-szeptembere alakulnak át, és hagyják el a vizet, hogy ettől kedve a felnőtt szalamandrák életét éljék.
Hazai állománynagysága nem ismert pontosan. A fajt veszélyeztető egyik legfontosabb tényező a lárvák kifejlődéséhez szükséges tiszta, friss vizű források, lassú folyású patakok, csermelyek számának fogyatkozása. A megfelelő, lárvafialásra alkalmas vizeket nagy távolságból is felkereső, lassú mozgású nőstények fokozott veszélynek vannak kitéve az egyre sűrűbb úthálózat miatt. Korábban előszeretettel gyűjtötték tetszetős színe miatt, ez a szokás mára szerencsére alábbhagyott. A faj a Berni Egyezmény III. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden kétéltű és hüllő – védett. Természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.
Escoriza, D., Comas, M.M., Donaire, D. & Carranza, S. 2006. Rediscovery of Salamandra algira Bedriaga, 1833 from the Beni Snassen massif (Morocco) and phylogenetic relationships of North African Salamandra. Amphibia-Reptilia, 27:448-455.
Steinfart, S., Veith, M. & Tautz, D. 2000. Mitochondrial sequence analysis of Salamandra taxa suggests old splits of major lineages and postglacial recolonizarions of Central Europe from distinct source populations of Salamandra salamandra. Molecular Ecology, 9: 397-410.
