Áramütésben elpusztult Piroska, a fehér gólya – „két élet sem volt elég a vonuláshoz”
Piroska egyike volt annak a négy „kalandor” alkotta csapatnak, melyet kora tavasszal, kényszerű átteleltetés után engedtek szabadon a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” projekt keretében, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei. Ezek a madarak különböző okok miatt lemaradtak az őszi vonulásról és menhelyen, állatkertben várták ki a jobb időt.
Piroska sorsa különösen tragikus, mivel ő egy kései fészekaljból származó fióka, így már eleve hendikeppel kezdte volna meg a vonulást, de egy „gyorsan” mozgó motorvonat a fészek közelében elütötte. Sérülése súlyos, de szerencsésen gyógyuló volt, hála a budapesti állatkert orvosainak, gondozóinak. Felépülése olyan sikeres lett, hogy tavasszal szabadon lehetett engedni. Jeladóját, melyet fiókakorban egyszer már viselt – de a baleset után el lett távolítva, ismét megkapta, s ennek köszönhetően bárki követhette Piroska útját.
A tavasz nagy részét az Ipoly-völgyben töltötte, ahol megtanult szabad, önálló gólyaként táplálkozni, viselkedni. A kajtár (költésbe nem kezdő, fiatal) gólyacsapatok érkezésével ő is kimozdult, egyre nagyobb távolságokat tett meg. Első nagyobb útja a nyár elején a Losonci-medencébe vezetett, ahonnan hamarosan a Cserhát hegyei közé tette át székhelyét. A június második felét már itt, a világörökség részét képező Hollókő határában lévő hegyi kaszálókon töltötte egy 5-6 fős, kisebb gólyacsapatban. Július elsején megindultak a Zagyva-völgyét követve az Alföldre. Első nap Jászberényig jutottak, de egynapi pihenő után továbbrepültek Tápiógyörgyére. Itt több mint 3 hetet töltöttek, főleg aratógépek után jártak és pockozással töltötték az időt. Július 18-án 30 fős bandában sikerült is megfigyelnünk ismét. Ebben a gyülekező csapatban voltak idei fiatalok is, akik már tőle is tanulhattak. Sajnos nem sokáig, ugyanis július 25-én a csapat északnak vette újra az irányt, s egészen a M3 autópályáig repültek, de még aznap visszahúzódtak Jászberényig. A következő napot a város környékén töltötték. A nap végén Piroska rászállt arra az egyébként szigetelt oszlopra, mely alatt másnap megtaláltuk.
Az áramütés erősségére jellemző, hogy a fejét és az egyik szárnyát a testétől
elválasztva találtuk meg, ...
... a mellkasa, nyaka és a rajta lévő teflonhám is összeégett.
Története egyedi, de a végzete nem, ugyanis a Kárpát-medencében gyülekező gólyákra a napjaikban is a legnagyobb veszélyt a középfeszültségű hálózatok jelentik. Az, hogy ez mennyire így van, az alábbi térkép szemlélteti, mely a Gyűrűző Központ nyilvántartásában szereplő idei áramütéses helyszíneket mutatja.
Gondoljunk bele, ezen a térképen csak a megtalált és bejelentett gyűrűzött madarak szerepelnek (évente a Magyarországon kikelő fiókák kevesebb, mint 10%-a kap jelölőgyűrűt). Mennyi lehet még?
